Április 7-én, vasárnap tartanak önkormányzati választásokat Lengyelországban, aminek utolsó napjaira a nyolc év kormányzás után tavaly decemberben ellenzéki párttá váló jobboldali-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) és a kormánykoalíció pártjai sem a legnagyobb erejükben fordulnak rá.
Mint azt nemrég bemutattuk, a PiS-t és az általuk vezetett jobboldali pártszövetséget is belső konfliktusok feszítik szét – míg a PiS-en belül többen már az októberi választás után is a Jaroslaw Kaczynski utáni időkre készülve pozícionálják magukat, a jobboldal vezetéséért bejelentkezett a Zbigniew Ziobro vezette szélsőjobboldali Szuverén Lengyelország is.
Ugyanakkor a PiS és a jobboldal belső válsága nem jelenti azt, hogy lengyel politika többi résztvevője is ideális állapotban várják az önkormányzati választásokat,
ugyanis a Donald Tusk vezette három pártszövetségből álló kormánykoalícióban is megjelentek feszültségek,
amiket, ha nem is mélyít, de biztosan nem segít, hogy a pártok közös lista helyett külön indulnak, így gyakran épp egymás ellen kampányolnak a koalíciót egybetartani hivatott vezető politikusok.
Amikor a saját partnereid nagyobb ellenfelek az ellenzéknél
Azt már az októberi választás utáni elemzésünkben is leírtuk, hogy a PiS pirruszi győzelme után egy ideológiai rendkívül színes, a szélsőbaltól a centristákon és liberálisokon át egészen a jobbközép agrárpártig terjedő kormány jöhet az e választásra visszatérő Donald Tusk vezetésével, ami végül Andrzej Duda köztársasági elnök időhúzása miatt csak decemberben alakult meg.
A Tusk-kormány csak decemberben kezdhetett neki munkájának, aminek tagjai a Tusk-fémjelezte jobbközép-liberális Polgári Koalíció (KO), az egykori vallásos tévésztár, Szymon Holownia centrista Polska 2050 és az agrárius Lengyel Néppárt (PSL) közös pártszövetsége, a Harmadik Út, illetve a több baloldali pártból álló ernyőpárt, Lewica lettek.
A házelnökválasztás és a kormányalakítás során még minden simán ment: a feleknek volt idejük előre megegyezni a főbb személyekben és pontokban, mint például a korábbi elfogultsága miatt általuk csak TVPiS-nek csúfolt lengyel közmédia, a TVP átszervezésében, vagy az uniós intézményekkel ápolt kapcsolatok javításában, majd pedig megkezdeni a munkát a Lengyelországnak járó, ám jelenleg különböző okok miatt befagyasztott uniós források hazahozása érdekében.
Amíg technikai kérdésekről kellett megegyezni, addig nem is volt gond ezzel a színes kormánnyal, ugyanakkor az ideológiai kérdések megjelenésével ez a frigy elkezdett repedezni.
Az első komolyabb vita az abortusz kapcsán alakult még ki: míg a parlamenti választásokat megelőzően a KO és a Lewica is azzal kampányolt, hogy eltörölnék a PiS 2020-ban bevezetett szigorításait és a 12. hétig legalizálnák az abortuszt, addig a Polska 2050 és a PSL a jelenleginél csak egy kicsivel enyhébb, még 1993-ban elfogadott konszenzushoz térne vissza, ami csak abban az esetben engedné a terhesség művi megszakítását, ha az veszélyezteti a nő egészségét, a magzat sérült vagy ha a fogantatás bűncselekmény, mint például nemi erőszak vagy vérfertőzés során történt. Minderről pedig még népszavazást is tartanának.
A téma kapcsán a viták néha olyan személyessé váltak, hogy a Lewica egyik képviselője még arra is utalt egy beszédében, mindenkinek jobb lenne, ha a Polska 2050-et vezető keresztény-centrista Szymon Holownia lemondana házelnöki pozíciójáról – az abortusz kapcsán egyébként a baloldali és a centrista párt képviselői kaptak össze a legtöbbször.
A rendkívül eltérő álláspontokat annyira nem tudták elsimítani, hogy házelnökként Holownia úgy döntött, az abortusz vitáját majd csak az önkormányzati választások után veszik fel ismét napirendi pontnak,
amiért cserébe a Lewica a szemet szemért elvet követve úgy döntött, a Holowniáék számára fontos egészségügyi pénztárak reformját addig nem szavazzák meg – Tuskék mindeközben az első sorból nézték, ahogy két koalíciós partnerük egymást gyengítik a soron következő önkormányzati, majd EP-választások előtt.
Egymással versengő partnerek
Az abortuszvita miatt egyébként mind a Harmadik Út, mind a Lewica támogatottsága csökkenésnek indult, miközben Tusk és a KO hibahatáron belül még növekedett is, a PiS gyengülése miatt pedig jelenleg a legnépszerűbb párt.
Részben Tuskék emiatt söpörték le azonnal a Lewica javaslatát, hogy a következő választásokon a kormánykoalíció tagjai közösen induljanak.
Ez eleve leginkább csak a baloldali ernyőpárt érdeke lett volna, hiszen mind a lengyel parlamentben, a Szejmben, mind önkormányzati szinten messze ők rendelkeznek a legkevesebb mandátummal, miközben Tuskék szociális ígéreteivel a baloldali szavazóikat is el tudják szipkázni tőlük. Mivel lényegében a Lewicának túl sok beleszólása nincs a kormány döntésében, ezért a lengyel sajtóban sokan Tusk köretének nevezik az ernyőpártot.
Ráadásul Tuskék nem kizárólag a Lewica és a Polska 2050 alatt segítenek vágni a fát. A KO listáján ugyanis bejuttatta a Szejmbe az agrárius-baloldali Agrounia alapítóját, Michal Kolodziejczakot, akit végül agrárminiszterré is tettek – mindezt annak ellenére, hogy a Lengyel Néppárt (PSL) révén egy jóval nagyobb múltú és tapasztalattal rendelkező agrárpárt is a koalíció tagja volt.
Az új agrárminiszter pedig nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt években mely lengyel cégek importáltak ukrán gabonát – a listán pedig több PSL-donor is rajta volt.
Míg a mostani önkormányzati kampány során pedig gyakran egymás ellen kampányolnak. Ez az olyan apró kiszólásoktól, mint amikor Holownia finoman kritizálja Tuskot, hogy a száznapos tervében elakadt, ellenben az ő pártja jól teljesít, egészen odáig terjed, hogy a jelöltek egymás plakátjait tépik le vagy plakátolják át.
Az Onetnek részben az ukrán gabona kapcsáni botrány és a kormány általános működése miatt a PSL egyik képviselője úgy fogalmazott,
[a kormánykoalíció] egyre inkább kezd egy bántalmazó kapcsolatnak tűnni. Ütőkkel ütjük egymás fejét, de közben elhitetjük magunkkal, hogy minden rendben van.
Trónok harca – lengyel verzió
Miközben a Lewica a legkisebb koalíciós partnerként a nagy kijelentésekkel próbál magának médiafigyelmet generálni, addig a koalíció többi tagja ennél jóval nagyobb tétért próbál egymás ellenében helyezkedni: mégpedig azért, ki legyen majd a jövő évi elnökválasztáson a kormánypártok elnökjelöltje.
Az elnökjelöltségért pedig jóval keményebb harcokra lehet számítani, mint ami most az önkormányzati helyekért zajlik.
A Harmadik Utat alkotó mindkét párt, a Polska 2050 és a PSL is úgy készül, pártelnökeik megmérettetnék magukat – azaz a már korábban említett Holownia, illetve Wladyslaw Kosniak-Kamysz –, miközben Tusknak emellett saját pártszövetségén belüli vitákon is felül kéne kerekednie, hogy ha nem is ő, de legalább az ő köréhez tartozó jelöltben állapodjanak meg.
Ugyanis Tusk mindenképp azt szeretné, hogy a kormánypártok egy olyan elnökjelölttel álljanak ki, aki elnökként – ha eleve nem maga ő lenne az, akkor – kormányát segítené,
ebben viszont a KO-n belüli belső ellenzékét vezető varsói polgármeseter, Rafal Trzaskowski nem érdekelt, aki már régóta a párt fiatalításával próbálná Tuskot a párton belül félreállítani.
Trzaskowski a parlamenti választási kampány során eleve feltűnően más szimbólumokat viselt, mint párttársai – fehér ing helyett mindig kékben volt, és még a párt szívecskét ábrázoló matricáját se ragasztotta felsőjére. Ráadásul a varsói polgármester Tusk 2021-es lengyel politikába való visszatérésével akár úgy is érezheti, Tusk épp őt túrta ki annak a pártnak az éléről, aminek 2020-ban még elnökjelöltje volt, a jövő pedig neki kedvezett.
Mindezek ellenére egyébként nem valószínű, hogy a Tusk-kormány megbukna, ha csak nem történik valami hatalmas botrány. A pártok közötti kaotikus dinamika ellenére ugyanis mindegyik fél abban érdekelt, hogy a kormány megmaradjon – ha megbukna a kormány, akkor alternatívaként csak az a PiS és a szélsőjobboldali Konföderáció jöhetne szóba, ami ellen épp összeálltak.
(Borítókép: Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) ellenzéki szövetség vezetője a választási gyűlésen a lengyelországi Katowicében 2023. október 12-én. Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images)
English (US) · 
Hungarian (HU) ·