Gázspray-t és vegyszereket próbálgatott a gondnok a soroksári iskolában, ahol 31 gyerek lett rosszul

1 hét ezelőtt 16

Elismerte felelősségét a 31 gyerek rosszullétét okozó szúrós szag miatt a soroksári általános iskola gondnoka.

Szerdán reggel ki kellett üríteni a Dinnyehegyi közi Török Flóris Általános Iskolát, miután szúrós gázszagot éreztek az ott tartózkodók, és többen rosszullétre panaszkodtak. A Blikk beszámolója szerint 31 gyereket kivizsgálásra a Heim Pál gyerekkórházba vittek. Az ügyben nyomozást indított, helyszíni szemlét tartott, tanúkat hallgatott meg a rendőrség, az adatgyűjtés eredményei pedig az iskola gondnokához vezettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a gondnok hamar beismerte, hogy vegyszereket öntött a földre, és kipróbált egy gázspray-t is a karbantartó helyiségben – írja az MTI.

A dolgozó saját bevallása szerint „heccből” nem szólt senkinek – tette hozzá Csécsi Soma rendőrségi szóvivő, aki közölte, hogy a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsított férfi a kihallgatásán elismerte a tettét, és kijelentette, senkinek nem akart ártani, sajnálja.