Hihetetlen: Magyar Péter napszemüvegére már 2 millió forint felett tart a licit

2 hét ezelőtt 18

[sz]Fotó: Facebook[sz]

Korábban már írtunk róla, hogy Magyar Péter elárverezte azt a napszemüveget, amit Menczer Tamás tett híressé azzal, hogy egy kommentben női napszemüvegnek nevezte.

Az elmúlt hónapokban a figyelem középpontjába került politikus napszemüvegérő a Fidesz kommunikációs igazgatója egy kommentben korábban azt írta, hogy női.

„Szép a napszemüvege. Amikor abban nyilatkozik, az különösen államférfis. Jól látszik a nárcisztikus önimádat, mindenki lenézése. Ja, egy apróság: a napszemüvege női.”

– írta korábban Menczer.

Ezek után Magyar Péter a Facebookon jelentette be, hogy elárverezi az ominózus napszemüveget: a kikiáltási ár 10 ezer forint volt, a licit pedig vasárnap délután már 1,2 millió forintnál járt, aztán este valaki erre is rátett.

Egy kommentelő azt írta a bejegyzés alatt, hogy 2 millió forintot ajánl fel a napszemüvegért, egyúttal felajánlotta hosszabbtávú támogatását is.

“Biztosan tudnék segíteni pár dologgal”

– írta a hozzászóló.

[kapcsolodo]magyar-peter-keszulunk/[kapcsolodo]