Az NGM szerint az állam tavasszal veheti meg a ferihegyi repteret

4 hónap ezelőtt 11

A Budapest Airport többségi tulajdonáról szóló vásárlási tárgyalások „ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tart, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás” – közölte az ATV-vel a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium, ami szerint „a szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor”.

Orbán Viktor a december 21-i sajtótájékoztatóján azt mondta: „Ezt én egy befejezett ügynek gondolom dacára annak, hogy úgy beszélünk róla, mintha nyitott lenne. Ez egy befejezett ügy, csak a technikai részleteket kell lezárni.”