Akkora az idei népességfogyás, mintha elnéptelenedett volna Törökbálint

1 hét ezelőtt 10

Az előzetes adatok szerint idén márciusban 6413 gyermek született, míg a halálozások száma 10 524 volt, közölte pénteken a KSH. Tavaly márciushoz képest a születések és a halálozások száma is csökkent, előbbi 10, utóbbi 13 százalékkal, így lassult a népességfogyás a tavaly márciusi 4926-hoz és a februári mintegy 4500-hoz képest is, most márciusban 4111 fővel lettünk kevesebben.

A halálozások száma november óta nem volt ilyen alacsony. A születések száma viszont továbbra is drámai, minden idők harmadik legalacsonyabb értéke a tavaly áprilisi és az idén februári után.

Az első negyedévben a születések száma 19 289 volt, ami 9,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól (a februári szökőnaphatástól tisztított születésszám 10 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál). A halálozások száma 3,9 százalékkal (szökőnaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal) csökkent, de így is 33 565-en haltak meg az első negyedévben. A természetes fogyás így 14 276 volt, ami 4,6 százalékkal haladta meg a tavalyit, és nagyjából annyi volt, mintha negyedév alatt elnéptelenedett volna Törökbálint.

Március végéig az idei úgynevezett teljes termékenységi arányszám – ez leegyszerűsítve azt mutatja meg, hogy egy szülőképes korú nő hány gyereket szül – már csak 1,38 volt (februárban még 1,39, a tavalyi értéke még 1,5 volt). Ez a mutató 2013 óta nem volt ilyen alacsonyan. A népesség bevándorlás nélküli szinten tartásához 2,1-es mutatónak kellene lennie.

Néhány adat területi bontásban a KSH jelentéséből:

  • A születések száma az Észak-Alföld kivételével az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten történt.
  • A halálozások száma Észak-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb visszaesés Pest régióban volt.
  • A természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon és Pest régióban mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb növekedés Budapesten és Nyugat-Dunántúlon történt.