Hajmeresztő pletykák keringenek: miért rúgták ki a cégvezért, aki szerint világvégéhez vezet a mesterséges intelligencia?

5 hónap ezelőtt 13

A váratlan közlemény

Az OpenAI pénteken váratlanul jelentette be, hogy Sam Altman többé már nem a társaság vezérigazgatója. A Szílicium-völgyi startup egy évvel ezelőtt tette elérhetővé a ChatGPT generatív AI modelljét a széles közönség számára, amivel valóságos AI-boomot indítottak el, és a techvilág egyik központi szereplőjévé léptek elő.

Altman távozása az igazgatótanács mérlegelése után következett be, amely után arra a következtetésre jutottak, hogy a vezérigazgató nem volt következetesen őszinte az igazgatótanáccsal folytatott kommunikációjában, ami akadályozta az igazgatótanácsot feladatai gyakorlásában

- olvasható az OpenAI pénteki közleményében. Az átalakítások részeként Greg Brockman lemondott az igazgatótanács elnöki tisztségéről, és több másik kulcsfigura is távozott a cégtől.

Altman – aki Elon Muskkal együtt társalapítója is a cégnek - 2019 óta vezette a vállalatot, ám a legtöbb Szilícium-völgyi startuptól eltérően az OpenAI nem úgy működik, mint egy tipikus helyi vállalat, ahol a részvények nagy részét az alapítók tulajdonolják és ők is hozzák meg szinte egy személyben a legfontosabb döntéseket. Az OpenAI működését az igazgatótanács felügyeli, amely egyben a társaság összes tevékenységének átfogó irányító testületeként működik. A cég papírjai nem forognak a tőzsdén, a legutóbbi dolgozói részvényértékesítési tranzakciók 86 milliárd dollárra értékelték a vállalatot.

Az új CEO megérkezéséig Mira Murati technológiai vezető lett az OpeanAI vezérigazgatója. Míg Sam Altman elsősorban a cég arca volt a médiában, addig sokan Mira Muratit tartják az agynak, aki 35 éves kora ellenére a technológiai vállalat AI-projektjeit vezeti, ő a ChatGPT megalkotásáért felelős csapat vezetője. Murati a felelősségteljes használat biztosítása érdekében mindeddig határozottan kiállt az AI-technológia szabályozása mellett, miközben mindvégig támogatta a nyílt tesztelést és a széleskörű elérésre épülő üzletpolitikát.

A befektetők azonnal visszakövetelték Altmant

Mindössze egy nappal azt követően, hogy menesztették Altmant, az OpenAI egyes befektetői, köztük a nagybefektető Microsoft, máris a cégvezető visszahozása mellett kezdett el kampányolni – értesült több lap. Az OpenAI meglehetősen széleskörű befektetői, tulajdonosi bázissal rendekezik, a társaság legnagyobb, meghatározó tulajdonosa a Microsoft, amely lapértesülések szerint 49 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik a társaságban.

A CNBC szerint a Microsoft mellett a Tiger Global és a Thrive Capital kockázati tőketársaság, és a mesterséges intelligencia-befektetésekben élen járó Sequoia Capital is a Sam Altman visszahívását támogatók között volt. A Verge hétvégi információi szerint, amely elsőként szellőztette meg, hogy Altman visszahozásán dolgoznak a befektetők, az egykori cégvezető ambivalensen állt az esetleges visszatéréhez. A Bloomberg vasárnap azt írta, hogy az OpenAI már optimista, hogy vissza tudják hozni Altamant és a többi távozó kulcsfigurát a céghez.

Ám jelen állás szerint – bár ebben a sztoriban bármikor jöhetnek még meglepetések – Altman nem megy vissza az OpenAI élére, hanem Greg Brockmannel és más korábbi OpenAI-os kollégájával együtt

csatlakozik a Microsofthoz, hogy egy új, fejlett AI-kutatócsoportot vezessen.

Satya Nadella, a Microsoft vezére az X-en közzétett posztban jelentett be a fejleményt. A CNBC értesülése szerint Altman utódja is megvan az OpenAI élén: Emmett Shear, a Twitch korábbbi vezérigazgatója lesz az új CEO. Shear 2007-ben társalapítója volt a Justin.tv-nek, a Twitch elődjének, és 2023 márciusáig volt a társaság vezérigazgatója.

Miért rúghatták ki?

Számos pletyka látott napvilágot Altman kirúgásának körülményeiről, hiszen a közleményben tulajdonképpen azt állítja az OpenAI igazgatótanácsa, hogy Sam Altman valamiről hazudott, vagy valamit eltitkolt. A céget és a vezetőit jól ismerő TechCrunch egy listát is készített a technológiai körökben keringő teóriákról.

  • Az egyik elmélet szerint lehetséges, hogy Altman és Brockman egy olyan merész befektetési lépést készített elő titokban, amelyről tudták, hogy az igazgatótanácsnak nem tetszene. Nem szokatlan, hogy ilyen üzletekről csendben állapodnak meg, majd kész tényként mutatják be a testületnek.  A techlap szerint ha valami ilyesmiről volt szó, akkor lehet, hogy a Microsoftnak is köze volt a dealhez, ami miatt kirúgták Altmant.
  • Egy másik feltevés szerint az igazgatótanácsnak elege lett abból, hogy az OpenAI folyamatosan égeti a befektetők pénzét, nem egészséges az üzleti modell, amely szerint fillérekért adják a méregdrága terméket a világnak. Ez a forgatókönyv elsőre nem tűnik valószínűnek, ugyanis a vállalat nagyon tudatosan, nyilvánosan, magabiztosan és hosszú ideje követi ezt az üzleti politikát. Ám az már nem zárható ki, hogy az OpenAI még több pénzt éget el, mint amit Altman bevallott vagy előre jelzett az igazgatótanácsnak.
  • Egyes találgatások szerint Altman talán titokban egy olyan belső projektet folytatott – akár jelentős költségekkel - amelyet az igazgatótanács nem engedélyezett.
  • Más feltételezések szerint egy nagyobb kiberbiztonsági botrány, adatlopás vagy hasonló incidens (vagy ennek eltitkolása?) miatt kellett távoznia a CEO-nak a cégtől. A TechCrunch azt írja, a Microsoft állítólag néhány napja felfüggesztette a ChatGPT belső használatát, az OpenAI ezt követően leállította az új regisztrációk engedélyezését. Ám ennek az elméletnek ellent mond, hogy Mira Murati technológiai vezérhelyettes lett az új vezérigazgató, akinek bizonyára tudnia kellett volna egy technológiaii, biztonsági jellegű incidensről, és akkor ő is repült volna a társaságtól.
  • Az igazgatótanács nyilatkozatában hangsúlyosan szerepel, hogy "az OpenAI-t szándékosan úgy alakítottuk ki, hogy előmozdítsuk küldetésünket: biztosítsuk, hogy a mesterséges általános intelligencia az egész emberiség javát szolgálja", és hogy új vezetésre volt szükség. Altman gyakran beszélt mesterséges általános intelligenciában lehetőségekről, amely egy olyan elméleti szoftverrendszer, amely az emberhez hasonló intellektust és sokoldalúságot ér el. Ám Altman a kezdetektől fogva sokkal inkább vállalati irányba vitte az OpenAI-t, agresszívan törekedett a vállalati és fogyasztói alkalmazások bevezetésére, vagyis profitorientáltan vezette a céget. Ez nem igazán hangzik úgy, mint az a "küldetés", amelyet az igazgatótanács elő akar mozdítani. Másfelől viszont ez a váltás nem ma történt, és ez nem tűnik hihető oknak arra, hogy ilyen váratlanul és hirtelen kirúgják a vezérigazgatót és vele együtt néhány társát.
  • Felmerült az is, hogy valamilyen munkahelyi viselkedési botrány (például viszony vagy bántalmazás) állhat a menesztés háttérben, Altmannek három testvére is van, és a kisebbik húga, Annie nyilvánosan megvádolta őt korábban bántalmazással a lap szerint. Ám sokkal valószínűbb, hogy szakmai vagy üzleti problémáról van szó, pláne, hogy Altmannel együtt többen is távoznak a cégtől.

Altman és a hajmeresztő jóslatai

Altman az OpenAI CEO-jaként nagy befolyásra tett szert a techvilágban, nagy „megmondóemberként” tekintenek rá sokan: vizionárius kijelentéseivel, nagyratörő terveivel, magabiztosan hangzó, de olykor kicsit ködös mondataival gyakran tüzelt fel vitákat a mesterséges intelligenciáról, annak hatásairól, jövőjéről. Összeszedtünk néhány olyan nagy hatású gondolatot Altmantól, amit az OpenAI élén hangoztatott az elmúlt időszakban.

Az egyik legtöbbet idézett, egy interjúban elhangzott mondata meglehetősen sötét képet fest az emberiség számára, miközben az OpenAI éppen a „jóságos” AI-t szeretné létrehozni:

A mesterséges intelligencia nagy valószínűséggel a világ végéhez fog vezetni, de addig is lesznek nagyszerű cégek

- mondta nem túlságosan leplezett ironiával egy beszélgetés során. Egy másik alkalommal azt mondta:

Rossz esetben - és ezt fontos elmondani - mindannyiunk számára kihunynak a fények. Rövid távon azonban jobban aggódom egy balul elsült alkalmazási mód miatt.

Megint máskor egy konferencián arról beszélt, nem tud aludni a hipotetikus gondolattól, hogy

talán van a rendszerben valami nehéz és bonyolult dolog, amit nem értettünk, és mégis élesítettük.

Altman szavait természetesen kontextusban kell értelmezni, még ha néha el is engedte a fantáziáját a generatív AI sötét jövőjével kapcsolatban, sokszor alapvetően nagyon is valós, reális veszélyeket sorolt fel aggodalmai között. Kiberkockázatokra, a hírek, tények tömeges manipulációjának veszélyére, a rosszindulatú kódok AI-jal történő megírásának kockázatára hívta fel a figyelmet.

Címlapkép forrása: Win McNamee/Getty Images