Katalin hercegné diagnózisa azért is hatott felkavarónak, mert sok család szembesül hasonló helyzettel: a szülőnek nemcsak a betegségével kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy ezt hogyan mondja el a gyerekeinek.
Katalin walesi hercegné pénteki videójának az egyik fontos mozzanata volt, amikor arról beszélt, a férjével, Vilmos herceggel időre volt szükségük nemcsak a rákdiagnózisának a feldolgozásához, hanem ahhoz is, hogy a hírt elmondják a gyerekeiknek, hogy a 10, 8 és 5 éves Györgynek, Saroltának és Lajosnak elmagyarázzák ezt számukra befogadható módon, és biztosítsák őket arról, hogy „minden rendben lesz velem”.
Katalin hercegné ereje most lesz igazán látható, amikor törékenyebb, mint valaha
Kiadhatott volna egy közleményt a Kensington-palotán keresztül, kitehetett volna egy Instagram-posztot, szigorúan manipulálatlanul nyilván, Katalin mégis úgy döntött, egy padon ülve kamerába mondja a diagnózisát: rákos. Sminkben, tökéletes hajjal, kifogástalan gesztusokkal tette nevetségessé és szánalmassá azt a cirkuszt, amely az elmúlt hetekben a személye körül kialakult.
A New York Times ezt a dilemmát járta körbe egy pszichológus segítségével. Kathy Hirsh-Pasek úgy fogalmazott: ezek a legfontosabb és legkényesebb beszélgetések közé tartoznak, amit egy szülő a gyerekével folytathat. A gyerekek, különösen a kisebbek állandó kapaszkodónak tekintik a szüleiket, és ha ezt a stabilitást megzavarja valami, még ha az kezelhető rákbetegség is, akkor az nagyon ijesztő számukra. A pszichológus azt javasolja, hogy a szülők ilyenkor magyarázzák el, hogy lesznek időszakok, amikor anya vagy apa nem érzi magát olyan jól, mint máskor, de ott lesz a gyerekei számára. A szakember hangsúlyozta, hogy a gyerekek megérzik, ha a felnőttek rejtegetni próbálnak valamit, ezért ilyen esetekben nem is célszerű hazudni.
Hadley Maya szociális munkás a szülőknek segít megértetni, hogy ilyen esetekben mennyire fontos őszintén lefolytatni ezeket a beszélgetéseket a gyerekekkel, ami segíthet nekik megküzdeni a helyzettel és az érzéseikkel, az aggodalmaikkal és a képzeletükkel – egy gyerek ugyanis hajlamos gyakran sokkal rosszabbat elképzelni, mint a valóság. Ugyanakkor történetesen a „rák” szó nem ijeszti meg őket annyira, mint a felnőtteket. „A nem tudás jobban megrémíti őket” – mondta.
Mindkét szakember egyetértett abban, hogy nem rossz, ha a szülő kimutatja a sebezhetőségét, tehát adott esetben sír a gyerek előtt – ebből a gyerek is azt szűri le, hogy megélheti és kifejezheti a saját érzelmeit, és segítséget kérhet.
Hadley Maya szerint fontos, hogy a gyereknek elmagyarázzák: a rák nem fertőző, vagyis például megölelhetik a szüleiket. Értessék meg a gyerekekkel, hogy nem ők okozták a rákot – miközben nevezzék nevén a betegséget, ne találjanak ki rá „becenevet”. Fontos az is, hogy lehetőséget adjanak a gyerekeknek, hogy kérdezzenek, és a szülők ismerjék el, ha nem tudják mindenre a választ.
A szakemberek Katalin hercegné rövid beszédéből is a megnyugtató hangnemet emelték ki. „Ahogy nekik is mondtam, jól vagyok, és napról napra erősebb leszek, azokra a dolgokra összpontosítok, amelyek segítenek a gyógyulásban: az elmémben, a testemben és a lelkemben” – mondta a walesi hercegné.
Dr. Hirsh-Pasek ugyanakkor a New York Timesnak azt mondta, az ilyen lehetőségeket nem arra használná, hogy a halálról és a haldoklásról beszéljen a gyerekkel, sokkal fontosabb, hogy az életről beszélgessenek.
English (US) · 
Hungarian (HU) ·