Az amerikai Képviselőház megszavazta a 61 milliárd dolláros segítséget Ukrajnának

2 hét ezelőtt 16

Több hónapnyi csúszás után az amerikai Képviselőház megszavazta, hogy Ukrajna több mint 60 milliárd dolláros katonai segítséget kapjon az Egyesült Államoktól, többek között fegyverek formájában. Az amerikai segítséget nagyon élesen támadta a Republikánus Párt szélsőjobbos szárnya, és a mostani szavazás után esélyes, hogy ismét nagyon komoly frakcióharcok törnek majd ki a pártban.

A szavazást végül Mike Johnson házelnök hozta tető alá, de éppen az őt korábban pozícióba segítő szélsőjobbos frakció fordulhat most majd ellene, ugyanakkor látványos volt, ahogy Donald Trump az elmúlt napokban egyáltalán nem nyilvánult meg a szombati szavazással kapcsolatban. Az elmúlt hónapokban Zelenszkij és az ukrán vezetés számos alkalommal jelezte, hogy az amerikai segítség kulcsfontosságú az Oroszország elleni háborúban.

A szélsőjobbos frakció megpróbálta még módosítókkal elgáncsolni a támogatást, de ezeket is leszavazta a többség. Végül a támogatást 101 republikánus támogatta és 112 ellenezte, a 210 támogató demokrata szavazattal együtt simán átment.

A Képviselőház után a javaslat hamarosan a szenátus elé kerülhet, ahonnan majd Joe Biden elnök elé megy tovább, aki már jelezte, hogy alá fogja írni.

A Képviselőház szombaton szavaz még Izraelnek és Tajvannak nyújtandó támogatásról is, de ezeket külön szavazással intézték. Tajvan 8 milliárd dolláros támogatása simán átment, bár akadt 35 republikánus, aki ez ellen is szavazott: