Elszállt a Nyomda árfolyama a gyorsjelentést követően!

5 hónap ezelőtt 11

GettyImages-1194145469

Portfolio 2023. november 20. 11:31

A pénteki piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Nyomda, a vállalat igencsak meggyőző eredményeket szállított az időszak során, amely elsősorban az angolai útlevélüzlet miatt felpörgő exportnak volt köszönhető.

A Nyomda üzleti évének első kilenc hónapja messze felmúlta a várakozásokat:

  • A 44 milliárd forintos nettó árbevétel 8,9 milliárd forinttal (25 százalékkal) volt magasabb, mint az előző év hasonló időszakának forgalma.
  • Az export árbevétel 2023 első kilenc hónapjában 24,7 milliárd forint volt, amely 11,4 milliárd forinttalmagasabb, mint a bázisérték.
  • Az export árbevétel a harmadik negyedévben már a nettó árbevétel 66 százalékát tette ki, az üzleti év első kilenc hónapját tekintve pedig 56 százalékra emelkedett az export arány, ami főként az angolai projekt sikerének és a nemzetközi piacon értékesített útleveleknek volt köszönhető.

Ezt követően a Nyomda részvényei ma már 6,7 százalékos pluszban vannak, idén pedig már mintegy 38,7 százalékkal került feljebb a papír.

A forgalom is jóval átlagon felül alakul, a kereskedés eddigi részében már több mint 72 millió értékben cseréltek gazdát a vállalat részvényei, ezzel a Nyomda az 5. legforgalmasabb papír ma a BÉT-en.

Címlapkép forrása: Aaftab Sheikh via Getty Images

zúzmara fagy tél

tőzsde

varga miháy

Újra 314 közelében a forint

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás harcok frontvonal

teherhajó

kibocsátás környezetszennyezés üvegházhatású gázok

budapest