Bohdanivka település felszabadítását jelentette be az orosz hadsereg

2 hét ezelőtt 19

Felszabadította a Donbasszban lévő, Csaszov Jar város melletti Bohdanivka települést az orosz hadsereg, miközben négy frontszakaszon sikerült előretörnie – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadijelentés szerint az elmúlt nap folyamán tíz ukrán ellenroham hiúsult meg, az ukrán hadsereg pedig a harci érintkezési vonal mentén mintegy ezer katonát veszített. Közülük a legtöbben, mintegy 440-en az Avgyejevka körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

A minisztérium a héten megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egy vezetésipontot, egy drónösszeszerelő műhelyt, egy lőszerraktárt, egy MiG-29-es vadászrepülőt – a gép a dnyiprói repülőtéren vált üzemképtelenné -, egy Sz-300PSZ légvédelmi rendszerhez tartozó radart, egy Osza-AKM légvédelmi rakétarendszerhez tartozó harcjárművet, egy gyalogsági harcjárművet, három páncélozott harcjárművet, két amerikai M777-es és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, HIMARS és Uragan sorozatvetők nyolc rakétáját, valamint 194 drónt.

Az orosz statisztika szerint meghaladta a kilencezret az ukrán hadsereg által a háború kezdete óta elveszített tábori lövegek és aknavetők száma.

Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója közölte, hogy az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik hajója vasárnap elhárított egy hajóelhárító rakétával indított támadást. Hozzátette, hogy a lehullott szilánkok kisebb tüzet okoztak, amelyet gyorsan eloltottak.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.