Egy bokorra esett, így élhette túl az 5 emeletnyi zuhanást a csepeli kisfiú

2 hét ezelőtt 18

Ahogy arról korábban mi is írtunk, öt emeletnyit zuhant egy hároméves gyerek, miután kiesett egy csepeli lakás ablakából péntek délután.

A kisfiút sokáig egy rendőrnő tartotta a karjaiban. A gyerek a zuhanás után eszméleténél volt és sírt. Egy kutyát sétáltató férfi vette észre, de egy szomszéd is látta, hogy hova zuhant:

„Erre a bokorra esett itt, mellettünk. Az talán tompított annyit az esésén, hogy jobban van. Úgy láttam, hogy innen vették ki a bokor alól.”

A szomszédban lakók többsége azt mondta, nem ismerik a családot, az RTL Híradó információi szerint a kisfiú szülei laknak ott. Az unoka több rokonnal együtt vendégségben lehetett. A szemtanú több mint 10 aggódó, síró rokont látott a mentőautó körül.

A kicsit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.