„Akkor azt mondták, beleállunk névvel és arccal, csak bűnhődjön végre”

• Olyan zárt világ működött a bicskei gyermekotthonban, ahonnan alig szivároghattak ki az erőszaknak kitett áldozatok panaszai.
• Az igazgató, aki válogatott módszerekkel manipulálta környezetét, huszonhat éven át élt egy épületben a gyerekekkel.
• A „kivételezetteket” pénzzel, törődéssel és ajándékkal jutalmazta, mindent elintézett nekik.
• „Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva.”
  
• V. János olyan pszichotikus függést alakított ki áldozataival, hogy volt, aki hosszú évek molesztálása után is szeretettel beszélt róla.
  
• Interjú Moskovics Judittal, az RTL Házon kívül riporterével, aki elsőként tárta fel a bicskei gyermekotthon sötét titkait.

444: Hogyan találkoztál először a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések történeteivel?

Moskovics Judit: Megkeresett egy közeli ismerősöm barátja, egy számomra akkor ismeretlen nő, hogy el akar mesélni egy történetet, amitől képtelen szabadulni. 2014 tavasza volt. Végső elkeseredésében döntött úgy, hogy a nyilvánossághoz fordul. Egy kávézóban találkoztunk Schmidt Erikával, aki évekkel korábban élménypedagógusként dolgozott a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban. Elmesélte nekem, hogy ebben a gyermekotthonban, – ahol külsősként, heti rendszerességgel tartott foglalkozásokat – az igazgató rendszeresen molesztálja a rábízott gyerekeket.

Azt is Erikától tudtam meg, hogy több gyerek 2011-ben már feljelentést tett az igazgató ellen, de a nyomozás eredménytelenül zárult, miután többen visszavonták a vallomásaikat. Bár a Magyar Narancsban megjelent egy cikk erről, nekem elkerülte a figyelmemet. A nyomozás lezárultával a sajtó sem foglalkozott vele tovább, ami érthető is volt: mihez kezdesz egy lezárult nyomozással, ha se vallomás, se tényállás, miközben az állítás, a molesztálás vádja, rendkívül súlyos, a vádlott pedig köztiszteletben álló ember. A rendőrség 34 tanút hallgatott meg az ügyben, mielőtt 2011-ben lezárta a nyomozást. Nem tudom hány szerkesztőség ment volna tovább egy ilyen sztorival.

De ezek olyan állítások voltak, amiket az újságíró nem söpörhet le az asztalról. Ahogy Erika egyre több részletet megvilágított, úgy körvonalazódott előttem egy különleges zárt világ, ami egyszerre volt ijesztő, mégis valóságos. A 87 éves Batthyány-kastély elmesélve is elvarázsolt hely hangulatát keltette. Hatalmas, véget nem érő kert, gyönyörűen felújított kastélypark. Szauna. Lovasterápia. Bicikli. Tavirózsák, rackajuhok. Minden van, még iskola is működik a falakon belül: sok gyereknek azon túl, hogy kiszaladnak az éjjel-nappaliba csokit venni, nem sok okuk van kilépni a vaskapun.

444: És egy igazgató, aki ott él a gyerekekkel egy fedél alatt.

MJ: Első pillanattól rendkívül furcsának találtam, hogy az igazgató maga is életvitelszerűen az épületben él. Kezdettől fogva ez volt a legnyugtalanítóbb részlet. Nem tudtam elképzelni, ennek milyen szakmai indoka lehet. Nem gondnok, hogy intézkedjen, ha csőtörés van. Miféle 24 órás szolgálat ez?

444: Mennyire szokványos jelenség ez egy gyermekvédelmi intézményben?

MJ: Tudomásom szerint, bár nem vagyok szakember, ez gyermekvédelmi szempontból is erősen kifogásolható, és egyáltalán nem megszokott dolog. Nem egyszerűen egy lakrész volt ez valahol az intézményen belül, hanem egy olyan kétszobás szolgálati lakás, ami közvetlenül az igazgatói irodából nyílt. És bár az épületben lakott, az igazgatónak volt egy saját tulajdonú lakása is Bicskén, amit albérletbe kiadott. Semmi nem indokolta, miért él az intézményben.

A másik szokatlan körülmény, amit Erika a kávézóban elmesélt, első perctől nyomasztott. Ahogy ismertette a zárt világ szereplőit, úgy vált világossá előttem, hogy ebben a történetben mindenki ismer mindenkit. A bicskei emberek közül sokan dolgoznak a gyermekotthonban, a konyhán, karbantartóként, ezerféle munkakörben. Fontos munkaadóhely ez a városban, ahol rendezvényeket is gyakran tartottak. Az igazgató lakásáról kiderült, hogy egyik helyettese bérli. Aztán az is, hogy ez az igazgató – „János bácsi”, vagyis V. János – egy köztiszteletben álló és kitüntetett díszpolgár Bicskén.

Azt tudtam, hogy egyetlen magyarországi gyermekotthon sem valami vidám hely, de a bicskei állapotok elmesélve is rémisztőnek hatottak. Nagyon sok bent lakó gyerek drogfüggő volt. Legtöbben pot-pourrit, lakásillatosításhoz használtak, szárított növényi anyagokat szívtak. Bármit besodortak, amit be lehet. Gáztöltőztek. A herbál, a biofű mindennapos dolognak számított. Erre, az elbeszélések szerint, az intézmény vezetői nem tekintettek különösebb problémaként, amivel programszerűen foglalkozni kéne. Mindenki tudta, az igazgató is, hogy sok gyerek folyamatosan be van állva.

Mivel a gyerekek jelentős része szerhasználó volt, sokan nem vették komolyan azt sem, amikor egyesek panaszokat fogalmaztak meg.

Pedig előfordult olyan, Erika elmondásából tudom, hogy egy gyerek, mindenki előtt azt ordítozta az igazgatói előtti folyosón röhögcsélve, hogy „Pedójános, Pedójános!”

Az ilyen elszólásokat a dolgozók inkább elengedték a fülük mellett azzal, hogy „drogos hülyegyerekek, összevissza beszélnek”. A mindennapos megélése az volt ezeknek a helyzeteknek, hogy nem kell ezt nagyon komolyan venni.

444: Hogyan tudtál első kézből információt szerezni a molesztálásokról?

MJ: Másfél éven keresztül sehogy. Erikát 2011 után többet nem foglalkoztatták, de kapcsolatban maradt több gyerekkel is, akik üzenetekben és telefonon tájékoztatták arról, mi zajlik az intézményben. Rajta keresztül ismertem meg Bárnai Árpádot, aki korábban nevelőként dolgozott a gyermekotthonban. 2011-ben ő jelezte az első eseteket a fővárosi fenntartónak, de az eredménytelen nyomozás és a gyerekek vallomásainak visszavonása után távozott. Kettejükön keresztül tudtam információkhoz jutni a gyerekekről, illetve a gyerekektől, írásos üzenetekben, szigorúan anonimizált formában.

A gyerekek 11-12 fős csoportokban voltak elhelyezve az intézményben, 5-6 nevelő volt kapcsolatban vetésforgóban egy-egy csoporttal. Ilyen csoportot vezetett korábban Árpád is. Így aztán adódtak olyan esetek is, amikről nem is az áldozatoktól közvetlenül, hanem barátaiktól, félmondatokból értesültek vagy fogtak gyanút egyes nevelők. Nem volt életszerű, hogy közvetlenül kapcsolatba lépjek a gyerekekkel, és nem is akartam volna azzal veszélybe sodorni őket.

Erikáék tanácstalanok voltak és tehetetlenek: jelezték a problémát a fenntartónál, feljelentést tettek, ombdusmani vizsgálatot kértek, hiába. Úgy érezték: nem maradt más eszközük, hogy bármit is tegyenek a bántalmazások ellen, mint a nyilvánosság. De patthelyzet állt elő, mert én megmondtam nekik: anélkül, hogy egy közvetlenül érintett - bármilyen formában, akár anonim módon - nem vállalja a nyilvánosságot, addig én újságíróként nem tudok az ügy mögé állni. És ígérgetni sem fogok. Ha viszont előáll egy ilyen helyzet, számíthatnak rám. Ezt meg is üzentem a tanúknak, és közvetve az áldozatoknak is, akik beszámoltak egyes esetekről.

A gyerekek, amennyire ezt érzékelni tudtam, féltek, senki nem akart beszélni azok után, hogy három évvel korábban a rendőrség már lezárt ebben az ügyben egy nyomozást. Egyszer, néhányan, már kértek segítséget, hiába. Akiktől segítséget kértek, azokat elküldték. Miért lenne most másként? Miért lenne értelme?

444: És semmi nem változott 2016 szeptember első hetéig, amikor is az egyik áldozat, Szabolcs, kisétált a vaskapun, és a bicskei vasútállomáson vonat elé vetette magát.

MJ: Az eset másnapján hívott Árpád, hogy egy 18 éves fiú öngyilkos lett. Tőle tudtam meg, hogy a fiú egyik barátja – Pop Mert, aki akkor már három éve nem lakott az intézményben – következő nap besétált a józsefvárosi rendőrségre és feljelentést tett. Pop Mert és Szabolcs közeli barátok voltak, egymásnak is beszéltek arról, hogy mit tett velük „János bácsi”. Közösen döbbentek rá, hogy mindketten áldozatok.

Árpád megkérdezte Pop Mertet, hajlandó volna-e velem találkozni. Egy Tesco-parkolóban futottunk össze először. Kikéreckedett egy cigire a giroszbüféből, ahol akkor dolgozott, és beszélgetni kezdtünk. Nem sokkal később egy másik áldozat, Levente csatlakozott a feljelentéshez. Első pillanattól fogva arccal és névvel akarták vállalni a dolgot, és elmondták, hogyan kényszerítette őket szexuális aktusokra az igazgató. Többször kérdeztem őket, biztosak-e benne, fel tudják-e mérni, mivel járhat ez. De addigra elegük volt. Azt akarták üzenni, felvállalják a szégyent is akár, csak bűnhődjön. Biztosra akartak menni.

Egy hónap alatt készült el az első riportfilm, ami nálunk szokatlanul sok idő, de biztosra akartam menni én is. Pop Mert és Levente mellett megszólalt benne az egykori nevelő, a korábbi élménypedagógus, több olyan fiatal, akik együtt nőttek fel a fiúkkal, és tudták, hogy mi történt velük. Közöttük is volt olyan, aki arccal és névvel vállalta a nyilatkozatot. Annyira súlyosak voltak az állítások, hogy azokat több oldalról meg kellett támasztani. A Házon kívül-ben szó szoros értelemben csapatban dolgoztunk, Boros Krisztával, Kováts Mihállyal és a többiekkel. Többekkel tudtam, anonimitás mellett, beszélni, akik vagy tanúi vagy elszenvedői voltak hasonló erőszaknak Bicskén.

444: Miért egy budapesti kerületi rendőrkapitányságon tette meg a feljelentést?

MJ: Kifejezetten azt szerette volna, hogy ne a bicskei rendőrkapitányság nyomozzon. Ezt el is mondta a nyomozóknak.

444: Az első riportfilm az áldozatok utólagos kérése miatt ma már nem elérhető. V. Jánost megszólaltattad benne?

MJ: Az utolsó pillanatig kivártam és csak levélben tettem fel neki kérdéseket. Az igazgató az interjúk készülése idején is az intézményben élt és lakott, a gyerekek közvetlen közelében. Én úgy éreztem, hogy teljes kontroll alatt tartja a környezetét. Minden lépésnél figyelembe kellett venni, hogy milyen kockázatokkal jár, ha tudomást szerez a munkánkról. Soha nem reagált a megkereséseimre.

444: A 2011-es első nyomozás a két munkatárs bejelentése nyomán indult, miután bejelentést tettek a fenntartó Fővárosi Önkormányzatnál. A bicskei rendőrség 34 tanút hallgatott meg, köztük áldozatokat is, akik vallomást tettek, amit később visszavontak. Mi derült ki a 2011-es eljárásról és annak körülményeiről?

MJ: Kezdettől furcsálltam, hogy azok a bicskei rendőrök nyomoztak a 2011-es nyomozás során, akik bejártak gyermekotthonba, rendszeresen ettek az ottani menzán, ott végezték az éves fizikai felmérésüket, közvetlen kapcsolatuk volt az intézmény vezetőivel és lakóival. Gyakorlatilag mindenki ismert mindenkit. Bicske egy kisváros. Közvetlenül ismeri a polgármester az igazgatót, a rendőrkapitány az igazgatót, szívélyes viszonyban voltak. Olyan rendőrök nyomoztak az ügyben, akiket az áldozatok gyakran láthattak az intézményben.

Fontos tudni, hogy akkoriban sok itt élő gyereknek az igazgató volt a gyámja. Tudomásom szerint azoknak a gyereknek is, akik egyszer egy videofelvételen elmondták, majd a rendőrségen leírták, hogy mi mindent történt velük János bácsi irodájában. Aztán, - mint köztudott, - a gyerekek egyszer csak sorra visszavonták a rendőrségen a korábban leírtakat.

A forrásaim szerint az egyik gyám, aki az eljárás idejére eseti gyámként helyettesítette „János bácsit”, az „Endre bácsi” az igazgatóhelyettes volt. A kísérő, aki ott áll a kihallgatás alatt a fiú mögött, mialatt éppen arról kérdeznek a rendőrök, hogy mit szoktak csinálni az igazgatóval. Hogy pontosan mi minden történt akkoriban a kihallgatások előtt, alatt, nem tudjuk, de az biztos, hogy az összes gyerek visszavonta a korábbi vallomását, és az ügy gyorsan le is zárult.

444: Az egyik riportfilmedben említést teszel egy 25 évvel korábban, azaz 1992-ben történt esetről, ami szintén V. János követte el. Az áldozat egy azóta családos nő, akit állítása szerint szintén molesztált az igazgató. Felbecsülhető-e hány áldozata lehetett az igazgatónak?

MJ: Nem az volt az egyetlen régi eset, amire fény derült. Amiről ezen felül értesültem, hogy 1990 előtt V. János családsegítőként dolgozott, és azért távozott a beosztásából, mert egy anyuka panaszt tett rá, amiért olyan helyen érintette meg a gyermekét, ahol nem kellett volna. V. János 1990-ben eljött ebből az intézetből és megpályázta helyette a bicskei gyermekotthon igazgatói posztját, és el is nyerte azt. Attól fogva 26 éven keresztül volt az intézmény igazgatója.

Volt egy másik momentum, ami nem hagyott nyugodni. A Fővárosi Ifjúságvédelmi Intézet akkori vezetője, Molnár László is kézhez kapta a 2011-es feljelentés anyagát. Az első riportfilmben el is mondta a kamerába, hogy az anyagot olvasva előtört belőle egy emlék a kilencvenes évek legelejéről, amikor fültanúja volt egy beszélgetésnek V. János és a Fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője között. A beszélgetés során az osztályvezető figyelmeztette V. Jánost, hogy „a kisfiúkat nem kellene simogatni”.

Az intézetvezető rákérdezett később, mire az osztályvezetőtől azt a választ kapta, hogy „nem árt idejébe, idejébe szólni, és résen kell lenni, oda kell figyelni”. Nem is az eljárás módja érdekes igazán, hanem a tény, hogy a fővárosi gyermekvédelmi rendszerben már a kinevezése előtt téma volt szakemberek között, hogy V. János miként érint meg egy-egy gyereket.

444: V. János huszonhat éven keresztül vezette az intézményt és huszonhat éven át dolgozott mellette helyettesént K. Endre. Lehet-e tudni, hogy az igazgató mettől fogva lakott az intézményben?

MJ: Nem vagyok gyermekvédelmi szakember, hogy meg tudjam ítélni, de számomra egy ilyen helyzet nem tűnik normálisnak, kivált nem, ha ez az ember együtt is él a gyerekekkel, gyakorlatilag egy fedél alatt tölt velük napi 24 órát. Amennyire tudom, a kinevezése után szinte egyből beköltözött a szolgálati lakásba.

444: Mi derült ki számodra V. János és K. Endre kapcsolatáról?

MJ: A gyerekek elbeszélése alapján szoros munkakapcsolatnak tűnt: egyfajta véd- és dacszövetségnek. De mindvégig az volt a látszat, mintha nem is „János bácsit” kellett volna védeni, hanem ezt a zárt világot, amit valakik kívülről meg akarnak semmisíteni. Testnevelőként, programszervezőként a legtöbb gyerek jó embernek tartotta „Endre bácsit”, szerették és tisztelték őt. Izgalmas programokat szervezett: táborozni, síelni vitte őket. Egyértelműen pozitív szereplő volt az intézmény életében. „János bácsival” kapcsolatban is ambivalens érzése volt a legtöbb gyereknek, ideértve az áldozatokat is. Nem egy állította közülük, hogy „János bácsira” kvázi apjukként tekintettek.

444: A riportok alapján az igazgató és helyettese nagyon változatos módon manipulálták a gyerekeket. Egyikük, bár arcát és nevét nem vállalva, elmesélte, hogy miközben folyamatos abúzus áldozata volt, kifejezetten hálás volt János bácsinak, amiért lakhatást és pénzt biztosított számára.

MJ: Ezek olyan gyerekek, és ez számomra már az első beszélgetések alkalmával kiderült, akiknek az életükben vagy egyáltalán nincsenek vér szerinti szüleik vagy, ha családból emelték ki őket, szinte soha nem látogatták őket. A legvédtelenebbek.

A szüleik helyére érkezett egy ember, akivel együtt élhettek, aki mindig segített, ha baj van, aki elnézte, ha szívnak a folyosón, elintézte, hogy ne történjen baj, ha lopnak a boltból. Akire lehetett számítani.

Aki nem szúr le, ha részegen megyek be hozzá kérni valamit, hanem megkínál pálinkával. Éveken át babusgatta őket, bizalmukba férkőzött, és akkor kezdte kihasználni őket, amikor már teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak voltak.

444: K. Endrével megpróbáltad felvenni a kapcsolatot az első riportfilm megjelenése előtt?

MJ: Nem, hiszen akkor még fel se merült az érintettsége. V. Jánost minden lehetséges csatornán kerestem, felajánlottam neki, hogy bármilyen formában reagáljon az áldozatok megéléseire, vallomásaira és a tanúk által elmondottakra, sosem reagált.

444: K. Endre az ítélet szerint gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények elfedésében vállalt kulcsszerepet. Az interjúk alapján mi a benyomásod, miért lehetett olyan fontos védeni V. János védhetetlen bűneit?

MJ: Nem csak K. Endrével, de több tanúval és nevelővel kapcsolatban is azt érzékeltem, hogy ezt a zárt és aprólékosan felépített, önálló világot az összes titkával, minden eszközzel és minden áron meg kellett védeni.

Mintha valami furcsa össznépi pszichózisban éltek volna ott: veszélyben van a gyerekotthon. Mi lesz, ha a világunk összeomlik? Mi lesz ha el kell költözni?

Akkoriban sok szó esett arról, hogy a bicskeihez hasonló nagy intézményeket kisebb és beláthatóbb méretű lakóotthonokká kellene alakítani - ezt nevezték kitagolásnak -, részben a magas rezsiköltségek csökkentése, részben a gyerekek fejlődése érdekében. Az igazgató azt érzékeltette minden bent élő felé, hogy a végsőkig küzdeni fog a nagy család egyben tartásáért. Ott dolgozók szerint János többször elmondta, hogy a kastély elvesztése egy létező veszély, amit nem fog hagyni megtörténni.

Árpád mesélte, hogy amikor először beszélt K. Endrének a gyerekek panaszairól, őt nem elsősorban az elmeséltek érdekelték, hanem hogy ezek a megélések ne szivárogjanak ki az intézmény falain kívülre. Állandóan ezt kérdezgettem magamtól: miként lehet az, hogy senki az ott dolgozók közül nem beszélt erről, hogy ennyi éven keresztül meg tudott maradni a falak között ez az információ?

444: Milyen manipulációs technikákat használt V. János?

MJ: 2011-ben, miközben már zajlott a nyomozás ellene a bicskei rendőrségen, az igazgató továbbra is használhatta az irodáját és szolgálati lakását. Kényszerszabadságra küldték ugyan, de senki nem költöztette ki az intézményből. Mialatt a nyomozás zajlott, behívatta a Pop Mertet, és panaszkodni kezdett neki arról, micsoda rettenetes dolog zajlik most a rendőrségen. Áldozatként állította be magát, így próbált megbizonyosodni arról, hogy a fiú megőrzi kettejük titkát.

Pop Mert például a kivételezettek közé tartozott. Minden álma egy autó volt - 16 évesen jogosítvány nélkül vezethette János bácsi gépkocsiját. Az igazgató fizette a táboroztatását. Mindent megkapott. „János bácsi” tudni akarta, hogy ezek után nem fogja úgy hátba szúrni őt, mint azok az „árulók”.

Az áldozatok megélése az volt, hogy kiválasztottak. Zsebpénzt és időnként ajándékokat kaptak. Nagyobb „atyai” odafigyelést, nagyobb szabadságot, nagyobb védelmet. Volt, aki sílécet kapott ajándékba, de a legtöbben pénzt, vagy akár munkát. Mindig meg voltak jutalmazva valamilyen formában. Vagy egy problémájuk lett elsimítva: kisebb lopás, drogfogyasztás, vandálkodás, verekedés. Az igazgató bácsi, keresztény ember lévén, mindig megbocsátott és elintézte a dolgokat.

444: Hogyan tudtál megbizonyosodni arról, hogy a források pontosan írják le a valóságot?

MJ: Mielőtt megjelent az első film, minden mondatot külön végignéztünk jogi szempontból is. Ezen dolgozott a teljes jogi osztály az RTL-ben. Kicsit gyerekesnek tűnhet, de FBI-segédanyagokat is felhasználtam, hogy biztos lehessek a forrásokban. Összeírtam tíz kérdést, amit minden tanúnak, nevelőnek és áldozatnak feltettem a megfelelő sorrendben. Kirajzolódtak mintázatok. Majdnem minden megélés és elbeszélés során előjött például egy jelenet, amikor János bácsi csokival és mogyoróval kínálgatja és édesgeti az áldozatot az irodájában. Nagy gondot fordított az apró figyelmességekre.

Bármennyire is egy irányba mutattak az általam végig kérdezett tanúk, szerettem volna tudni, milyen kép élt az igazgatóról a felettesei szemében. Molnár László azért volt fontos forrásom a kilencvenes évek elején hallottakkal együtt, mert más irányból, nem a bicskei zárt világból érkezett, nem állt kapcsolatban senkivel az áldozatok közül. Nem szolgált bizonyító erővel, de meggyőzött arról, hogy érdemes folytatni.

444: Balog Zoltán miniszter asztalán már 2012-ben már ott volt egy ombudsmani jelentés erről az ügyről. A második eljárás idején már az általa vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma felelt az intézményért. Hogyan reagáltak az ügyre?

MJ: Két nappal azután, hogy megjelent a filmünk, első nyilvános fellépésén felkerestem Balog Zoltánt. Megkérdeztem, miként lehetséges, hogy két hete a minisztérium bejelentést tett az igazgató ellen, hetek óta zajlik a nyomozás az ügyben, és V. János továbbra is a gyermekotthonban él és lakik. Azt válaszolta, kijelölt gyám felügyeli az intézményt, és bonyolult feloldani a helyzetet, mert a szolgálati lakás nem a minisztérium, hanem az MNV felügyelete alá tartozik. Aztán kiderült, mégsem olyan bonyolult. Az interjú másnapján azonnal megkezdték V. János kiköltöztetését az intézményből.

444: Mennyire pörgette fel a nyomozást a riportfilm?

MJ: A feljelentés és a riport megjelenése között egy hónap telt el. Keveset tudunk arról, mit csinált ez idő alatt a nyomozóhatóság, az biztos, hogy Pop Mert csak a riport megjelenése után hívták be vallomást tenni. Miután megjelent a riport, látványosabb lett az igyekezet, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon hirtelen külön nyomozócsoportot állítottak fel. V. Jánost kiköltöztették, előzetesbe vették, és megkezdődtek a kihallgatások.

444: K. Endre hogyan reagált ezekre a fejleményekre?

MJ: Pop Mert az utolsó pillanatig úgy érezte, „Endre bácsi” velük lesz, és segíteni fog nekik. Még azután is, hogy 2016 szeptemberének elején megtette a feljelentést. Amikor telefonban elmondta Endre bácsinak, hogy elment a rendőrségre, az igazgató-helyettes annyit felelt: „én mindig szerettem a tisztességes embereket”. Akkor még úgy hitte, „Endre bácsi” velük van, de tévedett.

Nem sokkal később K. Endre megüzente Pop Mertnek a barátnőjén keresztül – aki a nyomozás első heteiben még az otthonban lakott – , hogy „veszélyes vizeken eveztek”.

Ekkor döbbent rá, mennyire naiv volt.

444: K. Endrét senki nem jelentette fel, csak a V. János ellen zajló nyomozás során merült fel az érintettsége. Milyen tényállások alapján ítélték el?

MJ: A mi riportunkban ketten beszélnek ellene. Egy gyereknek 5000 forintot kínált azért, hogy ne tegyen terhelő vallomást a rendőrségen János bácsira. Ő egy enyhén szellemileg sérült fiú, akinek V. János lakhatást biztosított annak ellenére, hogy már túlkorosnak minősült. Ez volt a vesztegetés kísérlete.

A másik esetben az egyik gyerek jelentette a gyámjának, hogy erőszak áldozata volt. A gyám intézkedett arról, hogy a gyereket emeljék ki az intézményből, és védett intézményben helyezzék el. Így is történt. A nyomozás kezdetével a fiúnak - akinek unokatestvére is a bicskei intézményben lakott - megüzenték, most még visszajöhet, de nem jön, később nem fog tudni. Az unokatestvérén keresztül is nyomást gyakoroltak rá azzal, hogy ez az ő otthona, és ha nem tér vissza, egymástól távol fognak felnőni. A legtöbb gyerek számára a bicskei kastély tényleg otthon volt, és minden gyerek megijed, ha az összes gyökere és létező emberi köteléke odavész.

Ez a fiú is úgy döntött, visszamegy. Az igazgató és K. Endre közösen írták meg a papírt, amiben visszavonta a gyámnak tett vallomását a zaklatásokról. Kényszerítés miatt az igazgatónak és a helyettesének is felenie kellett a bíróságon.

444: Maradt benned bármi kétség K. Endre bűnössége felől?

MJ: Én nem kételkedem a jogerős ítéletben.

444: Jártál az intézetben?

MJ: Sose engedtek be.

444: Mennyire szoros a kapcsolatod az áldozatokkal? Hányukat ismerted meg?

MJ: Hat fiatallal tudtam kapcsolatba lépni, akik áldozatok voltak. Közülük ma már csak egyikükkel vagyok kapcsolatban.

444: Mit tudsz most róluk?

MJ: Többekkel kapcsolatban voltam néhány éven át. Nehéz sorsok: majdnem mindegyikőjük függ valamilyen tudatmódosítótól. Ki alkohol, ki drog, ki mindkettő. Többségüknek nincs otthonuk, vagy csak alkalmi szállásaik vannak. Volt, akinek több rehabilitációs próbálkozása is volt.

Az egy külön tragédia, hogy ezeknek a gyerekeknek a többsége úgy nőtt fel, mint akivel kivételez a „család feje”. Nekik több minden el volt nézve, mint azoknak, akiket nem zaklatott az igazgató. Pénzt kaptak és dicséretet. Én úgy éreztem, többeket emiatt nem is kedvelt a többi gyerek. Azok, akiknek senki nem tett félre egy szelet tortát az igazgató egy-egy rendezvény után.

Aztán egyik pillanatról a másikra kikerültek a nagybetűs valóságba, és már úgy érezték, hogy senkire nem számíthatnak. Hogy teljesen mások a játékszabályok, amelyeket korábban annyira nem kellett komolyan venniük.

444: Gondolod, hogy van, aki visszavágyik a gyermekotthonba?

MJ: Biztos vagyok benne.

444: Mit éreztél, amikor K. Endre kegyelméről értesültél?

Dühös voltam, elsősorban azért, mert ismertem ezeket az embereket, és pontosan tudom, milyen áldozatokat és kockázatokat vállaltak azért, hogy fény derüljön az igazságra. Mindent odaadtak érte. Sok vesztenivalójuk volt. És amikor már azt hitték, vége van, a „gonoszok elnyerték méltó jutalmukat”, kiderül, hogy aki éveken át fedezte az igazgatót, annak bűnét az ország elnöke bocsánatosnak tekinti. És azt is érzékelem, hogy a politikai botrány után az egész ügy egy olyan kontextusba került, ami még plusz terhet róhat az elszenvedőkre.