„Ez nyakon vágott” – Herczeg Zoltán azt mondja, szerettei sem értik, birtoklásért hogy kérhetnek rá 2 év 8 hónap börtönt

2 hét ezelőtt 18

[sz]H. M. – Fotó: RTL[sz]

Az ismert divattervező az RTL Híradónak nyilatkozott, miután kiderült, 2 év 8 hónap letöltendő börtönt kért rá az ügyészség.

Mint ismert, a divattervezőt 2022 októberében kapták el a rendőrök, ekkor találtak nála marihuánát és kokaint, ami után fél évet volt letartóztatásban, majd négy hónapot házi őrizetben volt.

Az ügyészség azt is kezdeményezte, hogy a letöltendő börtön mellett 3 millió forint szakértői díjat is fizessen meg. Herczeg abban bízik, hogy a bíróság enyhébben ítéli majd meg az ügyét.

“Azt hittem, hogy viszonylag jól bírom már a megrázkódtatásokat, hiszen egy év eltelt azóta, hogy kijöttem a fegyházból, de azért így leírva az indítvány nyakon vágott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem”

– mondta Herczeg az RTL műsorának.

A divattervező elmondta azt is, hogy a szerettei nem értik, hogy birtoklásért hogy lehet ilyen szigorú vádindítvány.

Azt mondja, ettől függetlenül próbál normális életet élni. Dolgozik, a barátaival és a családjával van, és bízik abban, hogy enyhébb ítélet fog majd kapni.

Herczeg Zoltán ügye előkészítő üléssel folytatódik majd.

[kapcsolodo]bizalmasa-csalhatta-torbe-herczeg-zoltant-igy-kerulhetett-drogugybe-a-divatguru/[kapcsolodo]