Érkezik a CSOK Plusz, megjelent a tervezet

5 hónap ezelőtt 13

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kormány honlapján hozta nyilvánosságra, az egyébként több, mint negyven oldalas dokumentumot azért, hogy társadalmi egyeztetés kezdődhessen róla. A véleményezésre sok időt nem adtak, de a bankszektorral, valamint az ingatlanpiac szereplőivel is tárgyaltak.

Mint ismert, a kormány októberi döntése után teljesen átalakul a CSOK, amiről már több információt is megosztottak, de a rendelettervezet most először került nyilvánosságra. Azonban sietnie kell annak, aki elmondaná róla a véleményét, mert az észrevételeket december 1-ig lehet megküldeni.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint a többi érintett tárca közreműködésével dolgozta ki a részletszabályokat, és elkezdődött a tervezet társadalmi egyeztetése.

A CSOK Plusz hitelprogramot az állami támogatásnak köszönhetően egyedülállóan kedvezményes, 3 százalékos kamatszint mellett 15, 30, vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még.

A családok lakáscéljainak megvalósítását a CSOK Plusz többféle módon is támogatja, hiszen a hitel lakásépítésre, -vásárlásra, illetve -bővítésre egyaránt felhasználható.

A kedvező kamatozás mellett az újonnan születő gyermekek megérkezésekor újabb kedvezmények lépnek életbe: az első gyermek megszületésekor egy évig szünetel a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek után pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás.

A rendelettervezet egyebek mellett tartalmazza, hogy nemcsak a gyermek megszületésétől, hanem akár már a várandósság 12. hetétől jogosulttá lehet válni CSOK Plusz hiteltörlesztés szüneteltetésére vagy a CSOK Plusz hiteltartozásból való 10-10 millió forintos jóváírásra, valamint azt, hogy hogy a konstrukció igénybevételéhez legalább két év társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni, továbbá köztartozás-mentesség és büntetlen előélet is szükséges.

A bankokkal is tárgyaltak

Néhány napja kérdéseket küldött lapunk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, amelyből kiderült, hogy nemcsak a többi minisztérium, de a bankszektor, sőt az ingatlanpiac szereplőivel is egyeztetéseket folytattak.

A CSOK Plusz részletszabályait tartalmazó kormányrendelet-tervezetet a Kulturális és Innovációs Minisztérium az érintett szakminisztériumokkal, a bankszektor és az ingatlanpiac legfontosabb szereplőivel történt több körös egyeztetés után elkészítette és társadalmi egyeztetésre bocsátja, így a részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet-tervezetet rövidesen ismertté és véleményezhetővé válik

– közölték lapunkkal.