Igazi ipari hulladék lett a Netflix új sci-fi filmje

1 hét ezelőtt 16

Van még ember a Földön, aki Zack Snydert kompetens filmkészítőnek tartja? Kötve hiszem, főleg azután, hogy a Netflix április 19-én bemutatta a Rebel Moon – 2. rész: A sebejtő című új sci-fijét, amelyből nemhogy a következő Birodalom visszavág nem lett, de bravúros módon még képes volt alulmúlni az első részt, A tűz gyermekét is. A sebejtő megtekintésére nagyjából olyan összeszorult gyomorral készültem, mint amikor a váróteremben kell üldögélni egy különösen hosszú és kegyetlen fogorvosi kezelés előtt, és nem sokat tévedtem a végeredményt tekintve. A Rebel Moon 2 a bizonyíték rá, hogy gyenge alapokra nem lehet várat építeni, és ha egy új franchise indító filmje a nézhetetlen kategóriát súrolja, akkor a folytatás sem váltja majd meg a világot.

A Rebel Moon koncepciójával a rendező ugyebár körbejárta a legnagyobb stúdiókat, próbálta eladni Star Wars-filmként a Disney-nek, a Warner Bros torkán filmként és videójátékként is igyekezett lenyomni ezt a sci-fi univerzumot, mire eljutott a végtelen pénzzel rendelkező Netflixig, akik aztán bólintottak és ráhagyták az alkotóra, hogy csináljon, amit akar. Kaptunk tehát a tavalyi év végén egy olyan két és fél órás bevezetést, ami egy pofátlan Star Wars-koppintás lett, papírmasé karakterekkel, mondvacsinált drámával, gyenge főgonosszal, de legalább egy csomó időlassítással és ocsmány látványvilággal.

Úgy ültem neki a Rebel Moon 2-nek, hogy ha az életem múlt volna rajta, akkor se tudtam volna megmondani a főszereplők közül egyetlennek se a nevét. Igen, ilyen jó alapozást kaptak hőseink, ennyire emlékezetessé tette őket Snyder, bravó, jó indítás! A film sztorija ugyebár ott veszi fel a fonalat, hogy Rey, akarom mondani Kora (Sofia Boutella) elnáspángolta az űrnáci Noble admirálist (Ed Skrein), de olyan szinten, hogy azt lehetett hinni, hogy az Imperium hadvezére ott is hagyta a fogát az ütközetben. Jön az ünneplés, az űrharcosok megint a Veldt bolygón tobzódnak, csakhogy befut a hír: Noble él, közeleg a bosszúja és öt napja van felkészülnie a falunak, hogy megvédje magát.

Ami Kuroszava klasszikusában, A hét szamurájban, esetleg annak amerikai feldolgozásában, A hét mesterlövészben működött, a Rebel Moon 2-ben csúnyán elhasal. Itt a feszültség építése, a rettegéssel teli felkészülés helyett olyan felesleges és oda nem illő jelenetsorokat kapunk, mint amikor a filmben legalább 10 percen keresztül arat a nép a szuperkatona, Titus (Djimon Hounsou) vezetésével, majd beállnak nagy nehezen gyakorolni a puskával lövést, és egyből mindent eltalálnak.

Ami a slow-motion használatát illeti, az új Rebel Moon még az első részhez képest is túlzásokba esik, konkrétan van egy snitt, amikor az egyik karakter lassítva mer magának vizet a kulacsába. A harcok legalább itt-ott látványosak, bár az ütközeteknél is túlerőlteti Snyder ezt a húzást, legalább 30 perccel lenne rövidebb a Rebel Moon 2, ha rendesen vették volna fel az egészet, nem így lassítgatva. És ez nem vicc.

A Star Wars-filmeknek a George Lucas által vezetett érában nagy erősségük volt, hogy érződött rajtuk, hogy szívvel-lélekkel készültek. Volt bennük valamiféle varázslat, amit ki lehetett belőlük érezni. A Rebel Moon 2-ben ennek a leghalványabb jele sincsen, bár igyekeznek itt-ott Kora előzménysztoriját elmesélni és a világot értelmesen bővíteni, de Zack Snyder, Kurt Johnstad és Shay Hatten egyszerűen túl nagy kóklerek ahhoz, hogy működő forgatókönyvet írjanak.

Aranyszabály a filmkészítésben, hogy amit lehet, mutass meg, és ne a karakterek meséljék el a korábbi élményeiket. Ehhez képest kapunk egy beszélgetős jelenetet, amikor a hősök egy asztalnál ülnek, és mindenféle átélés nélkül, mintha Dungeons & Dragons-játékot játszanának, mondják fel, hogy milyen traumák érték eddig őket az Imperium miatt. Vannak aláfestő képsorok, de talán itt élhetjük át a Rebel Moon 2 legnagyobb mélypontját, ahogy a film a szemünk láttára szörnyet hal.

És a poén az egészben? Snyderék hiába erőlködnek, nem kerülnek hozzánk közelebb érzelmileg a főszereplők, nem érdekel senkinek se a sorsa, és amikor valaki fűbe harap, akkor se igazán rázza meg az embert a drámainak szánt fordulat. Ki ez egyáltalán? Hogy is hívják? Ja, hogy neki van az a piros fénykardja, és volt valami óriáspók is, amit úgyszintén csak úgy bedobtak és hagytak ötletszinten a feledés homályába veszni...

Összesen két érdekesebb eleme van a Rebel Moon 2-nek, az egyik az Anthony Hopkins által megszólaltatott robotlovag, Jimmy, és az a fogadott lány-apa kapcsolat, ami Kora és Balisarius között húzódik, de a készítők mindkettőt elfelejtenek kifejteni. Ahogy arról is megfeledkeznek, hogy hiába áll rendelkezésükre egy olyan jó színésznő a főszerepben, mint Sofia Boutella, ha nem írnak neki épkézláb karaktert, és Korát azért kéne szeretnie a nézőnek, mert kemény lázadó, akinek részről részre egyre hülyébb haja van, az édeskevés.

Valamilyen szinten tragikomikus, hogy Zack Snyder és brigádja képes volt még a Star Warsból a fénykardokat is lenyúlni, de nemcsak a Disney perelhetné be őket, hanem a Warner is simán. Elvégre egészen komoly motívumokat nyúltak a Dűnétől ugyancsak – ám Frank Herbert legalább volt annyira jó író, hogy a fűszer fontosságát kifejtse a regényeiben. Itt, a Rebel Moon 2-ben szimpla gabonáról van szó, amit hétköznapi földművesek termelnek, a gonosz birodalom meg úgy csinál, mintha valami valós tétje lenne annak, hogy elfoglalják-e a falut.

Végső soron épp ezért vérzik el a Rebel Moon 2, mert mindenféle tétnek a híján van. A főszereplők ugyanolyan papírmasék, mint eddig, hiába az újabb 120 perc, amit eltöltünk velük, szinte semmit nem mélyül a személyiségük, a háttérsztorijuk, és kedvelhetővé sem válnak. Dráma tehát nulla mennyiségben szorult A sebejtőbe, csakhogy ez megborítja az egész kártyavárat, az akciók se érdekesek emiatt, hiába látványosak. Egy diavetítés formájában még megállná a helyét az új Rebel Moon, bizonyos snitteket kiemelve belőle, de igazából egy antifilmről van itt szó. Ipari hulladékról, amit lehet, hogy pár év múlva még a Netflix is szívesebben tagadna le. A slusszpoén, hogy még humor sincs a Rebel Moon 2-ben, tipikus Zack Snyder-féle komolykodó sci-fit kaptunk. De hát egy olyan készítőről beszélünk, aki képes volt még a reményt jelképező Supermant is darkosra venni Az acélemberben, akkor miért a csodálkozás?

Ki tudja, hogy a Rebel Moon-vonat meddig zakatol még tovább, olyanokat lehet olvasni, hogy hat részre tervez a készítő, de akkor tényleg az Erő legyen velünk, mert már ennek a filmnek a megnézéséhez is embertelen mennyiségű türelemre van szükség. De senki ne ringassa magát bele abba, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Zack Snyder és a Netflix is tehetséges az egyre mélyebb szintekre való süllyedésben. Az a bizonyos nyúl ürege meg elég mély, sajna.