Hivatalosan is vége a rizses telefonszárítgatásnak – itt vannak a részletek

2 hónap ezelőtt 16

Régi hiedelem, hogy az elázott elektronikus eszközöket rögtön rizsbe kell tenni 48–72 órára, ám a dolog kifejezetten gyenge tudományos lábakon áll. Túl ugyanis azon, hogy a rizs nedvszívó képessége valóban nem rossz, kevés érv szól mellette – csodát nem tesz, leginkább csak felfogja a készülékből egyébként is kicsorgó vizet.

Az Apple legfrissebb támogatási dokumentuma azonban kifejezetten óva int mindenkit attól, hogy rizsbe tegye az iPhone-ját, ha az nedvességről értesíti az USB-C vagy Lightning-csatlakozóban – írja a hvg.hu.

A támogatási dokumentum több praktikát is megfogalmaz arra az esetre, ha az iPhone töltőcsatlakozója nedves, és erről egy figyelmeztetést is megjelenít. A cég szerint viszont „külső hőforrással és sűrített levegővel” nem szabad szárítani az iPhone-t, ahogyan „idegen tárgyat” sem tanácsos a töltőcsatlakozóba dugni (pamutvattát, papírtörlőt).

„Ne tegye az iPhone-t rizzsel teli zacskóba, mert az apróbb rizsdarabkák kárt okozhatnak benne” – áll az iránymutatásban.