Amerikai törvényhozók érkeztek Kijevbe

1 hét ezelőtt 9

Az amerikai törvényhozók látogatásáról beszámoló Kyiv Independent szerint a delegáció Washington folyamatos támogatását jelzi. A republikánus Tom Kean és Nathaniel Moran, valamint a demokrata Bill Keating és Madeleine Dean egy nappal azután utaztak Kijevbe, hogy a képviselőház elfogadta az Ukrajnának szánt, de sokáig halogatott segélyt.

"Az ön látogatása újabb emlékeztetője annak, hogy az Ukrajna iránti elkötelezettségünk rendíthetetlen" - írta az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége a közösségi médiában. A most Kijevben tárgyaló képviselők mindegyike igennel szavaztott a törvényjavaslatra.

A szavazás megosztotta a Republikánus Pártot, miközben egyhangú támogatást kapott a demokratáktól.

A Kongresszusi jóváhagyást követően most a Szenátuson a sor, hogy megszavazza a támogatásról szóló törvényjavaslatot, amelyet aztán az elnöknek is el kell majd fogadnia. Joe Biden azonban még a képviselőházi szavazás előtt jelezte, hogy, amint megvan a törvényhozás két kamarájának jóváhagyása, haladéktalanul alá fogja írni a törvényt.

A Reuers hírügynökség emlékeztet rá, hogy a republikánusok merev ellenkezése azután tört meg, hogy a múlt hét közepén Donald Trump a közösségi médiában azt írta: Ukrajna túlélése fontos az Egyesült Államok számára.