Az Újpest visszavágott a Paksnak

1 hónap ezelőtt 13

Sokáig úgy tűnt, nem láthat majd gólt az első félidőben a szép számmal összegyűlt közönség, a játékrész ráadásában azonban mindkét kapunál megrezdült a háló: a lila-fehérek szereztek vezetést egy óriási hibát követően. Az először kezdő Huszti csapott le arra a labdára, amelyről a védő azt hitte, kigurul az alapvonalon, majd megjátszotta az üresen érkező Ljujicot, ám egy perc múlva a túloldalon Könyves egy pattanás után lőtt hatalmas gólt.

A fordulást követő első két percben akár két gólt is szerezhetett volna a Paks, de a helyzeteket kimaradtak, az Újpest pedig kijött a szorításból. A félidő közepén újra előnybe került az Újpest, a csereként pályára lépő Csoboth harcolt ki büntetőt – hosszú percekig vizsgálta az esetet a VAR – , Ljujic a 11-esből duplázott.

A 83. percben Csoboth eldönthette volna az összecsapást, gyönyörűen tört be a 16-oson belülre, de lövését Simon hárította.

A fővárosiak a hajrában már csak az eredmény megőrzésére törekedtek és végül sikerrel is jártak, így megszerezték a három pontot.

Az Újpest és a Paks ebben a szezonban negyedik alkalommal találkozott egymással – legutóbb a MOL Magyar Kupában is összecsaptak –, a lila-fehérek három vereség után nyertek először a párharcban.

A második helyen álló Paks vereségével a címvédő és listavezető Ferencváros tovább növelheti előnyét.

OTP Bank Liga, 26. forduló: Paksi FC-Újpest FC 1-2 (1-1)

Paks, v.: Berke

gólszerzők: Könyves (45+2.), illetve Ljujic (45+1., 75., a másodikat 11-esből)

sárga lap: Könyves (70.), Kovács K. (74.), Kinyik (77.) illetve Ljujic (39.), Mack (49.)

Paksi FC::
Simon - Kovács, Szélpál, Kinyik, Szabó J., Silye (Szabó B., 58.) - Mezei (Kocsics B., 87.), Windecker (Vas, 79.), Balogh - Hahn (Böde, a szünetben), Könyves (Skribek, 79.)

Újpest FC:
Banai - Huszti, Anculasz (Tajti, 63.), Keita, Kobouri, Pauljevic - Mack, Radosevic (Csoboth, 63.), Ljujic - Sasere, Ambrose (Ganea, 91.)