Félelmetes óriáspókok árasztották el az amerikai nagyvárosokat

2 hónap ezelőtt 21

Az Ázsiában őshonos dzsoró pókok akár tenyérnyi méretűre is megnőhetnek, aranyszínű halójuk pedig az 1,8 méteres átmérőt is elérheti. Korábban főként Japánban, Koreában, Kínában és Tajvanon fordultak elő, 2014-ben viszont az Egyesült Államokban, Georgiában is felbukkantak. A hatalmas méretű pókok nagyon elszaporodtak az elmúlt tíz évben Amerikában, sőt egy friss tanulmány szerint ha ilyen magas számban gyarapodnak, hamarosan akár a nagyvárosokat is ellephetik – írja a Live Science tudósítása alapján a 24.hu.

A dzsoró pókok egy hajókonténerben juthattak el Georgiába, az elmúlt években pedig Tennessee-ben, Nyugat-Virginiában, Alabamában, Oklahomában, Marylandben, valamint Észak- és Dél-Dakotában is megjelentek. A tudósok úgy vélik,

az óriáspókok most már bárhol feltűnhetnek az ország teljes keleti partján.

A kutatás kimutatta, hogy az inváziós faj jól és rendkívül gyorsan alkalmazkodik a városi körülményekhez. A dzsoró pókok ősszel párzanak, a nőstények akár négyszáz tojást is lerakhatnak. Télen minden példány elpusztul, tavasszal viszont kikelnek az újszülöttek, és ejtőernyőre hasonlító hálót szőnek, amivel mintegy 160 kilométeres sugarú körben képesek szétszóródni.

Elterjedésüket elősegíti, hogy – más pókokkal ellentétben – a nagy autóforgalom miatti rezgések egyáltalán nem gátolják őket a vadászatban, így főutak mentén is nagy számban elszaporodhatnak.