Kanada engedélyezte, hogy az Airbus betiltott orosz titánt használjon

1 hét ezelőtt 9

A kanadai kormány engedélyezte, hogy az Airbus orosz gyártású titánt használjon gyártási folyamataiban, annak ellenére, hogy az első nyugati államként szankcionálta a stratégiai fontosságú fém használatát.

Ottawa a februárban nyilvánosságra hozott, Moszkva elleni szankciós csomagban megtiltotta a beszállításokat az orosz gyártóóriás, a VSMPO-AVISMA – a világ legnagyobb feldolgozott titángyártója – számára. A fém fontos a repülőgépipar számára, és a súlyához viszonyított szilárdsága miatt nagyra értékelik.

“Az Airbus tudatában van annak, hogy a kanadai kormány szankciókat vezetett be a VSMPO-val szemben, és megszerezte a szükséges engedélyt ahhoz, hogy az Airbus működését az alkalmazandó szankciókkal összhangban biztosítsa” – közölte az Airbus Canada kedden a Reuters hírügynökséggel, anélkül, hogy részletezte volna az ütemtervet.

Míg az EU az ukrajnai konfliktus 2022. februári eszkalálódását követően széles körű szankciókkal sújtotta Moszkvát, addig a VSMPO-AVISMA feketelistára kerülésétől elzárkózott. A kanadai kormány mentesítésének célja, hogy az Airbusnak mozgásteret adjon az EU-ban gyártott és orosz titánból készült repülőgépek importálásában – írja a Reuters.

Az Airbus bejelentette, hogy 2022-ben “megválik” az orosz titánról. “Nem évek, hanem hónapok kérdése lesz” – mondta Michael Schoellhorn, az Airbus Defense and Space vezérigazgatója még 2022 decemberében.

A rivális repülőgépipari óriás Boeing szintén azt állította, hogy 2022-ben leállítja a stratégiai fontosságú fém oroszországi beszerzését. Az amerikai vállalat főbb beszállítói – mint például a Safran csoport és a Rolls-Royce – azonban továbbra is a VSMPO-AVISMA-tól vásárolnak titánt – jelentette a múlt hónapban a Washington Post, amely szerint ez jól illusztrálja, hogy a Nyugat továbbra is függ Oroszországtól a fém tekintetében.

Csak Kanada és Ukrajna szankcionálta az orosz titánóriást, míg Ukrajna legnagyobb támogatója, az Egyesült Államok szeptemberben exportellenőrzést rendelt el a vállalat ellen. A korlátozások megtiltják az amerikai exportot a vállalatnak, de engedélyezik a titán behozatalát az Egyesült Államokba.