Dresch Mihály: Folyamatos a politikai harc

Dresch Mihály, a magyar jazz egyik legjelentősebb alakja öntörvényű embernek tartja magát, bár azt mondja, az elmúlt években nyitottabb lett. A Kossuth-díjas zenész az Indexnek elmondta: a pályája alatt nem volt szüksége a médiára, de szerencsére mindig megvoltak azok a fórumok, amelyeken a közönsége megtalálta, mert vannak, akik kimondottan érdeklődnek a zenéje iránt.

Még akkor is, ha a mainstream zenében olykor a jazz és a népzene is megjelenik, szerinte azonban az egy másik irány. Persze elfogadja, tiszteli, de itt mindig húz egy határvonalat. Úgy érzi, megengedheti, azért, mert mindig a saját, öntörvényű útját járta. A fellépéseket élvezi, mert olyankor a zenét élő közönséggel oszthatja meg. „A zenét saját magamra szabom, ha úgy tetszik, ez a saját zeném, amelyért kiemelten díjaztak, hálás is vagyok érte.”

Egyedi karaktere van

Dresch Mihály tényleg a saját zenéjét alkotja, és nemcsak zenét, hanem hangszert is készített, amelynek a fuhun nevet adta. Azt mondja, zenészkörökben sokan megpróbálkoztak már ezzel, de a munka bizonyos fázisában elakadtak. Ő viszont nem, és bár sokat kínlódott vele, mintegy tíz évet, de úgy véli, olyan hangszer született, amelyet megálmodott. A koncertjein évek óta használja, a szaxofonjával és a tárogatójával is össze tudja vonni.

Egyedi karaktere van. Optimálisan szól, szép és meleg hangzással. Ősibb, távolabbi érzéseket lehet vele megfogalmazni, mint például a szaxofonnal.

Korábban le akarta védetni a fuhunt, ezért bement a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalába.

Kiderült, hogy elég nagy procedúra, amibe akkor lett volna értelme belevágni, ha sorozatban szerettem volna gyártani. Ez teljesen távol állt tőlem, ezért elvetettem a gondolatot

– mondta.

Folyamatos a politikai harc

A Kossuth-díjas művész szerint a magyar kulturális élet erősen megosztott. Bár szerinte a zenében, legalábbis a jazzben és a népzene világában talán nincs olyan mély árok az szekértáborok között, mint ami az irodalmi vagy színházi életben látható.

„Vannak politikai véleménykülönbségek, de amikor játszunk, ez eltűnik. A zene olyan szellemi magasság, amelyhez a földhöz ragadt szekértáborosdi nem ér föl. Mégis azt gondolom, hogy közelednünk kellene egymáshoz. Az értékeink alapján kellene megítélnünk egymást.

Azt kellene látni, hogy ki mit tett hozzá a magyar kultúrához. De tudom, hogy ez nehéz, ha folyamatosan politikai harc van

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a művészeknek feladata-e közéleti témákban megszólalni, a Kossuth-díjas zenész ezt mondta: „Szabad országban bárki elmondhatja a véleményét, de szerintem az se baj, ha valaki nem akar megszólalni. Egyéni döntés kérdése. Ám óvatosnak kell lenni, mert időnként olyan dolgokban is állásfoglalást várnak, amelyről később kiderül, hogy igazából másként történt.”

Nem kell elválasztani egymástól

Dresch Mihály művészetében az amerikai jazzt egyedi módon ötvözi a magyar népzenével. Bár meglátása szerint az ötvözés szó túlságosan leegyszerűsíti a két zene találkozását. Szabados György zongoraművész és zeneszerző volt a mestere, akitől azt is tanulta, hogy a zene nincs elválasztva a zenétől, vagyis a zenei kultúrákat nem kell elválasztani egymástól, hisz összekapcsolódnak.

Azt viszont állítja, hogy a fúzió lemondásokkal is jár, kompromisszumra van szükség. „A jazz műfaja szabadabb, jobban integrálható, a népzenében viszont zárt formák vannak. Inkább a variációnak van tere, mint sem az improvizációnak.”

Dresch Mihály ezután arról beszélt, hogy régebben, amikor a XIII. kerületben lakott, akkor sokat járt például a Jedermannba, az Opus Jazz Clubba vagy színházba. Bár az előbbi most is a törzshelye, és nem csak muzsikálni jár oda. Egyszerűen szereti hallgatni a kollégákat, és még mindig gyerekként élvezi a zenét.

Legközelebb pedig ma este, vagyis 2024. március 2-án az általa vezetett Dresch Vonós Quartet és a görög Meybahar formáció együtt ad koncertet a Fonó Budai Zeneházban. 

(Borítókép: Dresch Mihály. Fotó: Cseke Csilla / MTI)