A kirándulóknak üzent a rendőrség, erről mindenkinek tudnia kell

2 hónap ezelőtt 12

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, és hamar azonosították is a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

A fiatalembert lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

 police.huForrás: police.hu

Ennek kapcsán a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal.

Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami lopásnak minősül. Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el

az, aki magához veszi és elviszi.

Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.

A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.

A rendőrség kéri, hogy aki kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket lát, értesítse az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon.