A Liverpool távozó sportigazgatója ennél nagyobb bókot nem is mondhatott volna Szoboszlainak

2 hónap ezelőtt 8

A Liverpool távozó sportigazgatója ennél nagyobb bókot nem is mondhatott volna Szoboszlainak

Nagy szerepe volt abban, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya az Anfield Roadra igazolt.

A napokban a Sky News német kiadása írt róla, hogy vélhetően a téli átigazolási időszak után távozik Jörg Schmadtke, a Liverpool sportigazgatója. Schmadtke még tavaly nyár előtt érkezett a „vörösökhöz”, és nagy szerepet játszott abban, hogy sikerült a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominiket Angliába csábítania.

Korábban túl drágának tartotta, hogy a Mersey-parti egyesület 70 millió eurót fizetett azért, hogy Szoboszlait a Lipcséből átigazolják, de ma már másképp látja a dolgokat.

Szoboszlai Dominiket 70 millió euróért hoztuk el Lipcséből. Akkoriban azt gondoltam, hogy ez túl sok érte. Ma már másképp látom, tévedtem. A srác az első naptól kezdve fontos játékos volt

idézi az átigazolási hírekről mindig jól értesült Fabrizio Romano Schmadtke szavait.

Nem csak Schmadtke pótlását kell megoldania a Liverpoolnak, nyáron ugyanis Jürgen Klopp és edzői stábja is elhagyja a klubot.

Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Bejelentette távozását Jürgen Klopp, már csak a szezon végéig irányítja a Liverpool FC csapatát. A német trénerrel nyolc és fél év alatt megnyerték a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, a Klubvilágbajnokságot, az FA-Kupát, a Ligakupát és az UEFA-szuperkupát, valamint az angol szuperkupát. Portré Jürgen Kloppról.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.