Az orvosok sem tudják, mi baja a híres magyar színművésznek

1 hét ezelőtt 14

Baranyi László Gobbi Hilda-díjas magyar színművész júniusban tölti be 97. életévét, de a szervezete nem úgy működik, ahogyan ő azt szeretné. Az utóbbi időben több betegség is gyötörte, a legutóbbiról pedig még az orvosok sem tudják, hogy mi lehet.

A Metropol számolt be a Família Kft. szeretett Szép nagypapája egészségügyi állapotáról. Baranyi László sokat küzd 2021 óta, amikor is elkapta a koronavírust és hosszú időre kórházba került. Fél évvel később is még a poszt-covid-tünetektől szenvedett.

A színésznek a térdével is gondjai vannak, de kora miatt az orvosok nem javasolják a műtétet, így nem nagyon tudja megszüntetni a fájdalmat. Az elmúlt két évben háromszor is elesett, a feje, a karja és a válla is megsérült. Tavaly a kórházi ágyából közölte, hogy sztrókot kapott. 

Nincsenek túl jó hírem, nagyon szomorú vagyok. Nem tudják, hogy mi a bajom. Hónapok óta éjjelente úgy izzadok, mint egy ló. Háromszor kell pizsamát cserélnem, mert facsarni lehet belőle a vizet. Voltam orvosnál, szinte nincs olyan vizsgálat, amit ne végeztek volna el rajtam, de csak széttárják a karjukat a szakemberek, mert az eredményeim jók, a tünetek azonban nem múlnak – nyilatkozta most Baranyi László a Metropolnak. Mint mondta, nemrég új gyógyszereket kapott, azoktól várja most a csodát és bízik benne, hogy jobban lesz. 

Dührohamok gyötrik

Elmondása szerint már egészen apró dolgokon is fel tudja magát bosszantani, pedig régen nagyon nehezen lehetett kihozni a sodrából. Sokszor a felesége figyelmezteti, hogy fogja vissza magát.

Az idegrendszerem kivan, de már ez lehet attól is, hogy tehetetlen vagyok a betegség miatt. Próbálok uralkodni magamon, kisebb nagyobb sikerrel – mondta.

Az MR-vizsgálaton azt mondták, hogy a korának megfelelően kitűnően van, miközben mégsem. Egy kis zavart mutattak ki, miközben úgy érezte, hogy a memóriájával semmi gondja nincs. Akár négy éves koráig is vissza tudna emlékezni.  

A színész arra is kitért, hogy közeledik a századik életévéhez, ezzel és a mindennapjaival kapcsolatban is elmondta gondolatait. „Amikor még aktív voltam, a két válásom között bizony magamat láttam el. A főzés megnyugtatott mindig is. Fütyürésztem, szólt a rádió, zenét hallgattam, miközben készítettem a pincepörköltet. Állítólag nagyon jó ízekkel dolgozom. Most is szeretek a konyhában tevékenykedni, gyakran ragadok fakanalat, mikor, mit kívánunk Klára asszonnyal. A bélyegtől kezdve mindent gyűjtöttem az életem során, most szelektálok. Lassan százéves leszek, csak ezek az egészségügyi problémáim ne lennének...” – fogalmazott Baranyi László.