A keleti határon

Közép-Európa az otthonunk, az életünk és gondolkodásunk középpontja. Bár nekünk ez a központ, a központ egyben periféria is, hiszen ez az Európai Unió keleti határa, ami most évtizedek óta nem látott háborús fenyegetéssel néz szembe. A biztonság kérdése összes aspektusával együtt visszatért a figyelmünk középpontjába.

Közösek a határaink, a történelmünknek több közös pontja van, mint bárki mással a világon, ennek minden emlékét és terhét nap mint nap érezzük, kormányaink mégis merően eltérően értelmezik a világ történéseit, ami a politikai kapcsolatok töredezéséhez vezet. Ha ennek ellenére is elválaszthatatlanul össze vagyunk kötve, adja magát, hogy a minket érintő kihívásokkal a független újságok is közösen foglalkozzanak, ezért veszünk részt a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projektben. A hangunkat akarjuk felerősíteni azzal, hogy Lengyelországból a Gazeta Wyborczával, Szlovákiából a SME-vel, Romániából a PressOne-nal és az OSINT-újságírás vezető nemzetközi szereplőjével, a Bellingcattel kiegészülve közösen foglalkozunk a mindannyiunk biztonságát érintő kérdésekkel. Minden korábbinál nagyobb szükség van arra, hogy a lehető legalaposabban beszéljünk azokról a folyamatokról és kérdésekről, amelyek meghatározzák a közös jövőnket. Erre szövetkeztünk, és nyertük el az Európai Bizottság pályázati támogatását.

Az európai média szempontjából a berlini fal leomlása óta a legfontosabb esemény Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója. A kontinensen a második világháború óta 2022-ben tört ki először fegyveres konfliktus két állam között, ami közvetve vagy közvetlenül több száz millió ember életét érinti. A geopolitikai erőviszonyok megváltozását és a világgazdaság átalakulását közvetlen közelről látjuk és érezzük, kézzelfoghatóbbá vált az a tézis, miszerint a biztonság minden alapja.

Sine cura, gond nélkül

Nehéz fába vágja a fejszéjét, aki meg akarja fejteni, hogy mit is takar valójában a biztonság. Jóval több annál, mint hogy nem vagyunk arra kényszerülve, hogy a légvédelmi szirénák hangját hallva óvóhelyre kelljen menekülnünk. Lehet egy cél, egy helyzet, egy érzelem vagy életminőség és még ezernyi más dolog, ami koronként, társadalmi csoportonként és földrajzilag is változik. Rendkívül komplex, gyorsan változó, és alapjaiban határozza meg a mindennapjainkat, onnantól kezdve, hogy kiszámíthatóan hozzáférünk-e gazdasági javakhoz, (köz)szolgáltatásokhoz, kell-e bármilyen támadástól tartani, legyen az katonai, kiber vagy információs művelet, egészen odáig, hogy zenehallgatás közben teljes lelki nyugalommal sétálhatunk-e egyedül haza éjszaka, vagy telefonálást színlelve a hátunk mögé kell tekintgetni.

Korlátozott erőforrásokkal rendelkező, globálisan és regionálisan integrálódott – és kitett – országban élünk. Az Ukrajna elleni invázió megindulása óta energiafüggőségünk csökkent, de ez nem a hazai termelés erősödésének tudható be, hanem inkább a fogyasztás csökkenésének. A demográfiai mutatóink borús jövőt vetítenek előre: fogyunk és öregszünk, az Eurostat előrejelzései szerint 2080-ra kilencmillió alá csökken Magyarország lakossága, ami nem csak a munkaerőpiaci viszonyokat, és a szociális ellátórendszert fogja felkavarni, hanem adott esetben akár az Európai Tanácsban a lakosságszámon alapuló szavazati súlyunkat is megváltoztathatja. Nem nyújthat sok vigaszt az a tény sem, hogy ugyanezen adatok szerint a lengyel, a szlovák és a román lakosság valószínűleg a magyarnál is nagyobb ütemben fog fogyni.

Az ország különleges földrajzi elhelyezkedése lehetőség arra, hogy kompországként regionális csomóponttá váljunk, de egyszerre jelent kitettséget is a szomszédainknak, gondoljunk csak a Tisza szennyezésére. Közvetlen biztonsági környezetünk miatt – érthető módon – szinte automatikusan Ukrajnára figyelünk, pedig vigyázó szemünket időről-időre a nyugat-balkáni régióra is érdemes vetni. Hiába az évek óta tartó viszonylagos nyugalom, a felszín alatt lappangó feszültségek rendre fellángolnak, aminek következtében tavaly Koszovóban szolgáló magyar katonák szenvedtek súlyos sérüléseket egy tömegoszlatás során. A feszültségek szinten tartásából közvetve a magyar kormány is kiveszi a részét.

A rómaiak még úgy mondták, „si vis pacem, para bellum", ha békét akarsz készülj a háborúra. Napjainkban már a „békéhez erő kell" mantra köszön vissza úton-útfélen: fegyvert veszünk, fegyvert gyártunk, Csádba megyünk, békét teremtünk, védjük a határainkat, védjük az értékeinket, védjük a szuverenitásunkat, a félmondatos lózungokon túl mégis keveset foglalkozunk mindezek tágabb kontextusával.

Mindeközben a nemzetközi migráció szempontjából egyszerre vagyunk (és leszünk) kibocsátó-, tranzit- és befogadóország, a „migráns” mégis szinte szitokszónak számít a közbeszédben. A kormány lassan egy évtizede riogat vállalhatatlan kifejezéseket használva a migránsok által elkövetett utcai és társadalmi erőszakkal, aminek következtében döcögősen megy annak a potenciálisan több százezer külföldi vendégmunkásnak a befogadása, akikre a magyar gazdaságnak szüksége van.

A klímaváltozás hatásait az egymás után megdőlő hőmérsékleti rekordoknál jóval változatosabb módokon fogjuk érezni: legyen szó az Alföld elsivatagosodásáról, a szélsőségesebbé váló időjárási tényezők (csapadék, szél, hőmérséklet) mezőgazdaságra, egészségügyre gyakorolt hatásáról vagy akár a migrációs folyamatok fokozódásáról. Ezek a mindennapi életünk minőségére hatással lesznek. Mindeközben - a zöld átállás nevében - sorra épülnek az akkumulátorgyárak Magyarországon, a helyi lakosság tiltakozása azonban finoman szólva sem minden esetben üti meg a kormány ingerküszöbét.

Egyedül nem megy

Akárki ellen is folytatja a kormány mindannyiunk nevében az aktuális szabadságharcát, Magyarország jóléte és biztonsága sem az Európai Uniótól, sem a NATO-tól nem választható el, nemzetközi mozgásterünket alapjaiban határozza meg ez a két szervezet. Az ország szuverenitása nem biztosítható nélkülük. Az már más kérdés, hogy mennyiben fedi egymást a jövőképünk a szövetségi rendszerünk többi tagjának jövőképével, és ez a kifelé közvetített magyar elképzelés mennyiben közös valójában, és mennyiben egy politikai csoport által kitalált-kisajátított, közösként hirdetett vízió.

A keleti határ

Bár egy Magyarország méretű, közép-európai országot fenyegető kihívások főbb vonásaiban megegyeznek a NATO és az EU által azonosított kihívásokkal, teljes azonosságról nem beszélhetünk. A kelet-közép-európai országok mindegyike eltérő ívet járt be az elmúlt harminc évben, és nem csak a saját problémáik maradtak meg, hanem a szövetségi rendszer egészét érintő problémákkal kapcsolatos egyéni értékelésük is.

Ma az Európai Unióban négy olyan ország található, amely közvetlenül határos az atomhatalom Oroszország által megtámadott Ukrajnával: Magyarország, Románia, Lengyelország és Szlovákia. Ez a négy ország alkotja az Európai Unió keleti határát. A másik három országból egy-egy független szerkesztőséggel, a Gazeta Wyborczával, a SME-vel, a PressOne-nal, valamint a tényfeltáró újságírás egyik legfontosabb nemzetközi szereplőjével, a Bellingcattel kiegészülve a TEFI keretében arra vállalkozunk, hogy a katonai biztonságtól az energia- és információbiztonságon keresztül a humán biztonságig bemutassuk azokat az eseményeket és utána járjunk azoknak az összefüggéseknek, amelyek életünk minden aspektusát befolyásolják.

A The Easter Frontier Initiative az Európai Unió „NEWS-Journalism partnerships” programjának keretében, 80% társfinanszírozással megvalósuló projekt. A támogatás összege a 2 éves projektidőszak alatt összesen 1 076 718 euró, amely a partnerség összes projekttevékenységét magában foglalja. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.