Ilyen az, amikor valódi sztárok érkeznek Magyarországra

1 hét ezelőtt 13

A fesztiválok elsődlegesen két dologgal tudják megfogni a közönséget: egyedi programkínálattal és különleges helyszínekkel. Mészáros Zoltán, a VeszprémFest igazgatója többek közt erről mesélt nekünk. A Veszprémi vár mellett található História Kert – ahol a fesztivál nagyszínpadja kap helyet – olyan különleges látnivaló, amivel kevés esemény büszkélkedhet, de exkluzív koncerthelyszínük, a Jezsuita Templomkert is izgalmas színtér egy-egy koncerthez.

Minden fesztivál arra törekszik, hogy helyszíneiben egyedi, mással össze nem keverhető élményt adjon. Mi Veszprém történelmi múltjához erőteljesen kötődő helyszíneket használunk már húsz éve. A Veszprémi vár gyakorlatilag ott van parapetként a nézők háta mögött

– fogalmazott a fesztiváligazgató.

Mészáros Zoltán elmondta nekünk, már a fesztivál elindításakor is törekedtek a sokoldalúságra. Körbenéztek a hazai fesztiválpiacon és úgy látták, szükség lenne egy olyan fesztiválra, amely a klasszikus zenétől a jazzen át a soul- és popmuzsikáig minden stílust képes felvonultatni, ezáltal egyedi és erős része lehet a magyar fesztiválközegnek.

Grammy-eső

Az évek során a legnagyobb sztárokat sikerült hazánkba csábítani, akik közül sokan már otthonosan érzik magukat Veszprémben, visszatérő vendégnek számítanak. Ilyen például az opera műfajának jól ismert csillaga, José Cura, aki ott volt a szárnyait bontogató fesztivál első fellépői között, majd 2010-ben és 2018-ban is koncertet adott, idén pedig már negyedik fellépésére készül a VeszprémFesten. De újra színpadra áll a Grammy-díjas jazz-világsztár Gregory Porter is,

aki első magyarországi koncertjét 2016-ban éppen Veszprémben adta.

A fesztivál programja széles műfaji skálán mozog, így mindenki megtalálja a számára vonzó stílusú előadókat. De olyan nézők is akadnak, akik nem válogatnak a műfajok között, és egyszerre több koncertre is jegyet váltanak.

Valóban megfigyelhető az a tendencia, hogy nem feltétlenül azért jönnek el több előadásra, mert ismerik az összes fellépőt, hanem azért, mert többször, több napon át szeretnének részesei lenni annak a speciális élménynek és hangulatnak, ami a fesztiválunk egyik megkülönböztető jegye

– fogalmazott Mészáros Zoltán.

A fesztiváligazgató elmondta, hogy a fellépőknél azzal kell sakkozni, hogy saját turnéjukba milyen módon lehet beilleszteni adott fesztiválfellépést, ezért is örülnek, hogy ekkora neveket sikerült összeegyeztetni a 2024-es felhozatalhoz. 

A hetvenes évek végén alakult Toto három Grammy-díj büszke birtokosa. Pályafutásuk során összesen 14 albumot adtak ki, amiből a legutolsó 2018-ban jelent meg. Világkörüli turnéjukba illesztették be a veszprémi koncerthelyszínt. Mellettük a már említett, szintén Grammy-díjas jazz-zenész, Gregory Porter is visszatér a városba, aki jelenleg korunk egyik legjelentősebb férfi jazz énekesének számít.

Idén a Brit-Awards díjas angol énekesnő, Paloma Faith is koncertezik Veszprémben. A soul, jazz és R&B stílusokat ötvöző előadó a The Voice brit változatában is feltűnt mentorként 2016-ban. 

MilkyChance

MilkyChance

Fotó: Veszprémfeszt

A fesztivál első napján a német Milky Chance lép fel, akik a folk, a rock, a reggae, a jazz és az elektronikus zene elegyéből teremtik sajátos dalaikat. A duó 2012-es indulása óta több mint egymilliárd YouTube megtekintést generált.

Klasszikus hangzatok

A könnyűzenei fellépők mellett érkezik a VeszprémFestre a negyedik tenor is. José Cura nem csupán operaénekesként ismert. Zeneszerzőként és rendezőként is dolgozik. Az előadóművész kifejezetten a História Kert közönségének összeállított programmal készül negyedik veszprémi koncertjére, amelyben

Pasztircsák Polina és az alkalomra szimfonikus zenekarrá bővülő veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar működik közre.

Argentin dalok és olasz áriák című programjában Piazzola, Carlos Guastavino és Alberto Ginastera átiratok mellett Verdi és Puccini operák, köztük a Nabucco, a Végzet hatalma, a Tosca, a Rigoletto és az Otello áriái közül is válogat.

A História Kert mellett a Jezsuita Templomkertben Snétberger Ferenc Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma díjas gitáros lép fel, aki a Veszprémvölgyben felállított szabadtéri színpadon három nap alatt három különböző koncertet ad.

18-án Antonio Serrano spanyol harmonikaművésszel Jazz improvizációk Bach művei alapján című programját hallhatja a közönség. 19-én barátokkal és tanítványokkal közösen Jazz és más inspirációk című műsora hangzik el. 20-án pedig Fenyő László csellóművésszel közös John Dowland és más klasszikus inspirációk nevű programja lesz műsoron.

A 2024-es VeszprémFestet július 16. és 20. közt tartják, amelyre már elérhetőek a jegyek