A metálos tetoválóművész, aki a Sepultura után Azahriah-val dolgozik együtt

2 hónap ezelőtt 10

A Gojirának és a Bring Me the Horizonnak is készített már grafikát, ha minden jól megy, hamarosan megvalósul gyerekkori álma, és az Iron Maidennel is együtt dolgozhat Borbás Róbert tetováló- és grafikusművész, aki még csak nem is említi élete nagy eseményei között, hogy ő varrta ki Jason Momoát is. Most épp Azahriah-val dolgozik együtt, de még metálos vacsoramenü is készült az ő ihletésében.

Azahriah úgy mainstream, hogy egyébként meg nagyon is underground gyökerei vannak:

neki egyáltalán nem fontos, hogy szereted-e a zenéjét, csak az, hogy tudunk-e együtt dolgozni, és tudjuk-e együtt közvetíteni a gondolatait” – mondja Borbás Róbert grafikus és tetoválóművész az ország jelenleg legsikeresebb zenészéről, valódi nevén Baukó Attiláról. Pedig akik ismerik a szakmában Grindesign néven ismert művészt, azoknak aligha Azahriah ugrana be először róla.

Borbás leginkább a metálszíntéren ismert, ott viszont a legnagyobb nevekkel dolgozott együtt: már négyszer készített grafikát – az együttes nagy megelégedésére – a műfaj egyik alapzenekarának, a Sepulturának, dolgozott a Bring Me The Horizonnal, a Gojirával vagy a lassan harminc éve működő death metal zenekarral, az Aborteddel.

Borbás Azahriah tripla, mindháromszor rég teltházas Puskás Stadion-koncertjéhez készít most merchandise-t, azaz a megvásárolható emléktárgyakra, pólókra dizájnokat, de ő készíti el Azahriah gitárjának festését és a színpadi látvány tervezésében is segédkezik. Borbás úgy került képbe, hogy Azahriah eleve egy metálosabb arculatot talált ki már az Európa-turnéjához és most a stadionkoncertekhez is, menedzsere, Tóth Gergő pedig Blind Myself nevű metálegyüttesével korábban többször is dolgozott együtt Borbással.

„Zenerajongó vagyok, minden évben ezermillió lemezt meghallgatok, és nem csak metált. Ati cuccai közül nagyon sok minden nem hozzám szól, de végtelenül izgalmasak. Ha nem rezonálnék vele, nem vállalnám el a felkérést, de Ati dolgai valamit megpendítenek bennem” – mondja Borbás. Hozzáteszi, nem érzi úgy, hogy az eddigi munkáihoz képest egészen más célközönséget elérő Azahriah-grafikák miatt irtózatosan megugrott volna a követői száma vagy általában az ismertsége. „Ati egy tisztelettudó és nagyon képben lévő srác. Mindenféle arcoskodás nélkül mondom, hogy ez egy kölcsönösen jó együttműködés volt. Nem robbantották fel az oldalamat a 15-20 évesek, de az tök jó, hogy Ati be merte vállalni, hogy olyan emberekkel dolgozzon, akik nem biztonsági melókat adnak ki a kezük közül.”

Trófea nincs, hála van

Borbás Róbert egész története kicsit az amerikai álom magyar (és metálos) verziója: elmondása szerint soha nem dolgozott konkrétan azon, hogy sikerüljön eljutnia a színtér legnagyobb zenekaraihoz, nem házalt, nem kopogtatott náluk, „egyszerűen” csak volt tíz-tizenkét olyan éve, amikor megállás nélkül, minden idejében a munkájával, a grafikával foglalkozott, és ez aztán lassan meg is hozta az eredményét. „Azt szoktam mondani, hogy szájról szájra terjedt a hírem, mint a magyar népmesék” – nevet Borbás.

A sztori a saját, The Sharon Tate nevű együttesével kezdődött: mivel értett hozzá, nyilván ő tervezte a saját zenekara lemezborítóit és grafikai elemeit, és a munkáit egyszerűen kirakta az akkor épp virágkorát élő, mára szinte elfeledett MySpace nevű közösségi oldalra. „Egyszer-egyszer játszottunk nagyobb bandákkal, akik felfigyeltek rám, a neten meg bárkihez eljuthattak a munkáim, olyanokhoz is, akikre sose gondoltam volna. Megkerestek akkor még kis zenekarok – olyanok, akiket aztán leszerződtetett a legnagyobb metálkiadó, a Nuclear Blast. Például én még az Abigail Williams nevű együttes dobosaként ismertem Ken Bedene-t, barátok lettünk, aztán idővel átment a legendás Abortedba, így dolgoztam én is velük. Más együttesek meg egyszerűen rákerestek a neten, kitől lehet turnékra grafikát venni, igazából tök gyorsan felpörgött a dolog. Teljesen szürreálisan alakult az egész” – emlékszik vissza Borbás.

A szürrealitást erősíti is az is, hogy végül a TV2 csatorna máskor főképp szenzációkban utazó, Aktív című műsora készített egy riportot Borbásról. „A kommentelők elkezdték mondogatni, hogy kamu az egész, nem is dolgozik ez a csávó ilyen zenekaroknak, mire mások meg linkeket küldözgettek nekik. Akkor hitték el, hogy ilyen tényleg van.”

Ugyanakkor úgy fogalmaz, nincs bakancslistája annak tekintetében, hogy kivel szeretne együtt dolgozni. „Ha olyan történik, mint hogy együtt dolgozom a Sepulturával vagy a Mayhemmel, nem azt szoktam érezni, hogy na akkor most szereztem egy skalpot, hanem azt, hogy

ha valaki korábban ezt mondta volna nekem, kiröhögtem volna.

Az, hogy a Sepultura negyedszer kér fel, mert tetszettek nekik a korábbi munkáim, nem trófea, hanem megtiszteltetés, hiszen ők is olyan zenekar, akikre gyerekkorom óta felnézek. Amikor gyerekként nem volt pénzem megvenni a Sepultura Roots című lemezét, a másolt kazettára én magam rajzoltam meg a logót. Miután először dolgoztam velük, amikor legközelebb anyukámnál jártam, előkerestem ezt a kazettát. Az azért jó érzés volt.”

Hasonlót gondol például a szintén világhírű In Flames együttessel való együttműködésről is: „Engem édesapám vezetett be a metálba, In Flamest is vele hallgattam először. Mostanra pedig a dobosuk és a basszer is nagyon kedves cimborám lett. Sosem gondoltam volna, hogy ez így lesz. Mondom, ez nem bakancslista kérdése, de hálás vagyok, hogy így lett. Megvalósult, amire mindig vágytam.”

Azért ha nagyon muszáj, tud olyan zenekart mondani, akikkel a többinél is jobban örülne az együttműködésnek. „Az egész ilyen irányú érdeklődésem az Iron Maiden The Number of the Beast című lemezének borítója miatt indult. Öt-hat éves lehettem, amikor apám megmutatta ezt az albumot, én pedig megkérdeztem: van olyan ember, akinek az a munkája, hogy ilyen koponyákat rajzol? Mert ez nagyon jól néz ki. Édesapám azt mondta, valószínűleg van, és meg is kereste a tervező aláírását a lemezen. Már akkor azt gondoltam: imádnám ezt csinálni. És ha minden jól megy, idén össze is jön a közös munka az Iron Maidennel, de erről még nem mondhatok többet” – mondja mosolyogva. Mellettük még a Slayert és a Black Sabbathot említi, mint már nem aktív együtteseket és így kissé elérhetetlennek tetsző álmokat, amelyeknek azonban még működik merchandise-boltjuk – ráadásul amióta beszélgettünk, a Slayer be is jelentette az újraalakulását.

A negyedik vonal

Nem sokkal a már említett TV2-es riport után kezdődött Borbás tetoválókarrierje is – bár korántsem első szóra. A szakma egyik legendája, Sárközi Zsolt, a Dark Art Tattoo alapítója nem sokkal később elhívta a szalonba. „De akkor ezt még nem akartam. Jóval többet elértem a designban, mint amit valaha is remélni mertem, azt gondoltam, minek dobjam el a járatlan útért?” Így aztán több mint fél évig nem is mondott igent, de amikor újra hívták, úgy gondolta, végül is egyszer miért ne próbálhatná ki.

Amikor úgy a negyedik-ötödik vonalat húztam a tetoválógéppel, úgy éreztem magam, mint aki feltalált valamit; ehhez foghatót még nem tapasztaltam az életben, óriási endorfinlöketet adott. Azért az ilyesmi kevésszer adatik meg az embernek.

A félelme viszont nem jött be: bár a tetoválásban is egyre keresettebb lett, nem kellett feladnia az illusztrációkészítést. „Most már tizenkét éve fut párhuzamosan a kettő, ráadásul egyfajta szerencsés huszonkettes csapdája alakult ki: volt egy csomó zenekar, akik ha Budapestre látogattak, hozzám jöttek varratni, és közben megkérdezték, mivel foglalkoztam előtte, majd amikor elmondtam, grafikusként is felkértek. Más vendégeim meg beszélgetés közben jönnek rá, hogy ja, hát nekik is van olyan pólójuk, amit én terveztem.”

Borbás szerint a strandokon ma már kevesebb olyan embert látni, akin egyáltalán nincs tetoválás – ha nem is az egész vádlit beterítő –, mint akin van. Persze nem ritkán valamelyik széles körben elterjedt, közhelyes szimbólumról vagy japán alapszavakról van szó; ilyen mintákat Borbás nem vállal el, de szívesen leül konzultálni bárkivel. „Legutóbb egy ilyen ötletből egy beszélgetés után egy Az ember tragédiája alapján készülő nagy tetoválás lett.”

Arról, hogy mi az általánosabb: hogy valaki csak egy jól kinéző grafikát akar magára varratni, mint ahogy az ember ruhát vagy ékszert választ, vagy hogy komoly, jól átgondolt, szimbolikus jelentése van-e a kért mintának, Borbás azt mondja, az ő vendégei között nagyjából fele-fele az arány. „Vannak, akik tizenkét oldalas pdf-fájlt küldenek a kívánt minta teljes mitológiájával, ami szerintem nagyon-nagyon becsülendő dolog. Még akkor is, ha miután elolvasom, együtt röhögünk, hogy igazából bőven elég lett volna három kulcsszó; de van, aki kifejezetten szeretné kifejteni, miért fontos neki az adott minta.”

Azt ugyanakkor nem gondolja, hogy erre feltétlenül szükség van. „A ragaszkodás a szimbolikához sokszor épp a gátja annak, hogy igazán jó minta szülessen: nem biztos, hogy jót tesz a megjelenésnek, ha nagyon konkrétan bele kell kerülnie mondjuk egy születési vagy sokszor sajnos halálozási dátumnak. A tetoválásnak pont hogy felszabadítónak kell lennie, amit megnehezíthet, ha ránézel a mintára, és egy ennyire konkrét és csak egyetlen dolgot jelentő motívumot látsz. Ilyenkor szoktam megpróbálni megbeszélni a vendéggel, hogy mi lenne, ha inkább valami olyat varratna, ami a külvilág számára egyszerűen csak jól néz ki, de ha ő ránéz, akkor tudni fogja, hogy neki valójában mit jelent.”

Fekete vacsora

Borbással ugyanakkor nem is a fentiek miatt ültünk le épp most, hanem mert egy minden eddiginél újabb és szokatlanabb vállalkozásba is fogott: az év elején az ő ihletésére készített „fekete menüt” a Madhouse étterem és kézműves söröző séfje, Piszkor Norbert; a menü a héten még megkóstolható.

A menü egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy jó metálos ízléshez méltóan minden fogás fekete, de másban is illeszkedik a színtér jellemző grafikáihoz. Az előétel mangalica-agypástétom fekete tápiókachipsszel, majd (tintahal tintájától) fekete ramen leves bárányfejből, a főétel pedig rib-eye steak fekete jus-vel. A desszert egy kicsit kilép a sorból, az a menühöz létrehozott, elképesztően jól eltalált, brutálisan erős új Mad Scientist-mézsörhöz, az Idunnhoz illeszkedik: az almakompotót sörhab fedi.

Emellett nem a feketét, inkább a metálesztétika másik kedvelt témáját, a vért idéző, mezcalos Bloody Mary koktélt szolgálnak még fel a menühöz – feketére színezett jégkockával. És ha ez nem lenne elég, a négy ételhez készült négy grafika is, amelyet a menü fogyasztói közötti sorsolás után négy szerencsés magára is varrathatott.

Borbás korábban már tervezett címkéket Mad Scientist sörökhöz, ezután a Madhouse társtulajdonosa, Takács György felkérte a Madhouse Street Gallery kiállításra, így a közös menü már egy sokadik összefonódás volt. „Először nem tudtam, lesz-e értelme annak, hogy csináljunk egy Borbás-menüt, de végül örülök, hogy a tetoválások miatt ebből is egy körkörös dolog lett: előbb az én ízlésem, motívumaim alapján készült egy menü, aztán ezek alapján én készíthettem tetoválásokat.”

Azt azért hozzáteszi: akármennyire is jól sikerült a Madhouse menüje, az csakis a séf érdeme. „Hát, én teljesen analfabéta vagyok a konyhában. Én az egészről csak annyit tudok mondani, hogy nekem nagyon ízlik.”

Borbás menüje koncepció és vizualitás tekintetében is egy tükörmenü, aminek párja a március 8-tól elérhető Ónodi Eszterhez kapcsolódó ételsor lesz.

Míg előbbiben a fekete szín, markáns vonalak és ízek, húsok domináltak, úgy a színésznő ételeit a színek, virágok, friss zöldségek megjelenítése jellemzi majd. „Nagyon más világot képvisel Eszter, de én imádom, hogy ez a kettő tud találkozni, megfér egymás mellett, sőt jól kiegészíti egymást. Szeretem, amikor a látszólag egymásnak ellentétes elemek összeérnek. És már nagyon várom, hogy megkóstoljam az új menüt is.”