„A legjobb, ha fiatalon szerelmeskedtek” – Palácsik-Ráthonyi Tímea a petesejtekről üzent a fiatal lányoknak

2 hét ezelőtt 13

Korlátozott ideig elérhető Instagram-történeteiben a petesejtek lefagyasztásáról írt Palácsik-Ráthonyi Tímea.

„Minden fiatal lánynak üzenem, csak mert jót akarok, hogy időben fagyassza le a petesejtjeit. Több ciklusban is akár (ha nincs párkapcsolatban, vagy egyéb okok miatt), mert utána már túl késő lesz. Én is azt hittem 37-38 évesen, hogy még ráérek, és lelkileg sem voltam még jól, de 40 után elkezdődik az igazi mélyrepülés” – írta Andy Vajna özvegye, aki korábban bevallotta, hogy az utóbbi két évben négy babát is elveszített.

„Én 35 évesen fagyasztottam le először, de sajnos eddig nem működött még az sem. Sokszor meg azt gondolom, hogy az IVF (lombik) csak pénzrablás, iszonyatos hormonterhelés, és még inkább abnormális petesejtek jönnek létre” – írta a folytatásban az üzletasszony, aki tavaly újra férjhez ment. Palácsik szerint a testi és lelki megtisztulás, valamint a stresszmentes életvitel segíthet, „és a jó Isten”.

„De a legjobb, ha fiatalon szerelmeskedtek, csak nyilván a babához meg kell teremteni a környezetet” – írta a posztban Szerinte a sok hormonkezelés után „csak a fájdalom marad, főleg lelki, meg ciszták, vetélés, hormonzavar”. Hozzátette: sokaknál sikeres az eljárás, másoknak utóbb természetes módon sikerül teherbe esniük. Érzékeny témának tartja ezt, aminek szerinte spirituális vonatkozása is van.

„A baba választja meg a szüleit, és hogy mikor akar megszületni. Vagy szerintetek csak sima biológia? Mert egy olyan anyához, aki később megveri, megkínozza és megöli a gyerekét, miért születik gyerek?” – tette fel a kérdést Palácsik-Ráthonyi Tímea, aki szerint már a párválasztás is „marha nehéz, kezdve azzal, hogy eleve kevesebb a férfi”.