- Cikksorozatunk első részében azt jártuk körbe, hogy hány ukrajnai menekült élhet Magyarországon, most itthoni lehetőségeiket és kihívásaikat tekintjük át.
- Közvetlenül az orosz–ukrán háború kitörése utáni időszakban az volt a legfontosabb feladat, hogy a felkészületlen magyar menekültügyi és befogadórendszert elözönlő menekültek közül senkinek ne kelljen az utcán aludnia.
- Mára az érkezők száma csökkent, a hangsúly az integrációra került.
- A kötelező minimum megvan az állam részéről, de a kormány láthatóan igyekszik kivonulni a területről.
- A segítő szervezetek egy részéről az állam annak ellenére sem vesz tudomást, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtanak az ukrán menekülteknek, ami alapesetben az állam felelőssége lenne.
- Az állam nincs felkészülve a kivételek kezelésére, pedig ilyenek bőven vannak.
Elhúzódó káosz és adakozó kedv
Ahogy a háború kitörése is váratlanul érte a magyar kormányt, úgy sem a döntéshozók, sem a menekültügyi rendszer nem volt arra felkészülve, hogy menekültválság lesz. Az első hetekben rengetegen érkeztek Ukrajnából, magyar oldalon mégse tudott senki semmit arról, hogy kinek milyen feladatot kellene ellátnia. A cikkünk készítése során megkérdezett, teljesen eltérő hátterű és felépítésű segítő szervezetek kollektív emléke erről az időszakról a káosz. Az első hetek tapasztalatai viszont azt is megmutatták, hogy állami szerepvállalás nélkül is mindent meg lehet oldani, bár a központi irányítás és tájékoztatás hiánya lelassította az érkezők problémáinak kezelését.
A segítő szervezetek koordinációját csak több hónapos késéssel kezdte meg az állam, de egy jelentős részük tevékenységéről már ekkor sem vett tudomást, és ez a hozzáállás az elmúlt két év alatt sem változott.
A háború kitörésekor széles körben mozdult meg a társadalom, ami egyszerre segítette és nehezítette a menekültekkel foglalkozó szervezetek munkáját. Egyrészt óriási volt a társadalmi segítségnyújtás, az adományokból forrásbőség alakult ki, másrészt azzal, hogy mindenki a maga eszközeivel akart segíteni, a központi koordináció hiányában a káosz is fokozódott. Ekkor még inkább arra kellett megtanítani a segíteni akarókat, hogy mi jelent valódi segítséget.
Az önkénteseket koordinálók 2022 nyarán, nagyjából fél évvel a háború kitörése után hangulatváltozást kezdtek érzékelni. Nem tudni, mennyire járult hozzá ehhez a 2022-es parlamenti választások eredménye és a kormányzat élesedő ukránellenes narratívája (fontos kiemelni, hogy ez sosem irányult a háború elől menekülőkre). Annak egészen biztosan szerepe volt az adakozási kedv csökkenésében, hogy a növekvő infláció és rezsiárak mellett megváltoztak a segíteni vágyók gazdasági lehetőségei is. A nemzetközi szervezetek ezt a változást kicsit később, 2022 őszén kezdték érezni, és bár karácsony környékén – elsősorban az adományoknál – mindig tapasztalható egy kis fellendülés, a segítő kedv csökkenése általános tendenciává vált. Ahogy minden válság esetében történni szokott, a társadalom figyelme ugrott a következő témára.
Sajátos állami jelenlét
A háború elején visszaütött az, hogy a 2015-ös migrációs válság után rendkívül erős lett a kormány részéről a „Magyarország területére senkit nem engedünk be” narratíva. Az Ukrajnából menekülőket így teljesen legatyásodott menekültügyi rendszer fogadta. Elsősorban a déli határ irányából érkezők miatt 2015 óta adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítették, hogy Magyarország területén lehessen menekültstátuszért folyamodni (ezt a háború kitörésekor a kormány rendeleti úton azonnal eltörölte), így feleslegessé vált és leépült egy csomó terület a teljes menekültügyben. Amikor az ukrán menekültek nagyobb tömege érkezett ide közvetlenül a háború kitörése után, semmire sem volt elég erőforrás: nem voltak kellő szakértelemmel, tapasztalattal, megfelelő nyelvtudással rendelkező szakemberek, nem volt elegendő szállás, és a menekültügyi informatikai rendszert sem ekkora terhelésre találták ki.
Az állam eleinte a katasztrófavédelem és a kormányhivatal irányítása alatt működtetett BOK csarnokon keresztül vett részt a menekültek kezelésében, majd a 2022/104-es kormányrendelet módosításával az önkormányzatoknak adta át a szállásbiztosítás feladatait. Azzal, hogy a területi védelmi bizottságokra testálta az ukrán menekültek helyzetének kezelését, lényegében mosta kezeit. Ezek az intézkedések garantálták, hogy az ukrán menekülteket helyi kapacitások függvényében az egész ország területén helyezzék el, bár a legtöbben továbbra is Budapesten élnek. Az állam részvétele mára elsősorban a Karitatív Tanácson keresztül valósul meg, ami lehetőséget biztosít arra, hogy az általa kiválasztott/elfogadott szervezetekkel kommunikáljon. A Karitatív Tanácsot teljesen más miatt hozták létre 2000-ben: eredetileg a lefoglalt vámáruk és az örökös nélkül elhunyt állampolgárok javainak karitatív célú felhasználására jött létre, a humanitárius tevékenység csak később került hozzá.
2023 augusztusában szigorodtak a különböző támogatási formákhoz való hozzájutás feltételei (pl. létfenntartási), illetve egyes támogatások (pl. szállás) mértéke is csökkent. A megkérdezett szereplők szerint a szigorítás célja érthető volt, ám a kivitelezés módja hagy kívánnivalót maga után.
Úgy tűnik, hosszú távra nem volt és most sincs központilag szervezett rendszer az Ukrajnából érkezők ellátására és integrálására, hiányzik az erre vonatkozó stratégia a kormány részéről. Amely inkább logisztikai hadműveletként tekint az egész kérdésre, az a célja, hogy az ide érkezők vagy minél előbb haladjanak át az országon, vagy aki mégis itt marad, az álljon mielőbb munkába. Ez utóbbi teljesen érthető elvárás bármely kormány részéről, a probléma abban rejlik, hogy a háború miatt menekülők egy része erre nem képes akkor sem, ha egyébként az aktív korúak közé tartozik. A kivételeknek pedig nem kedvez a hazai rendszer. Szigorúan nézve persze a kötelező minimum megvan az állam részéről: van szállás-, oktatási és létfenntartási támogatás. Egy menekültekkel foglalkozó nemzetközi szervezet névtelenséget kérő vezető munkatársa úgy fogalmazott, „a kormány megteszi a minimumot, hogy az ide érkezettek életben maradjanak, de semmit sem tesz azért, hogy jó is legyen nekik”.A kormány hozzáállásáról sokat elárul, hogy több mint egy évvel a konfliktus kitörése után, 2023 májusában nevezték ki a területtel foglalkozó kormánybiztost, az ilyen típusú szakmai tapasztalattal nem rendelkező, a kinevezése előtt államtitkári kabinetfőnökként tevékenykedő Pál Norbertet. Bár egy kormányzati forrásunk szerint ma Magyarországon senki nem tud annyit az ukrán menekültekről, mint Pál, az állami szférán kívüli szervezetek véleménye vele kapcsolatban finoman fogalmazva is árnyaltabb.
A segítő szervezetek egy részéről nem vesznek tudomást
Végső soron a kormány a menekültekkel foglalkozó szervezetek csak egy részéről vesz tudomást. A jellemzően civil és önkéntes szervezeteket annak ellenére kezeli láthatatlanként, hogy azok folyamatosan szolgáltatásokat nyújtanak az itt élő menekülteknek. Ezek a szervezetek jellemzően nem tudnak részt venni kormányzati szervezésű egyeztetéseken – bár azok részén a konkrétan erre szakosodott nagy nemzetközi szervezetek némelyike és a fővárosi önkormányzat sem lehet ott –, megkereséseikre nem kapnak választ a kormányzati tisztviselőktől, támogatást nem kapnak, pedig olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amit más országokban az állam nyújt a menekülteknek.
A menekültekkel foglalkozó szervezetek egy másik csoportjáról legalább tudomást vesznek, de a megkérdezett szakemberek szerint nagyjából két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne „tartson” a kormány a különböző ENSZ-intézményektől, és ne nézzen rájuk sanda szemmel, bár ebben szerepet játszhatott az ENSZ által a Karitatív Tanácsnak juttatott támogatás is.
Amellett, hogy kisebb önkéntes és civil szervezetek saját lehetőségeik szerint próbálják segíteni az itt letelepedetteket, meg kell említeni egy másik folyamatot, a meglévő ellátórendszer külső segítséggel történő megerősítését. Az UNICEF és az UNHCR tapasztalatai szerint a párhuzamos rendszerek nem fenntarthatók: a háború elején nagyon magas volt Magyarországon a segítési/adakozási kedv, akkor minden szervezet forrásbőségben volt. Mióta azonban az adományok csökkentek, nem mindenki tudja folytatni a megkezdett munkát. Az UNICEF a meglévő ellátórendszer ellenállóképességének növelésére koncentrál, lényegében az lenne a cél, hogy ha a jövőben hasonló válsághelyzet érné Magyarországot, jobban fel legyen készülve. Nyilván kormányzati oldalról is kell erre fogadókészség, amelynek meglétéről a megkérdezett szervezetek nem tudták egyértelműen állítani, hogy létezik.
Van előrelépés, de a hiányosságok egy része megmaradt
A háború kitörése utáni hónapokban, amikor a legtöbb menekülő érkezett hazánkba, általános probléma volt, hogy rendszerszinten hiányzott egy számukra érthető tájékoztató arról, hogy ki mire jogosult, azt hol, kitől, hogyan kell kérni. Szekeres Zsolt, a Helsinki Bizottság jogi főmunkatársa a 444-nek elmondta, sok érkező azt gondolta, hogy a belépéskor kapott okmányokkal rögtön menedékes státuszúnak minősülnek, pedig ez nincs így. Eközben a menedékes státusznak legalább a kérelmezése feltétele a magyarországi egészségügyi ellátásnak, a gyermekek iskoláztatásának, a 22 800 forintos, ún. létfenntartási támogatásnak.
Annak ellenére, hogy számos területen (pl. egészségügyi ellátás) a mai napig lényegében ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint két évvel ezelőtt, túlzás lenne azt állítani, hogy nem volt előrelépés. A határátlépéskor az elsődleges fizikai biztonság feltételeit a Karitatív Tanács közreműködésével megteremti a magyar állam. Ezután következne a jogi biztonság, és bár volt ezen a területen is előrelépés (pl. a Helsinki Bizottság többnyelvű tájékoztatói az érkezők jogi lehetőségeiről elérhetők a segítőpontokon), még mindig vannak hiányosságok. Több megkérdezett szervezet is jelezte, az érkezők sérülékenység alapú vizsgálata a mai napig több sebből vérzik, ez az egyik legfontosabb probléma. Nincsen átfogó gyakorlat arra, hogy felmérjék, az érkezők közül kinek van valamilyen speciális szükséglete (például várandós, újszülöttel érkezik, beteg, szülő nélkül érkező kiskorú), és ők így nehezen jutnak állapotuknak megfelelő ellátáshoz.
Oktatás
Az ukrán szülők egy részében nagyon sokáig annak ellenére erős belső gát volt a magyar nyelvű állami oktatáshoz való csatlakozással kapcsolatban, hogy a létfenntartási támogatás odaítélésének alapfeltétele, hogy az iskolaköteles korú gyermekek részt vegyenek járjanak iskolába. Magyar nyelven tanulni az ideiglenesnek indult menekülés állandóvá válásának a jele számukra, egy olyan integrációé, amire sokan nem állnak készen. Ha elfogadják a magyar oktatást, az nagy eséllyel az ukrán oktatásban való részvétel legalább részleges elhagyását jelenti. Mindeközben az ukrán oktatás speciális, háborús körülmények közt ugyan, de folyik, továbbra is sokan vesznek részt benne.
A szétosztási politika sem könnyíti meg a magyar iskolába járást. Van vidéki kistelepülés, ahol körülbelül 200 ukrán menekült él, ebből 120 gyerek. Ők hiába tartoznak különböző korcsoportokba, egyszerűen nem férnek el a helyi iskolában. Sem ők, sem az intézménybe járó helyi iskolások, szülők, pedagógusok, sem az infrastruktúra nincs felkészítve ilyen változásra. Hiába ad az állam 130 ezer forintos támogatást az iskoláknak minden ukrán gyerek után, a pedagógushiány folyamatosan érezhető probléma. Itt ráadásul kifejezetten magyar- mint idegennyelv-tanárokra is szükség lenne, amiből eddig is kevés volt.
Sok ukrán gyereknél jelentkeznek szocializációs problémák. Bár a háború kitöréséről legtöbbször 2022. február 24. jut eszünkbe, Kelet-Ukrajnában tíz éve zajlik a fegyveres konfliktus. A háború és a covid miatt vannak gyerekek, akik akár öt éven át csak online oktatásban vettek részt, itt kerültek először osztályközösségbe. Az óvodások, kisiskolások idősebb társaikhoz képest könnyebb helyzetben vannak, fiatalabb korban kerültek más közösségbe. Az itt tanuló ukrán diákok viszont ugyanazt a felvételit és érettségit írják, mint a magyarok, hiszen ahogy jeleztük korábban: kivételek nincsenek.
Szállásproblémák
A háború kitörésekor nem álltak rendelkezésre tömegszállások, hirtelen kellett ezeket megnyitni. A kormány kényszermegoldásként – jól működő, felkészült menekültügyi hivatal hiányában – az önkormányzatokra és a kormányhivatalokra testálta a probléma megoldását: nekik kellett szerződniük különböző szállásokkal, amelyeknek az állam napi 8000 forint támogatást adott a lakhatásért és a napi háromszori étkezésért cserébe. Emiatt megnőtt a szállások kínálata, hiszen sokan a főszezonon kívüli biztos bevételi forrás miatt átálltak a menekültek befogadására.
2023 augusztusában csökkentették a támogatást 5000 forint/éjre, így ismét szűkült az elérhető szállások kínálata, hiszen a napi háromszori étkezés biztosításával a szállásadóknak már nem éri meg ukrán menekülteket befogadni. Míg korábban a magánszállásrendszer fel tudta szívni azokat, akik valamiért kiestek a munkásszállásokról, a szigorítás következtében ez bonyolultabb lett.
Az állam igyekszik az albérleti rendszerbe terelni a tartósan Magyarországon maradó ukránokat. A legtöbb tömegszálló bezárt, Budapesten például csak 5 üzemel, 450 férőhellyel. Ezek mikrouniverzumokként működnek, ahol kicsiben képeződnek le a problémák: vannak, akik hospitalizálódnak, teljesen elhagyják magukat, nem tudnának a saját lábukra állni, de van olyan is, ahol a család felnőtt tagjai dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak, szabályok közt élve képesek családként funkcionálni, az ingyen szállást és étkezést spórolásra használják. Ők a kisebbséghez tartoznak, ezeken a szállókon ugyanis mostanra döntő többségben azok maradtak, akik nem képesek a saját lábukra állni.
Egészségügy
Két évvel a háború kitörése után számos helyen az egészségügyben még mindig nem tudják, hogy a menedékeseket ingyenes ellátásban kell részesíteni. Magyar- és gyakran angolnyelv-tudás hiányában a magyar egészségügyben elnavigálni bárki számára kihívás, így gyakran előfordul, hogy nem is sikerül ellátáshoz jutniuk az itt élő ukránoknak. Az ilyen helyzetek kiküszöbölésére egyedi megoldások működnek, például egy szervezet megállapodik egy háziorvossal, hogy az általuk segítetteket ellása. Ez egyszerűbb, mint a jogokat érvényesíteni.
Sok kisgyerek és kismama érkezett Ukrajnából, ők ezt a problémát gyakrabban tapasztalják a saját bőrükön. Bolba Márta, az ukrán menekültek számára segítő központot és közösségi teret működtető Dévai Fogadó vezetője elmondta, az ukrán menekültek számára a magyar terhesgondozás rendszerében elboldogulni rendkívüli kihívást jelent, ezért sokan hazamennek szülni, és az újszülöttel térnek vissza.
Az integráció hiánya akut problémákat okoz
A Magyarországon maradt ukránok között általános tendencia a szociális lecsúszás. Mivel az érkezők csak nagyon kis hányada beszél angolul, a legtöbben nem tudnak a végzettségüknek megfelelő munkát találni, így fordulhat elő, hogy akár egy orvos is gyári munkás lesz Magyarországon.
Közvetlen állami támogatás nincs az ukrán felnőttek nyelvtanulására.
Sajátos helyzetben vannak a kárpátaljai romák: ők nagyrészt beszélnek magyarul, így nyelvi akadályokkal nem küzdenek, de a körükben rendkívül magas a funkcionális analfabéták aránya. Az ő szocializálásukra sincs célzott állami stratégia, ők tudnak a legnehezebben integrálódni.
Több szervezet említette, hogy az itt lévők mentális állapota enyhén romló tendenciát mutat, növekszik az alkoholizmussal és a depresszióval küzdők aránya. Az a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság, amit a háború elhúzódása jelent, érezteti a hatását a menekültek mindennapjaiban is, akármennyire biztonságos körülményeket alakítottak ki az új életükben, ez az otthon nem az az otthon. Az itt lévők – a legtöbben nők és gyermekek – teljesen új helyzetbe kerültek, az egész korábbi életmódjukat abból a szempontból is át kellett alakítaniuk, hogy az ukrán társadalom konzervatívabb, mint a magyar.Jellemzően a férfiak töltötték be az egzisztenciateremtő és döntéshozó szerepét a családon belül, most pedig azzal szembesültek, hogy a fenntartók és a döntéshozók is nők lettek, ráadásul idegen környezetben.A visszatérésre viszonylag kevesen gondolnak, főként azok közül, akik azokról a területekről érkeztek, amelyeket a háború súlyosabban érint, mint Kárpátalját. A Migration Aid a saját tanárain keresztül felmérte, hogy ha most (tanév közepén) vége lenne a háborúnak, hányan mennének vissza Ukrajnába. Körülbelül 90 százalék volt azok aránya, akik nem térnének vissza, mert úgy gondolják, ha véget is érnek a harcok, a leginkább érintett területeken még évekig olyan instabil állapot lesz, hogy nem lehet majd normálisan élni.
A sajátos állami hátralépéssel működő rendszerben nincsenek kivételek, pedig a konfliktus természetéből kifolyólag nagy arányban érkeznek sérülékeny csoportok tagjai. Természetes, hogy a rendszer arra épül, hogy az ide érkezettek minél előbb önálló életet éljenek, de mindig lesznek, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak belépni a munkaerőpiacra. A legelesettebbek, az önellátásra képtelenek, a mentálhigiéniás problémákkal küzdők nem tudnak segítség nélkül boldogulni.
Pozitív hozadékok
Több beszélgetőtársunk jelezte, a háttérben olyan együttműködések alakultak ki az Ukrajnából érkezők ellátása jelentette kényszerhelyzet hatására, amik létrejöttére korábban semmilyen esélyt nem láttak volna. Konkrét példák bemutatásához jellemzően azért nem járultak hozzá, mert attól tartanak, hogy ha kiderülnének, a kormány ellehetetlenítené ezeket.
Az érintett szervezetek között kialakult efgy koordinációs és egyeztetési mechanizmus, ami a mai napig működik. Persze ez részben a külső kényszer nyomására történt így, hiszen mára forráshiányos a terület, ezért a segítő szervezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy többen ugyanazzal foglalkozzanak, párhuzamos struktúrákat tartsanak fenn.
Nehéz általánosságokat megfogalmazni, milyen valójában az ukrajnai háború elől menekültek helyzete Magyarországon. A munkahelyük minősége a végzettségtől a nyelvtudásukig számtalan tényező függvénye, az elérhető szálláslehetőségek minősége, valamint az oktatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférésük sokkal inkább a helyi viszonyoktól függ. A nyugati országrészben élők helyzete talán kicsivel jobbnak tekinthető, de valójában egyforma problémákkal szembesülnek az egész országban.
Bár sok a probléma, a megoldhatatlannak tűnő feladat, fontos kiemelni, hogy nem csak negatív példák vannak. Sokan elhelyezkedtek, kialakítottak maguknak egy normális napirendet, családként funkcionálnak akár úgy is, hogy az apa Ukrajnában van. A gyerekek iskolába járnak, kortárs közösségben szocializálódnak, tanulnak magyarul, Kelet-Magyarországon néhány család a megtakarításait felhasználva házat tudott venni magának. Akiknek viszont valamilyen probléma miatt segítségre van szükségük, fokozottan hátrányos helyzetből indulnak.
English (US) · 
Hungarian (HU) ·