Beborította a szaharai por Athént és más görög városokat

1 hét ezelőtt 9

Napok óta tartó erős déli szelek után narancssárga színű köd lepett el több régiót Görögországban, korlátozva a látási viszonyokat - írja a The Guardian híradása nyomán az Index. Kostas Lagouvardos, az athéni obszervatórium időjárás-kutatási igazgatója szerint ez az egyik legjelentősebb ilyen történés a Szaharából származó por- és homokkoncentráció miatt 2018 óta, amikor a felhők Kréta szigetét borították be.

Az országot már március-április fordulóján is elérték szaharai porfelhők, amelyeket Svájc és Dél-Franciaország egyes részein is érzékeltek.

A görög hatóságok figyelmeztetést adtak ki, hogy a por koncentrációja amellett, hogy blokkolja a napfényt és rontja a látási viszonyokat, kockázatot is jelent az egészségügyi problémákkal küzdők számára.

Mint írják, a Szahara éve szinten 60-200 millió tonna port bocsát ki. A nagyobb részecskék gyorsan visszatérnek a földre, a kisebbek azonban több ezer kilométert is képesek utazni és egész Európát beteríthetik.

A görög meteorológiai szolgálat szerint szerdán kezdhet kitisztulni az égbolt.

A közösségi média-felületekre több látványos videó is kikerült a narancssárgába öltözött görög tájakról:

▶️ Athens engulfed by orange clouds as Sahara dust covers large parts of Greece@PressTV pic.twitter.com/WmRVQ6TAWV

— Suat Kılıçtaş (@Suatklcts) April 24, 2024

Sand from the Sahara off the coast of Athens, #Greece. April 23, 2024. pic.twitter.com/PeEKw6kmSs

— ??? ??????? ☭ (@cheguwera) April 24, 2024