Hivatalos: megjelent a rendelet a minimálbér és a bérminimum emeléséről

5 hónap ezelőtt 21

A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent a rendelet, és ezzel hivatalossá vált, hogy milyen mértékben nő 2024-től a minimálbér és a bérminimum. A változás valójában már egy hónappal korábban, decemberben életbe lép.

Az előző héten már írtunk arról, hogy megállapodás született az ügyben a kormány és a szakszervezetek közt. Az egyezség nem teljeskörű, ugyanis a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nem írta alá a megállapodást. Hogy miért, arról ebben a cikkben írtunk hétfőn.

A MASZSZ tiltakozása ellenére hétfő este kihirdették „a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról” szóló kormányrendeletet. Ebben külön-külön rögzítették kötelező legkisebb havi-, heti-, napi- és órabért a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára, az alábbiak szerint:

  • havibér alkalmazása esetén bruttó 266 800 forintot,
  • hetibér alkalmazása esetén 61 340 forintot,
  • napibér alkalmazása esetén 12 270 forintot,
  • órabér alkalmazása esetén 1534 forintot kell fizetni. 

Ugyanígy írták elő a „legalább középfokú végzettséget vagy szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak részére alapbérként megállapított garantált bérminimum összegeit is. Ezek így módosulnak 2023. december 1-től:

  • havibér alkalmazása esetén bruttó 326 000 forintot,
  • hetibér alkalmazása esetén 74 950 forintot,
  • napibér alkalmazása esetén 14 990 forintot,
  • órabér alkalmazása esetén 1874 forintot kell fizetni. 

Az Orbán Viktor által aláírt szabályozásban rögzítették a teljesítménybérezésre vonatkozó minimumokat, valamint azt is, hogy aki részmunkaidőben dolgozik, annak „a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve” kell megkapnia a fentiekhez hasonló összegeket. 

Korábban írtunk arról is, hogy a kormány egy egységesített, 410 ezres minimálbért tűzött ki célként 2027-re. Ezt fokozatosan emelnék fel a garantált bérminimummal azonos szintre a következő években, majd 2027-ben meg is szüntetnék az utóbbit.