A Sporting nagy falatnak bizonyult a becsülettel küzdő magyar bajnoknak

5 hónap ezelőtt 17

A Haladás VSE 4–1-es első félidő után 7–2-re kikapott a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Sportingtól a futsal BL lisszaboni elitkörében. Ezzel eldőlt, hogy a magyar együttes nem juthat tovább.

Az Anderlecht után a házigazda Sporting CP ellen sem sikerült felborítani a papírformát, hiába Alasztics Marcell bravúrjai és a kapufa kisegítése, a Haladás  már a 4. percben hátrányba került az ugyancsak zöld-fehér mezes rivális ellen. A találkozó főszereplője a hazaiak csapatkapitánya lett, aki a szombathelyiek kapuját háromszor, a sajátját egyszer vette be. Utóbbi a 10. percben született és 2–1-es pillanatnyi állást jelentett, ám a folytatásban kinyílt az olló...

A Hali a szünetre 4–1-es hátrányra vonult, majd a második játékrész elején ismét gyors gólt kapott. A Sporting által diktált tempó miatt a mieink rendre faultokra kényszerültek, alig telt el tíz perc a második félidőből, már négy mezőnyszabálytalanságnál járt a szombathelyi alakulat, így ott lógott a kis büntetők réme is a magyar bajnok feje felett. Vas Ádám a 31. percben még 5–2-re szépített. A hajrában öt a négy elleni játékkal próbálkozott a Haladás, ám ahelyett, hogy tovább csökkent volna a különbség, ismét a Sporting talált a kapuba, egy elpasszolt labdából hat perccel a vége előtt Merlim állította vissza a négygólos különbséget. A 7–2-es végeredményt a 37. percben Neves alakította ki.

Ezzel eldőlt, hogy a lisszaboni elitkörből a Sporting, vagy a két meccs után szintén két győzelemmel álló Anderlecht jut majd tovább. A Haladásra nézve viszont biztató az utolsó idei elitkörös meccs előtt, hogy a belgáktól és a portugáloktól is kisebb gólkülönbséggel kapott ki, miközben több helyzetet tudott kialakítani, mint vasárnapi ellenfele, a Loznica-Grad. A szerbek egy 9–1-es vereség után egy 8–1-es pofonnal folytatták szereplésüket péntek este.

A szombathelyiek magyar idő szerint vasárnap 16 órától lépnek pályára a Loznica-Grad ellen.

FUTSAL, BAJNOKOK LIGÁJA
ELITKÖR (LISSZABON), 2. FORDULÓ
Sporting CP–Haladás VSE 7–2 (Alex Merlim 4., 23., 34., Neves 9., 37., Taynan 13., Zicky 16., ill. Merlim 10. – öngól, Vas Á. 31.)