„Egy szülőnek nincs nagyobb büntetés annál, hogy látja szenvedni a gyermekét” – Felfüggesztett börtönt kapott az ablakon kizuhanó kislány édesanyja

4 hónap ezelőtt 16

[sz]MTI, Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay[sz]

Két év próbaidőre felfüggesztett egy év fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt az anyát, akinek gondatlansága miatt kiskorú gyermeke kizuhant az ablakon 2021 nyarán – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A vádirat szerint az asszony két kiskorú gyermekével volt otthon 2021. június 22-én. Amíg az édesanya az egyik gyermekével a konyhában volt, a másik a nappaliban felmászott a kanapéra, onnan pedig a radiátoron keresztül az ablakpárkányra, és a nyitott ablakon keresztül több mint 3,5 méter magasságból kizuhant a ház melletti járdára.

A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, és az édesanyát gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségében mondták ki bűnösnek.

Az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A Fővárosi Törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a nő büntetlen előéletét, beismerését, a tárgyalásról történő lemondó nyilatkozatát, valamint azt, hogy rendezett családi körülmények között két kiskorú gyermeket nevel.

További enyhítő körülménynek számított a gondatlanság foka, amely hanyag gondatlanság volt, és ez magatartás a gondatlan cselekmények közül a legenyhébbnek számít – közölte a törvényszék.

Az előkészítő ülésen az ügyész, a védő és a vádlott is úgy nyilatkozott, hogy egy szülőnek nincs nagyobb büntetés annál, mint hogy látja szenvedni a gyermekét, a bíróságnak azonban mindenképp szükséges büntetést kiszabnia – írja a 24.hu.

[kapcsolodo]/kulonosen-veszelyes-keseket-es-viperat-foglaltak-le-a-fradi-meccsre-keszulo-szurkoloknal-a-rendorok/[kapcsolodo]