Bár ma még a világon több acélhulladék keletkezik, mint amennyit az acélipar visszaforgat a gyártásba, 2030-ra a jelenlegi évi 9 millió tonnás hulladéktöbblet helyett évi 15 millió tonnás hiány lesz a Boston Consulting Group (BCG) tanulmánya szerint. Mindez azt jelenti, hogy alapjaiban változhat meg az acélipar és a kapcsolódó értéklánc többi szereplőjének tevékenysége.
Amennyiben ez így van, a gyártóknak, de az államoknak is mielőbb fel kell készülniük a vashulladék hiányára, hiszen ez a kockázat nem kizárólag az acélgyártók számára jelent hatalmas kihívást. A várható ellátási nehézségek a döntéshozókat is nehéz helyzet elé állíthatják, hiszen a jól működő, dinamikus acélipar elengedhetetlen a gazdaság versenyképessége szempontjából, azon belül az olyan kulcsfontosságú ágazatok működéséhez, mint az autógyártás, az építőipar, vagy épp a tartós fogyasztási cikkek előállítása terén.
A BCG ezért az acélhulladék újrahasznosítását ösztönző adó- és illetékcsökkentések kidolgozását tartja szükségesnek. A stratégiai tanácsadó vállalat szerint nemzetgazdasági szinten fontos egy olyan erős „hulladéküzlet” megteremtése, amely lépést tud tartani a kereslettel és hozzájárul a körforgásos gazdaság növekedéséhez, a fenntarthatósági célok eléréséhez.
Már korlátozzák a kivitelt
A vas- és acélhulladék folyamatos elérhetőségének érdekében több ország is intézkedéseket vezetett be. Indiában megszüntették az új autók regisztrációs díját, valamint adókedvezményeket kínálnak azoknak az üzleti vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik régi járműveket adnak le. Az Egyesült Államok pedig lehetővé teszi az érintettek számára, hogy gyorsított amortizációt kérjenek a hulladékgyűjtésre, terjesztésre vagy újrahasznosításra használt gépek vagy berendezések vásárlására.
A kereskedelmi szabályok másik eleme lehet az, hogy a „belföldi” hulladékellátás biztosítása érdekében már mintegy 60 ország korlátozza a hulladékexportot. Az EU decemberben kihagyta a vas- és acélhulladékot a Kritikus Alapanyagok Törvényéből, miközben a legnagyobb mennyiségben exportált hulladékról van szó – az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) szerint az EU 19,6 millió tonnát exportált 2021-ben, a teljes hulladékexport-volumen közel 60 százalékát.
A BCG elemzése szerint éves szinten a globális acél- és vashulladék-kereslet az elkövetkező nyolc évben mintegy 3,3 százalékos összetett éves növekedési ütemben (CAGR) fog nőni, míg a kínálat csak körülbelül 3 százalékkal bővül majd.
A kereslet gyorsabb növekedésének részben az az oka, hogy az ipar – illeszkedve az EU 2050-re datált klímavédelmi törekvéseibe – a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére törekszik, aminek az egyik módja a vasércbányászatot kiváltó újrahasznosítás. Ma a globális acélgyártás 35 százalékát a vashulladék teszi ki, ez az arány 2030-ra 50 százalékra nőhet.
- A BCG szerint 2030-ra Kínában és az Egyesült Államokban a vas- és acélhulladékok felhasználása akár 40–50 százalékkal is meghaladhatja a mai szintet – sok esetben több acél előállítása érdekében.
- Az egyes országokban növekvő belföldi kereslet nyomán mintegy 15 százalékkal zsugorodhat a globális vas- és acélhulladék nemzetközi kereskedelmének volumene.
- Ez drasztikus változás az acélipar dinamikájában ami a gyártók és más iparági szereplők mellett a kormányok döntéseire is hatással lesz, ha meg akarják őrizni a globális versenyben a „hazai” acélipar alapanyag-ellátását.
Szén helyett áram
A hulladék iránti növekvő kereslet ok magában az acélipar változásában keresendő. A hagyományos, nyersvasat előállító technológiának nélkülözhetetlen, alapvető eleme a szén. A felhasznált koksz a vasérc oxigéntartalmának eltávolításához használt redukálószer és egyben tüzelőanyag is – éppen ezért a hagyományos acélgyártás jelentős mennyiségű szén-dioxid-kibocsátással jár.
A korszerűbb, új technológiák esetében a szén helyére az elektromos áram lép.
Ez az úgynevezett elektromos ív-alapú (EAF) acélgyártás, ahol az alapanyag már nem a vasérc, hanem az újrahasznosított acélhulladék. Itt nincs szükség szénre, viszont ezzel a módszerrel csak kiváló minőségű acélhulladékból lehet nagyértékű acélterméket előállítani.
A korszerűbb, fenntarthatóbb, ezáltal zöldebb EAF-üzemek termelési kapacitása jelenleg a teljes kapacitás 29 százalékát teszi ki. Ez a BCG szerint 2030-ra 41 százalékra nőhet, amennyiben valóban világszerte megnyílnak a tervezett EAF-üzemek Kanadától az USA-n át, Európa-szerte, valamint Kínában.
Az EAF-trend jelentősen növeli az acélhulladék iránti keresletet, miközben előbb a pénzügyi válság, majd a Covid hatására lelassult a világgazdaság növekedése, ami azt vetíti előre, hogy
a következő években a növekvő igények ellenére is csökkeni fog az elérhető jó minőségű, prémium minőségű acélhulladék mennyisége.
Egyszerű példaként vehetjük az autóipart: a kevesebb eladott új autóból kevesebb forgalomból kivont használt autó, és ezáltal alapanyag lesz.
További probléma, hogy a fejlődő országokban, például Indiában, Kínában, meglehetősen hiányos az újrahasznosítási infrastruktúra, a hulladék gyűjtésének logisztikája. Gyerekcipőben járnak a körforgásos ellátási láncok, drágák a szétválogató berendezések, ami megnehezíti a nagymennyiségű hulladék gyűjtését.
A hiány átalakítja a nemzetközi kereskedelmet
Jelenleg a világ éves acélhulladék-kínálatának 17 százaléka – mintegy 110 millió tonna – megy exportra Törökország az EU-ból, az USA-ból, az Egyesült Királyságból és Oroszországból évente mintegy 25 millió tonna, jobbára alacsonyabb minőségű vas- és acélhulladékot importál. Valójában az USA annyira nagy beszállítója a török acéliparnak, hogy néhány török acélgyártó Észak-Amerikában alapított beszerzési egységeket az ellátás biztosítása érdekében.
A prémium minőségű hulladék terén azonban az USA is hiánnyal küzd, amit Kanadából szerez be. Az északi szomszédra azonban csak addig támaszkodhat, amíg fel nem fut az EAF-gyártás, ami a BCG várakozásai szerint meg fog történni. A belföldi kereslet növekedésével pedig jelentősen csökkenni fog az export, Kanadából az USA-ba például a felére, de 38 százalékkal zsugorodhat az amerikai export is, míg a tanácsadó cég várakozásai szerint a japán kivitel 27 százalékkal, az európai pedig várhatóan 23 százalékkal csökken majd, ahogy szűkül a hulladék elérhetősége és nő az EAF-gyártás mennyisége.
A várhatóan jelentős turbulencia közepette az acéliparban és a környékén is fel kell kutatni a legjobb stratégiai lehetőségeket a beszerzéstől, a minőség javításán át a folyamatok optimalizálásig.
A kitermelt vasérc iránti csökkenő kereslet miatt a bányavállalatok bekapcsolódhatnak a visszagyűjtésbe és újrahasznosításba, az ellátásbiztonság érdekében a gyártók hulladékudvarokat vásárolhatnak fel, az olvasztóművek optimalizálása érdekében pedig új technológiákat vethetnek be. Mesterséges és gépi intelligenciával támogatva értékelik a hulladékbeszerzéseket, és meghatározzák ezeknek a nyersanyagoknak a leggazdaságosabb keverékét az elvárt acélminőségek előállításához.
A várható alapanyaghiány és a környezetvédelmi törekvések miatt egyre inkább növekszik az érdeklődés az alacsonyabb üvegházhatásúgáz-kibocsátású hidrogén-alapú, közvetlen csökkentett vasgyártási folyamatok iránt is. Ez a technológia, az úgy nevezett DRI – direkt módon redukált – vasgyártási folyamat, ami nem igényel szenet és adalékanyagként lehetővé teszi, hogy az EAF acélgyárakban alacsonyabb minőségű hulladékkal lehessen minőségi acélt előállítani.
Nyitott, az összképet befolyásoló tényezők
Az egyik nyitott kérdés, amire a BCG felhívja a figyelmet az, hogy egy friss tanulmány szerint
a fő acélgyártó és -fogyasztó országokban az átlagos acélélettartam valószínűleg a korábban becsült 40 év helyett csak mintegy 25 év.
Ha ez igaz, akkor több prémium hulladék lesz elérhető, mint amire eddig számítani lehetett, ami abból az egyszerű tényből fakad, hogy csökkentett élettartamú acél hamarabb válik hulladékká.
Szintén kérdéses, hogy milyen mértékben fogják váratlan kereskedelmi és politikai akadályok súlyosbítani a prémiumhiányt, vagy éppen ellenkezőleg, a magasabb energiaárak lassítják-e az energiakorlátozott országokban az átállást.
A helyzeten még egyet csavar az a lehetőség, hogy bármikor előkerülhet egy új nyerőlap, egy olyan új innovatív technológia, amely lehetővé és költséghatékonnyá teheti, hogy a rossz minőségű hulladék jobb szétválasztásával és felhasználásával ki lehessen váltani a prémium hulladékok egy részét, csökkentve a prémiumellátási nyomást.
A BCG szerint mindezen opciók ellenére elkerülhetetlen, hogy a hulladékpiacon olyan mértékű hiány alakuljon ki, aminek kezelésére vállalati és állami szinten is fel kell készülni.
(Borítókép: Képaláírás: Tömör vasbetonból készült falakat szállítanak egy bérlakások számára épülő héjazatos épülethez Ehrenfeld városrészben 2024. március 8-án. Fotó: dpa / picture alliance / Getty Images)
English (US) · 
Hungarian (HU) ·