Akkumulátort kímélő újítással érkezhet az új Android

3 hét ezelőtt 30

Újabb érdekes újításra derült fény, amit az ősszel érkező Android 15 hozhat el: ez az „adaptív időkorlát”, melynek árulkodó kódjára az Android Authority munkatársa bukkant rá a rendszer előzetesében – számolt be a hvg.hu.

Az újdonság a kijelző automatikus kikapcsolását fejlesztheti tovább, a meglévő funkció ugyanis az utolsó művelet után adott idővel zárja le a képernyőt. Az Android esetében ez alapértelmezetten 30 másodperc (módosítható), ennyi idő után sötétedik el a kijelző, majd újabb 5 másodpercet követően le is zár a készülék.

A Google néhány készüléknél már elérhetővé tett egy olyan funkciót, ami azt figyeli, hogy valaki nézi-e a képernyőt, és ha igen, nem zár le.

Az Android 15 ezen is túlmehet, és a készülék azt is tudhatja majd, ha épp nem figyeli senki, így lezárhatja magát, hogy ne működjön a kijelzője tétlenül.

Ez adatvédelmi tekintetben is hasznos lehet, de az akkumulátort is kímélheti – olvasható.

Az Android kódja arról nem árulkodik a portál szerzője szerint, hogy mégis miként „figyel” majd a rendszer, így elképzelhető, hogy az előlapi kamerát, vagy a közelségszenzort fogja használni.