Csoportos ukrán dróntámadást akadályozott meg az orosz légvédelem

2 hónap ezelőtt 7

Az orosz hadsereg elfogott hat ukrán merevszárnyú drónt, amelyek az éjszaka folyamán mélyen Oroszország belsejében lévő célpontok felé repültek – jelentette csütörtök reggel a védelmi minisztérium.

A közleményben közölt adatok szerint egy pilóta nélküli repülőgépet a Kurszki terület felett, hármat a Brjanszki terület felett, kettőt pedig a Tulai terület felett lőttek le.

Alekszandr Bogomaz, a Brjanszki terület kormányzója korábban két drón elfogásáról számolt be, amelyek egyike sem okozott károkat vagy áldozatokat a földön.

Kurszki területről származó kollégája, Roman Sztarovojt a közösségi médiát használva légi riasztást jelentett be az éjszaka folyamán, amelyet mintegy három órával később visszavont. Csütörtök reggel Alekszandr Guszev, Voronyezs régió kormányzója szintén figyelmeztetett a lakosokat egy esetleges fenyegetésre.

Ez a három régió Ukrajnával határos, és rendszeresen célpontjai a kijevi erőknek. Tula régió azonban mélyebben fekszik Oroszországon belül, mintegy 200 kilométerre az ukrán határtól, és az orosz fővárost körülvevő Moszkvai területtel szomszédos. Helyi tisztviselők szerint a két lezuhant drón nem okozott károkat vagy áldozatokat.

Szerdán egy ukrán drón a határtól mintegy 100 kilométerre lévő Kurszki területen csapódott be egy üzemanyagraktárba, ami tüzet okozott – jelentette a kormányzó. Egy másik egy ércfinomító által használt üzemanyag- és kenőanyag-tárolóba csapódott.

Támogasd a donyecki gyerekeket!

Oroszországban élő nemzeti érzelmű magyarok és anyaországi segítőik közreműködésével támogathatod a donyecki gyerekeket.