A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával

1 hét ezelőtt 12

A magyar válogatott és az olasz másodosztályú Parma labdarúgója, Balogh Botond 2027-ig meghosszabbította szerződését klubcsapatával.

Az olasz labdarúgó-másodosztályban jelenleg éllovas Parma hivatalos felületein bejelentette, hogy meghosszabbították Balogh Botond szerződését, egészen 2027-ig. A magyar válogatottban 2021 novemberében debütált Balogh 2019-ben igazolt az olasz csapathoz, a Serie A-ban, tehát az élvonalban pedig 2020 októberében lépett pályára először. 

GettyImages-1283312053

A Parma közleményében kiemeli, hogy Balogh végigjárta a klubnál a ranglétrát, és immár az első csapat fontos játékosa. Elkötelezettségének és mindennapos kemény munkájának köszönhetően már a magyar felnőttválogatottban is számítanak rá – teszik hozzá. 

Öt éve játszom Pármában, úgy érzem magam, mintha idevalósi lennék, élvezem a várost, a szurkolókkal együtt töltött időt. Párma olyan, mintha a második otthonom lenne, amiért nagyon hálás vagyok a klubnak

– mondta Balogh szerződéshosszabbításának bejelentésekor. 

Index könyvek

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM