Fürjes Balázs a 2036-os budapesti olimpiáról: most nem látom a közös akaratot

5 hónap ezelőtt 14

"Szeretjük vendégül látni a világot, szeretjük, ha kapunk nemzetközi elismerést, de mindent azért csinálunk, hogy jobb legyen a magyaroknak; ezért is vágtunk bele ebbe a projektbe, hogy Budapest legyen a világ sportfővárosa, rangos nemzetközi sporteseményeknek helyet adva. Azt gondoljuk, hogy ebből sok társadalmi, gazdasági haszon származik, és árkokat is be tud temetni" – mondta az InfoRádiónak adott interjújában Fürjes Balázs állandó magyar NOB-tag.

Példaként említette az atlétikai világbajnokság 400 ezer eladott jegyét és az ebből befolyó hárommilliárd forintos bevételt, az itt töltött félmillió vendégéjszakát a szállodákban, és a tévéképernyők előtt megjelent egymilliárd nézőt, nemkülönben a "rozsdából zöld" városrészt.

"Volt egy 150 ezer négyzetméteres ferencvárosi Duna-part, lepukkant, elhagyott, szennyezett, teljesen lerobbant, ebből egy zöld városrész született" – részletezte.

Hogy a NOB előtt milyen feladatok várnak, arról azt mondta, a nyári olimpia kritikus feladatként tornyosul előttük.

"Nehéz időkben kerül sor a párizsi olimpiára, sajnos van izgulni való a biztonsági helyzet miatt, mindig van a közlekedés miatt, de én egészen biztos vagyok benne, hogy francia barátaink éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy nagyon sikeres olimpiát rendezzenek. Nagyon bízunk benne, hogy a magyar csapat is sikeresen szerepel" – mondta.

Thomas Bach NOB-elnök egy mondását ("Change or be changed!") lefordítva azt üzente: a világon folyamatos a változás.

"Ha valaki nem képes nyitott lenni, és saját akaratából megváltozni, akkor a külső körülmények fogják úgy, ahogy azt ő nem akarja. Magyarországon is szem előtt kell ezt tartani. Sokat kell azért dolgozni, hogy a hagyományos olimpiai sportágak súlya és jelentősége megmaradjon, ugyanakkor a feltörekvő sportágakban – tollaslabda, 3x3-as kosárlabda, falmászás, BMX – Magyarország hasonlóan komoly tényező legyen, mint a világ sportjában egyébként."

Rendezhet-e Magyarország?

Hogy Magyarország pályázik-e a 2036-os játékokra, arról Fürjes Balázs úgy fogalmazott, óvatosnak kell lenni.

"Akkor van értelme egy olyan dologról beszélni, ami nem fog eldőlni 2027-2028 előtt, ha Budapest megválasztott főpolgármestere és városvezetése, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság egyetért abban, hogy közösen azt javasolják, hogy rugaszkodjunk neki. Most nem látom magam előtt ezt a pillanatot."