Hiába vezetett két góllal is, végül kikapott a BL elitkörében a Haladás

5 hónap ezelőtt 11

A Haladás VSE kétgólos vezetésről 5–2-re kikapott a belga Anderlechttől a futsal Bajnokok Ligája elitkörének első fordulójában, a lisszaboni csoport csütörtöki játéknapján.

A zöld-fehér együttes egy öngóllal szerzett vezetést a második percben, majd a 14.-ben Henrique révén növelte tovább az előnyét. A belga bajnok azonban erős hajrával már az első félidő végére fordítani tudott, a második játékrészben pedig még két gólt szerzett, így összességében magabiztos győzelmet aratott.

A csoportban a szerb KMF Loznica-Grad 2018 és a házigazda portugál Sporting CP – a 2019-es és 2021-es BL-győztes – szerepel még. A négyes döntőbe a torna első helyezettje jut – tekintett előre az MTI.

A Haladás legközelebb a házigazda Sportinggal méri össze erejét, a találkozó pénteken 21 óra 30 perckor kezdődik.

(MTI/Index)