Amerika már a Kínával való háborúra készül

A tengerészgyalogos tüzér letérdelt a 6000 láb magas vulkanikus síkság vörös sziklás talajára. A vállára helyezte a rakétavetőt, a céltáblát a 400 méterre lévő célpontra, egy rozsdás páncélozott járműre irányította, és tüzelt.

Két másodperccel később − BUMM.

Tökéletes találat

− mondta a szakaszparancsnok.

A katona, a 23 éves Caden Ehrhardt őrvezető a harmadik tengerészgyalogos kísérleti partvédelmi ezred tagja − egy új alakulaté, amely a hadsereg legújabb koncepcióját tükrözi, hogy a Csendes-óceán nyugati részén lévő távoli, stratégiai fontosságú szigetekről harcoljon az olyan ellenfelek ellen, mint Kína. Ezeket az egységeket úgy tervezték, hogy kisebb méretűek, könnyebbek és mobilabbak legyenek − és vezetőik szerint halálosabbak. A tengerészgyalogosok 20 év közel-keleti szárazföldi harcai után igyekeznek alkalmazkodni a tengeri harchoz, amely több ezer mérföldnyi arcvonalat jelentő ázsiai szigeten és partvonalon játszódhat le − írja riportjában a The Washington Post. 

Ahelyett, hogy hagyományos kétéltű támadásokat indítanának, ezeket a gyorsabb csoportokat egy nagyobb, koordinált erő támogatására szánják. Szerepük a hírszerzési és céladatok gyűjtése és gyors megosztása − valamint esetenként hajók elsüllyesztése közepes hatótávolságú rakétákkal −, hogy segítsék a csendes-óceáni flottát és a légierőt az Egyesült Államok, valamint a szövetségesek és partnerek, például Tajvan, Japán és a Fülöp-szigetek elleni agresszió visszaverésében.

Ezek az újonnan felállított ezredek az amerikai hadsereg, tengerészet, tengerészgyalogosság és légierő műveleteinek összehangolását célzó szélesebb körű stratégia egyik elemét jelentik, a szövetségesek és partnerek hadseregével együttműködve a Csendes-óceánon. Fókuszpontjuk a kulcsfontosságú, Japántól Indonéziáig terjedő, Első Szigetlánc néven ismert területrész. Kína ezt a régiót, amely körülbelül az Egyesült Államok területének felét teszi ki, saját befolyási övezetének tekinti.

Elemzők szerint az átfogó stratégia ígéretes. Azonban jelentős akadályokba ütközik, különösen akkor, ha háború törne ki: logisztikai kihívásokkal, a felszerelések és új technológiák időben történő szállításával kéne megbirkózni, amit megnehezítenének a kongresszusi költségvetési csatározások, a túlterhelt védelmi ipar és a bizonytalanság, hogy a regionális partnerek, mint például Japán, megengednék-e az amerikai erőknek, hogy a szigeteikről harcoljanak. Ez utóbbi kulcsfontosságú. Peking úgy látja, hogy az Egyesült Államok stratégiája, amely a csendes-óceáni biztonsági szövetségek elmélyítésére irányul, eszkalációra ösztönöz − ami aggodalommal tölti el egyes partnerországok tisztviselőit, akik attól tartanak, hogy belekeveredhetnek a két hatalom közötti konfliktusba.

Peking agresszív katonai modernizációja és beruházásai az elmúlt két évtizedben kihívást jelentettek az Egyesült Államok számára, hogy a Csendes-óceán nyugati részén bármilyen konfliktus esetén képes legyen a tengerek és az égbolt ellenőrzésére. Kína jelentősen kiterjesztette hatókörét a Csendes-óceánon, mesterséges szigeteket épített katonai előőrsök számára a Dél-kínai-tengeren, és bázisai bővítésére törekszik az Indiai- és a Csendes-óceánon − beleértve egy kambodzsai haditengerészeti létesítményt, amelyet az amerikai hírszerzés szerint kizárólag a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) használ.

Kína nemcsak a térség legnagyobb hadseregével, haditengerészetével és légierejével rendelkezik, hanem a hazai pálya előnyével is. Mintegy 1 millió katonája, több mint 3000 repülőgépe és 300 hajója van a térségben. Eközben az amerikai hajóknak és repülőgépeknek több ezer mérföldet kell megtenniük, vagy a szövetségesek jóindulatára kell hagyatkozniuk, hogy csapatokat és fegyvereket állomásoztassanak a közelben. A PLA emellett nagyságrendekkel több földi, nagy hatótávolságú rakétával rendelkezik, mint az amerikai hadsereg.

Tajvan, az Egyesült Államok szoros partnere a célkeresztben van. Hszi Csin-ping kínai elnök megígérte, hogy − ha kell, erőszakkal − újraegyesíti a szigetet a szárazföldi Kínával. Egy sikeres invázió nemcsak széles körű pusztítást eredményezne Tajvanon, hanem katasztrofális gazdasági következményekkel is járna, mivel megzavarná a világ legfejlettebb félvezetőiparát és a világ legforgalmasabb tengeri útvonalain − a Tajvani-szorosban és a Dél-kínai-tengeren − zajló tengeri forgalmat. Ez világszerte óriási bizonytalanságot okozna a gazdaság számára.

Vízió és kihívás

Erre az esetre amerikai tengerészgyalogságnak van egy terve: a Force Design nevű elképzelés, amely a tengerészgyalogosok előretolt telepítését hangsúlyozza − az egységeket a frontvonalba helyezi −, miközben a radarok és más elektronikus érzékelők számára a lehető legteljesebb módon láthatatlanná teszi őket. Az elképzelés az, hogy ezeket az erőket − akár több ezren is lehetnek egy időben a hadszíntéren − arra használják, hogy egy nagyobb közös haderő képes legyen kollektív erejét bevetni egy komolyabb ellenség ellen.

A törekvés az, hogy az új alakulat legyen az első a terepen egy konfliktusban, ahol információkat gyűjthet, hogy koordinátákat küldhessen a légierő B-1 bombázóinak, hogy azok rakétát lőhessenek ki egy több száz mérföldre lévő kínai fregattra, vagy céladatokat küldhessen Fülöp-szigeteki kollégájának, amely cirkálórakétát célozhat egy rombolóra a vitatott hovatartozású dél-kínai tengeren.

Még ha a tengerészgyalogosokat el is juttatjuk ezekre a távoli helyszínekre, az utánpótlásukat szimulált harci körülmények között többször is el kell gyakorolni. Csak azért, mert békeidőben lehet mozgatni az ellátmányt, még nem jelenti azt, hogy háborúban is képesek leszünk rá − különösen nem hosszú időn keresztül

− mondta Colin Smith, a RAND Corporation kutatója, aki korábban az I. Tengerészgyalogsági Expedíciós Erőknél dolgozott, amelynek a Csendes-óceán a felelősségi körébe tartozik.

Bár a tengerészgyalogosok mozgását már nem nehezítik harckocsik, az új egység gyalogos zászlóalja olyan fejlett fegyvereket fog működtetni, amelyek akár 100 tengeri mérföldes távolságból is képesek rakétákat kilőni az ellenséges hajókra, hogy segítsenek megakadályozni az ellenség hozzáférését a kulcsfontosságú tengeri fojtópontokhoz, például a Tajvani- és a Luzon-szoroshoz. Októberre minden egyes tengerészgyalogos kísérleti partvédelmi ezred 18 darab Rogue NMESIS pilóta nélküli, teherautó-alapú rakétaindítóval fog rendelkezni, amelyek egyszerre két tengeri csapásmérő rakétát képesek kilőni.

Egyetlen haditengerészeti csapásmérő rakéta azonban 2200 fontot nyom, és e fegyverek utánpótlása a kifutópályák nélküli, távoli szigeteken lassan mozgó vízi járműveket vagy helikoptereket igényel, amelyek egyszerre csak korlátozott mennyiséget képesek szállítani.

Két rakétával nem vagy túl halálos, ezért egy egész rakás rakétát kell készenlétben tartanod, és ez sokkal több elrejteni valót jelent, ami azt jelenti, hogy a mozgási képességed kiszámíthatóbbá válik. Kompromisszumot kell kötni a támadóerő és a mobilitás között. A mobilitás ebben a környezetben a túlélést jelenti

− mondta Ivan Kanapathy, a tengerészgyalogság veteránja, aki háromszor volt bevetésen a Csendes-óceán nyugati részén. 

Bár a NMESIS-járművek hőt bocsátanak ki, és a radarjuk olyan jeleket sugáruz, amelyek érzékelhetők, a tengerészgyalogosok igyekeznek csökkenteni a láthatóságukat azzal, hogy a járműveket messzebb helyezik el, álcázzák és gyakran mozgatják őket, és csak időszakosan kommunikálnak. Hasonló taktikát tesztelnek az ukrán csapatok a harctéren, ahol az orosz érzékelők és drónok nagy száma ellenére „ha szétszóródsz és elrejtőzöl, akkor túl lehet élni” - mondta Stacie Pettyjohn, a Center for a New American Security védelmi programjának igazgatója.

A kisebb szigeteken azonban kevesebb terület van, ahol el lehet rejtőzni, rövidebb úthálózaton lehet csak közlekedni, így

Kína végül megtalálja, amit keres

− fogalmazott.

Lehane, az egység parancsnoka szerint az egység legértékesebb képessége nem a csapások végrehajtása, hanem az, hogy „látja a dolgokat a harctéren, célzási adatokat kap, értelmezni tudja az eseményeket, amiket mások nem”. A Pentagon ugyanis arra számít, hogy egy esetleges Kína elleni háborúban az amerikai műholdakat megzavarják vagy megsemmisítik, a hajók számítógépes hálózatait pedig szintén megzavarják.

Kínának ma már sokkal több érzékelője − radar, szonár, műholdak, elektronikus jelgyűjtő − van a Dél-kínai-tengeren, mint az Egyesült Államoknak. Ez Pekingnek félelmetes célzási előnyt biztosít − mondta Gregory Poling, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának délkelet-ázsiai biztonsági szakértője.

Az Egyesült Államoknak elfogadhatatlan mennyiségű lőszert kellene bevetnie ahhoz, hogy ezeket a képességeket leépítse, és Kínát elvakítsa

− mondta.

Az egység a csendes kommunikáció technikáit gyakorolja. A hawaii Kaneohe-i bázisán, egy salaktéglaépület egyik csupasz szobájában az ezred parancsnoki műveleti központjában a tengerészgyalogosok hordozható asztalokon lévő laptopokon gépeltek, és az ablakokra műanyag lapokat ragasztottak. A terepen a felszerelést egy sátorban lehetett felállítani, összepakolni és egy pillanat alatt elszállítani. A hírszerzési elemzők, akik közül néhányan beszélnek mandarinul, a Pohakuloa lőtéren lévő parancsnokoknak adtak információkat, és gyakorolták a kapcsolatot az Oahun lévő parancsnokság és a Nagy Szigeten lévő gyalogos zászlóalj között.

De a hadgyakorlat nem egyenlő a valós harci szituációval. Az Indo-csendes-óceáni Parancsnokság egy olyan közös tűzvédelmi hálózat kiépítésére törekszik, amely megbízhatóan összekapcsolja a hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a légierő érzékelőit, lövészeit és döntéshozóit. Azonban a krónikus költségvetési hiány, valamint a harcoló parancsnokságok és a szolgálatok között régóta fennálló súrlódások − amelyek mindegyike függetlenül dönt arról, hogy milyen hardvert és szoftvert vásároljanak − lelassították a fejlesztést.

Pettyjohn szerint még a teljes rendszerbe állítás után is

az a kérdés, hogy ez a hálózat működni fog-e elektromágneses térben? Rengeteg zavarásra kell ugyanis számítani.