Jön a Richter nagy napja - Mire számítsunk?

6 hónap ezelőtt 10

Az elemzői konszenzus mediánja alapján 191,3 milliárd forintos bevételt érhetett el a Richter a harmadik negyedévben, ami 12 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A várakozások 185,6 és 219,4 milliárd forint között szóródnak, vagyis akad olyan elemző, aki növekedésre számít az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Tavaly a forint gyengülése nagyban segítette az eredményeket, idén azonban ez már nem áll fenn, 2022 harmadik negyedévéhez képest mindegyik, a Richter számára fontos devizával szemben erősödött a forint.

A bruttó fedezeti szint javulhatott az elemzői várakozások alapján, 62,8 százalékra rúghatott 2023 harmadik negyedévében, ami 2,8 százalékpontos növekedés a bázisidőszakhoz képest.  

Az üzemi eredmény 29 százalékkal csökkenhetett, 45,8 milliárd forintra. A különadó továbbra is nyomasztja az eredményt, az adózott eredményre vonatkozó elemzői várakozások 36 és 54,6 milliárd forint között alakulnak, a medián érték 41,9 milliárd forint, ami a fele az előző év azonos, rekordközeli időszakához képest. A bázisidőszakban minden idők második legmagasabb eredményét érte el a vállalat.

A legutóbbi gyorsjelentés óta eltelt időszak fontosabb bejelentései:

  • A Richter és a Mithra Pharmaceuticals augusztusban bejelentette, hogy a két vállalat egy kötelező erejű megállapodást írt alá az Estelle, egy kombinált orális fogamzásgátló és a Donesta, egy postmenopauzás tünetek kezelésére szolgáló termékjelölt hatóanyagszállításáról. A megállapodás értelmében a Richter gyártja és szállítja az Estetrol (E4) natív ösztrogént a Mithra Estelle és Donesta gyártásához.
  • November elején az Európai Gyógyszerhatóság szeptemberben kiadott pozitív véleményét követően jóváhagyta az Európai Bizottság a Richter RYEQO nevű készítménye használatának kiterjesztését az endometriózis tüneti kezelésére olyan nőknél, akik korábban gyógyszeres vagy sebészi kezelésben részesültek.  

A lezárt negyedév számai mellett érdemes lesz figyelni a menedzsment kommentárját, ugyanis rendszerint ilyenkor frissíti a kilátásokat a vállalat. A legutóbbi jelentést követően, augusztusban a társaság vezérigazgatója, Orbán Gábor elmondta, hogy 2023-ban árfolyamszűrten 15-20 százalék közötti ütemben növekedhet a bevétel és az eredmény.

A Richter saját részvény visszavásárlása már túlvan a féltávon, október végére elérte a 20 milliárd forintot a program indítása óta visszavásárolt részvények összértéke. A saját részvény visszavásárlási program bejelentése, és az általánosan javuló részvénypiaci hangulat márciusban fordulatot hozott a Richter árfolyamában. A 40 milliárd forintos részvényvisszavásárlási program bejelentése óta több mint 17 százalékot emelkedett a részvény, és szeptemberben új történelmi csúcsra ment, azonban így is alulteljesítő volt a magyar tőzsdén, a BUX index ugyanezen az időtávon több mint 33 százalékot emelkedett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Róka László