Az Európai Bizottság közzétette a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló kilencedik jelentését, amely átfogó elemzést nyújt az EU kohéziós helyzetéről. A jelentés kiemeli az egyes országok, valamint azok régiói közötti gazdasági konvergencia terén az elmúlt 20-30 évben elért eredményeket, valamint a jövő kihívásait.
A jelentésből kiderül, hogy az EU jelentős előrelépést tett a területi különbségek csökkentése terén az egységes piac, az euró és az unió 2004-es történelmi jelentőségű keleti bővítése óta. A keleti régiók és országok figyelemre méltó gazdasági konvergenciát értek el az Európai Bizottság szerint, az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GDP az 1995-ös uniós átlag mintegy 45%-áról 2021-re közel 80 százalékára emelkedett.
Bár a jelentés még a tavalyelőtt év végi, 2021-es GDP-mutatóval számolt, azóta az Eurostat közzétette a 2023-as első becslését is, amely alapján folytatódott a felzárkózás. Szlovénia és Csehország már az uniós fejlettség 90-91 százalékán áll, a 2004-es bővítés tagállamainak átlaga is majdnem 82 százalékra szökött fel.
Az új adatok szerint Magyarország 76 százalékra zárkózott fel, beérte a 2017-ben belépett Horvátország is, míg úgy fest, hogy a szintén ekkor csatlakozó Románia egy hajszállal meg is előzte. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezt a statisztikát még többször felülvizsgálják, valamint a módszertant is frissíthetik akár az Eurostat, akár a tagállami hivatalok, ami még befolyásolhatja a sorrendet, amint arról részletesen írtunk.
A jelentés rávilágít arra is, hogy az országok átlagainak vizsgálata csalóka: a tagállamok egyes régióinál nem egyszer előfordult, hogy gazdasági visszaesést mértek, vagyis ezek a területek nemhogy nem zárkóztak fel, de lemaradtak az uniós átlagtól. Ennek kimutatására a jelentés készítői meghatározták a gazdasági fejlődési indexet (Economic Development Index - EDI), mely kiszámításához különböző gazdasági mutatókat, például a GDP, a termelékenység és a foglalkoztatás növekedését elemzik. Ezeket a mutatókat jellemzően egy bizonyos, gyakran több évet felölelő időszakon keresztül mérik, hogy a gazdasági fejlődés hosszú távú tendenciáit megragadják.
Azokat a régiókat, amelyek EDI-értéke egy bizonyos küszöbérték felett van, magas növekedési pályán lévőnek tekintik, ami azt jelzi, hogy a gazdasági növekedés tekintetében következetesen felülmúlják a többi régiót. Másrészt, azok a régiók, amelyek EDI-értéke e küszöbérték alatt van, fejlődési csapdában lévőnek veszik. Az index alapján Magyarországon számos terület került ebbe a kategóriába, köztük Pest, Nógrád, Hajdú-Bihar, és ha még csapdába nem is került, de attól már csak nem sok választja el Veszprém, Somogy, Zala és Baranya megyéket.
Könnyen félreértelmezhető ez a mutató, mert ez az index azt méri, hogy egy régió növekedése alacsonyabb-e, mint az EU, az ország vagy ugyanannak a régiónak a növekedése az előző 5 évben. Figyelembe veszi az egy főre jutó GDP, a termelékenység és a foglalkoztatás javulását egy ötéves időszakban. Egy régió minden egyes alkalommal, amikor a növekedése alacsonyabb a vizsgált időszakban, 1 pontot kap. Ezt a 0 és 9 közötti pontszámot aztán 0-1-re átskálázzák, így minél nagyobb az érték, annál kisebb a fejlődési potenciál, vagyis a csapdába kerülés veszélye.
Tehát ez jellemzően a már fejlett régiókat és a tartósan leszakadó területeket érinti, de csak a kockázat valószínűségét fejezi ki, nem a biztos felzárkózási borulást.
Mivel a jelentésben külön nem ismertetik az egyes régiók adatait, jobb híján érdemes itt kitérni arra, hogy az Eurostat által végzett régiókról szóló GDP-elemzés szerint a Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl (egy főre jutó, folyó áron, euróban számol GDP alapján) az EU átlag 68 és 71 százalékán állt 2022-ben, míg például Közép Magyarország az uniós átlag 55 százalékát közelítő fejlettségi szintet mutat, és itt a felzárkózás folyamatos, de lassuló, ami a csapdába kerülésre utal.
Eközben az Észak-Magyarország régióban az utolsó évben 1,2 százalékos volt a GDP-zsugorodás, tehát folyamatos a leszakadás, de épp ezért alacsony a fejlődési csapda kialakulásának kockázata, mert könnyebben elérhető a növekedés, valamint még a demográfiai szerkezet kedvező az uniós átlaghoz hasonlítva.
A kohéziós jelentés szerint Magyarország a 2004-es csatlakozás óta közelebb került az EU-átlaghoz, jelentős előrelépést tett a gazdasági konvergencia terén. Visszaigazolja ezt az is, hogy vásárlóerő-paritáson nézve 1995-ben Budapest mellett csak az Észak- és Nyugat-Dunántúlon volt az uniós átlag 50 százaléka felett az egyfőre jutó GDP, addig mostanra egyetlen régióban, Észak-Magyarországon van alatta.
Az egy főre jutó GDP Magyarországon a 2004-es uniós átlag mintegy 50%-áról 2021-re közel annak közel 74,6 százalékára nőtt. A Bizottság szerint a felzárkózásra még mindig jelentős mozgástér van,
mivel Magyarországon még mindig mintegy harmada olyan régióban él, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75 százaléka alatt van.
Tengelyes megosztottság látszik
Az északnyugati, az EU déli, keleti és az unió nyugati-középső régiói közötti eltérések jelentős kihívást jelentenek az államszövetségen belüli gazdasági, társadalmi és területi kohézió előmozdítása szempontjából. A jelentés szerint az EU északnyugati régióiban, amelyek többnyire fejlettebb régiók, az egy főre jutó reál-GDP átlagos éves növekedési üteme a 2001-2021 közötti időszakban legfeljebb 1% körüli volt. Bár ezek a régiók továbbra is a legvirágzóbbak az EU-ban, lassú növekedési rátájuk aggodalomra ad okot, különösen a népesség elöregedése és a feltörekvő gazdaságok által támasztott növekvő verseny miatt.
Az EU déli régióiban, amelyek többnyire kevésbé fejlett régiók, visszafogott növekedési rátákat tapasztaltak, sőt Görögország és Olaszország számos régiójában az egy főre jutó GDP még csökkent is ebben az időszakban. A 2008-as globális pénzügyi válság jelentős hatással volt ezekre a régiókra, mivel az állam- és magánadósság magas szintje, a magas munkanélküliségi ráta és az alacsony termelékenységi szint továbbra is akadályozta gazdasági növekedésüket.
A jelentés megállapítja, hogy 2021-ben az EU déli régióiban az egy főre jutó GDP átlagosan több mint 30%-kal alacsonyabb volt, mint az északnyugati régiókban.
Az EU keleti tagállamaiban – ide tartoznak a Magyarország is ebben a felosztásban – többnyire kevésbé fejlett régiók vannak, de szemben a déliekkel, magasabb növekedési ütemet produkáltak: az egy főre jutó reál-GDP átlagos éves növekedési üteme ugyanebben az időszakban mintegy 2,5% volt.
A felmérés szerint ez a gyors növekedés számos tényezőnek tulajdonítható, többek között a kedvező demográfiai szerkezetnek (ez ebben az esetben azt jelenti, hogy még jelentős munkaerőtartalékok vannak), a külföldi befektetések magas szintjének és az uniós kohéziós támogatások magas arányának köszönhető.
A jelentés azonban megjegyzi, hogy e régiók közül sokban jelentős elvándorlás volt tapasztalható, ami csökkentette az EDI-mutató nevezőjét, és hozzájárult rendkívüli gazdasági konvergenciájukhoz. Emellett Bulgária és Románia egyes régióiban a gyenge intézmények, az alacsony szintű beruházások és a versenyképesség hiánya miatt lassabb növekedési ütemet tapasztaltak.
Emiatt is alakult ki az, hogy az EU keleti régiói közül Lengyelország és a balti államok egyes régiói igen magas növekedési rátát tapasztaltak, míg Bulgáriában és Romániában lassabb volt a bővülés.
A jelentés kiemeli, hogy olyan szakpolitikákra van szükség, amelyek foglalkoznak az eltérések mögöttes tényezőivel, például az intézményi minőség javításával, az oktatásba és a készségekbe való befektetéssel, az innováció és a vállalkozói szellem előmozdításával, valamint a régiók közötti összeköttetés és integráció fokozásával. A jelentés szerint például a kutatásba és fejlesztésbe történő beruházások növelése és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása segíthetne a termelékenység és a gazdasági bővülés fellendítésében a kevésbé fejlett régiókban.
Emellett a társadalmi befogadást elősegítő és a demográfiai kihívásokat – például a népesség elöregedését és az elvándorlást – kezelő szakpolitikák alapvető fontosságúak a fenntartható és inkluzív növekedés biztosításához az EU valamennyi régiójában.
Sikersztori, de bőségesen sok kudarccal
A kohéziós jelentés adatai visszaigazolja azt, ami már tudható is egy kiszivárgott jelentésből, hogy az Európai Bizottság az uniós források elosztásának teljes újragondolására készül. Leegyszerűsítve most az a logika, hogy minél fejletlenebb egy terület, annál több támogatást kap a felzárkózáshoz. Viszont látszik, hogy ez egyébként a már fejlett területek további bővülését korlátozza, miközben számos lemaradó területen gyakorlatilag hatástalannak látszódnak a magasabb keretösszegű, kompenzáló uniós források.
Ebből két következtetést vontak le Brüsszelben: az esélykiegyenlítési szemléletnek egyre több a kedvezőtlen mellékhatása, másrészt rosszul hasznosulhatnak a támogatások. Éppen emiatt egy eredményszemléletűbb rendszerre állnának át, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az uniós utalások a mostani előlegfizetéses megoldás helyett a helyreállítási alapnál alkalmazott döntően utófinanszírozásra épülő modellre állhatnak a 2028-as következő hétéves költségvetési ciklusnál. Arra, hogy a források elosztásába az önkormányzatokat is jobban bevonnák már a kohéziós politikai jelentés is utal.
Összességében az látszik, hogy a nagy képet tekintve az uniós kohéziós politika eddig egy sikertörténet, hiszen a 2004-es nagybővítés tagállamai mind közelítik az EU-átlagot a fejlettségi mutatókban. Azonban régiókra bontva az összkép már sokkal árnyaltabb, bőven látszanak kudarcok is a felzárkóztatási politikában, ami különösen azért teszi égetővé a rendszer újragondolását, mert az EU hamarosan a soraiban szeretné tudni Ukrajnát, Bosznia-Hercegovinát és Moldovát is.
Címlapkép forrása: Getty Images
English (US) · 
Hungarian (HU) ·