Az Európai Unió fegyvert fogott Kínára

1 hét ezelőtt 8

Úgy tűnik, hogy az Európai Unió kardot ránt Kínával szemben, ugyanis felgyorsítja az európai versenytársakat aláásó, vállalatoknak nyújtott, tisztességtelen pekingi támogatásokkal szembeni fellépését. A Politico arról ír, hogy gyakorlatilag egy évek óta építgetett kereskedelmi háború végére tehet pontot az Európai Unió, ha végre hajlandó keményen fellépni Pekinggel szemben.

Kedden az Európai Unió nyomozói lecsaptak a biztonsági szkennereket gyártó Nuctech holland és lengyel irodáira egy olyan ügyben, amely Európa egyik legrégebb óta húzódó Kínával szembeni sérelmén, a pazarló állami támogatásokon alapul, amelyek segítségével a kínai cégek az európai versenytársak alá tudnak menni – írja a Politico.

A Nuctechet egykor Hu Haifeng, Hszi Csin-ping elnök elődjének, Hu Csin-taónak a fia vezette, ezért előre borítékolható volt, hogy Kína reakciója heves lesz.

A razzia rávilágít az Európai Unió üzleti környezetének további romlására, és rendkívül negatív jelzést küld minden külföldi vállalatnak

– füstölgött Kína uniós képviselete.

A lap szerint a razzia időzítése azért is jelentős, mert májusban a kínai államfő Európába érkezik – öt év óta először látogat Franciaországba, Szerbiába és Magyarországra –, ami végleges változást hozhat Európa Kínával fennálló kereskedelmi problémáinak kezelésében.

Az Európai Biztosság beveti a nagyágyúját

Brüsszel eddig kerülte a közvetlen konfrontációt Pekinggel és a kereskedelmi háború helyett az állami támogatásokról, az acél, az alumínium és a zöld technológiák terén tapasztalható túlkapacitásról próbált párbeszédet folytatni. Eddig úgy tűnik, hiába. Most már azonban egyre nagyobb a politikai konszenzus arról, hogy Európának meg kell védenie az alapvető technológiákat. Tulajdonképpen tavaly október óta terítéken van a téma, az Európai Unió ugyanis akkor indított vizsgálatot az elektromos járművek állami támogatásának ügyében. Brüsszel most a szélturbinák és a kórházi berendezések vizsgálatával folytatta a harcot, hogy „helyreállítsa az Európai Unió és Kína közötti partnerség egyensúlyát”.

Szeretjük a tisztességes versenyt. Azt viszont nem szeretnénk, ha Kína tömegesen támogatott elektromos autókkal árasztaná el a piacot. Ez az, ami ellen küzdünk. Verseny igen, dömping nem. Ez legyen a mottónk

– mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán.

Az Európai Bizottság Kínával szembeni küzdelmének egyik eszköze a Nemzetközi Közbeszerzési Eszköz (IPI) amelynek célja, hogy fellépjen Kínával szemben, ha az kiszorítaná az európai vállalatokat közbeszerzési pályázatokból. A héten alkalmazták először az orvostechnológiai ügyben. 

My comments on the recent use of new EU trade and competition rules in several cases in this Politico news story (no responsibility for the choice of this graphic!) :
EU pulls its gun on China https://t.co/q8kd7cRi9l

— Gunnar Wiegand (@WiegandEU) April 26, 2024

Gunnar Wiegand, az Európai Külügyi Szolgálat volt Ázsiával foglalkozó vezető diplomatája és az amerikai German Marshall Fund neves munkatársa szerint az új kereskedelmi fegyvereket bevetésre tervezték, nem csak a látszat kedvéért.

Senkit sem lephet meg, hogy az elmúlt évek hosszú folyamatában létrehozott eszközöket most végre ténylegesen használják

 – mondta.

Még a kedvenc online piactereinket is érintheti a fellépés

Európa keményebb hozzáállása előnyökkel és veszélyekkel is jár, hiszen ezek után fel kell készülnie a pekingi ellentámadásra és a kereskedelmi konfliktusok viharos időszakára. Az Egyesült Államok mindenképpen szorosan figyelemmel követi az unió új játékszabályait. Közvetlenül az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos vizsgálat eheti bejelentése után Katherine Tai, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője kijelentette, hogy „érdeklődéssel” követi az eseményeket, és együtt fognak működni nem piaci politikák és gyakorlatok azonosításában. 

Az Európai Unió fellép ugyanis Kína masszív infrastrukturális beruházási projektjeivel szemben is, amelyek keretében Peking az Ázsiát az európai piacokkal összekötő kikötők és utak építésével terjeszkedik. 

Egy, a Politico birtokába került belső bizottsági dokumentum szerint az uniónak most komolyabban kell összpontosítania arra, hogy megvethesse a lábát az afrikai és közép-ázsiai kulcsfontosságú stratégiai bányászati és energetikai érdekeltségekben is. 

A ruházati ágazatban Brüsszel szintén felkészül a kínai Shein alkalmazás által okozott piaci hatások kezelésére. Két, a közelgő döntést ismerő személy szerint Brüsszel a következő napokban óriásplatformnak minősítheti a Sheint, ami az Európai Unió tartalommoderációról szóló törvénye alapján extra ellenőrzésnek teszi ki.

Shein, the Chinese fast fashion giant, is the latest company in the EU crosshairs

Commission just designated Shein as a Very Large Online Platform (VLOP) under the DSA, meaning it will have to comply with most stringent DSA rules within 4 monthshttps://t.co/zpYstauiet

— Finbarr Bermingham (@fbermingham) April 26, 2024

Kínának mindig van válasza

A kérdés most az, hogy Peking az eddigieket követve mikor és hogyan fog visszavágni. Ugyanis minden alkalommal, amikor Európa emeli a tétet a kereskedelemben, Kínának van válasza: általában kijátssza egymás ellen a blokk országait – például azzal fenyegetőzve, hogy a Boeing repülőgépeket előnyben részesíti az Airbusszal szemben, vagy hogy nem vásárol francia és spanyol borokat.

Pontosan ilyen taktikával kényszerítette Kína az akkori uniós kereskedelmi biztost, Karel De Guchtot, hogy visszalépjen a pekingi távközlési és napenergia-ipar ellen indított 2013-as offenzívájától.

Nemrégiben Kína a ritkaföldfémek kártyát játszotta ki, és lépéseket tett a chipgyártásban használt két anyag, a gallium és a germánium szállításának blokkolására, miután az Egyesült Államok nyomást gyakorolt Hollandiára, hogy blokkolja a helyi ASML fejlett chipgyártó berendezések Kínába történő értékesítésének egy részét.

The China Chamber of Commerce to the EU expressed deep disappointment with the European Commission's initial IPI investigation into China’s public procurement of medical devices, as per a statement sent to the Global Times on Wednesday. They urged the European side to exercise… pic.twitter.com/7vRfvx6k3R

— Global Times (@globaltimesnews) April 24, 2024

Amikor az Európai Unió kereskedelmi fegyvereinek fokozódó bevetéséről kérdezték, Anders Ahnlid, a svéd nemzeti kereskedelmi tanács vezetője azt mondta, hogy „a Bizottságnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy elkerülje a Kínával szembeni teljes kereskedelmi háborút”.

Kína nem sokkal azután, hogy von der Leyen elindította a Kínában gyártott elektromos járművekre vonatkozó nagy visszhangot kiváltó vizsgálatát, Peking az európai szeszesital-exportot támadta meg, egy olyan lépéssel, amely különösen a francia konyakágazatra volt szabva. Párizs volt az elektromos járművek ügyének fő támogatója. A megtorlásra vonatkozófenyegetések ellenére azonban von der Leyennek kevés mozgástere van arra, hogy szárazon tartsa a puskaporát, mivel a második bizottsági elnöki ciklus elnyeréséért küzd – amelyhez Franciaország támogatására lenne szükség, amely az európai ipar Kínával szembeni védelmének legfőbb szószólója.

A múltban elkövettük azt a hibát, hogy függővé váltunk az orosz olajtól és gáztól. Nem szabad megismételnünk ezt a hibát Kínával, az ő pénzétől, nyersanyagaitól és technológiáitól függve

– mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Berlinben.