A világ legfontosabb futballistája már több mint egy éve nem kapott ki

1 hónap ezelőtt 16

rodri

Nem lehet eléggé csodálni Rodrit, a Manchester City spanyol válogatott középpályását, akit nyugodtan nevezhetünk az angol sztárcsapat legfontosabb játékosának.

És ezt még csak nem is mi mondjuk, hanem a számok, hiszen ha valakinek minimális túlzással mindig van helye (ez alól szinte csak az eltiltások jelentenek kivételt), az a 27 éves védekező középpályás.

Az előző kiírásban 4476 percet töltött a pályán, amivel fölényesen az első volt a bajnokságot, FA-kupát és Bajnokok Ligáját is megnyerő gárdában, a mostani kiírásban pedig 3334 perc jutott már neki, aminél csak az öt meccsel többet játszó Phil Foden (3473) mutathat fel többet.

És a legszebb?

Az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerő Manchester City teljesen más vele, mint nélküle!

Rodri legutóbb 2023. február 5-én volt vesztes csapat tagja a klubjában, akkor a Tottenham vendégeként maradtak alul 1–0-ra.

Azóta a City mérlege,

  • ha Rodri játszik: 50 győzelem, 14 döntetlen, 0 vereség
  • ha Rodri nem játszik: 6 győzelem, 5 vereség

Két megjegyzés ehhez, a Szuperkupa-meccs döntetlennel ért véget, és tizenegyesekkel maradt alul a City az Arsenallal szemben, így ez hivatalosan nem számít vereségnek.

Még durvább az adat, ha csak a bajnokikat nézzük: a Manchester City négy PL-meccsén négy vereséget szenvedett Rodri hiányában!

Vegyük hozzá a spanyol válogatottat is. Rodrival a nemzeti együttes legutóbb 2023. március 28-án kapott ki, Eb-ellenfelünk, Skócia 2–0-ra győzött hazai pályán a selejtezőben.

Azóta az együttes megnyerte vele a fedélzeten a Nemzetek Ligáját, az őszi hat Eb-selejtezős sikerből ötön játszott, csak a ciprusi 3–1-es győzelemről hiányzott, most pedig Kolumbiától nélkül kapott ki az együttes (0–1), Brazília ellen visszatért, két góllal vette ki a részét a 3–3-as döntetlenből.

Vagyis Rodri mérlege a legutóbbi veresége (2023. március 28.) óta a klubcsapatában és a nemzeti együttesben: 49 győzelem, 14 döntetlen és 0 vereség.

Ha hozzávesszük, hogy azon túl, hogy a világ legjobb védekező középpályásának számít, csak ebben az idényben van 20 kanadai pontja (8 gól, 12 gólpassz) a Cityben (ebből szerdán 1+1), amely ismét harcban van az aranyéremért, az FA-kupa és a Bajnokok Ligája megnyeréséért, akkor nyugodtan nevezhetjük őt a világ legfontosabb futballistájának.

(Borítókép:  James Gill - Danehouse/Getty Images)

Index könyvek

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM