Katalin hercegné és az anyakirályné kísértetiesen hasonló sorsa

1 hónap ezelőtt 10

[sz]Fischer Gábor, fotó: Chris Jackson/Getty Images[sz]A Glamour írt arról, hogy milyen bonyodalmakhoz vezetett Katalin walesi hercegné betegségének elhallgatása.
Katalin hercegné és Károly király esetében eredetileg csak általánosan megfogalmazott közleményt juttatott a nyilvánossághoz az udvar.

Károly király azonban, még ha nem is osztotta meg a pontos diagnózist, nyilvánosságra hozta, hogy rákbeteg, ami radikálisan új hozzáállást mutatott.

Megjegyzendő, hogy Sarah yorki hercegné, Károly öccsének, Andrásnak a volt felesége, szintén rákos volt az elmúlt egy évben, sohasem titkolta az állapotát. Az, hogy végül Katalin hercegné is maga osztotta meg a világgal a diagnózisát, eddig soha nem tapasztalt hozzáállás a nyilvánossághoz.

Eddig ugyanis nagyon másképp mentek a dolgok. II. Erzsébetről csak a halála után szivárgott ki, hogy csontrákja volt. Erzsébet anyakirályné korábban kétszer küzdött daganatos betegséggel, ezt szintén csak jóval később tudhattuk meg.

Az anyakirályné története abból a szempontból is érdekes, hogy a történet egyes momentumai nagyon hasonlítanak azzal, ahogy Katalinnal történtek a dolgok.

1966 decemberében a királyné vastagbeléből daganatot távolítottak el, viszont az országgal csak annyit közöltek, hogy részleges elzáródás miatt hasi műtétje volt. Viszont a lapok ennek kapcsán azonnal spekulálni kezdtek arról, hogy béloperációt végeztek rajta (ami valóban így történt). A Daily Mail 2009-ben arról írt, hogy innen már csak egy lépésre volt a közvéleménynek az a következtetése, hogy sztómazsákot kapott (ez viszont nem volt igaz).

Idén Katalin hercegné kapcsán szintén terjedt hasonló szóbeszéd, és ezt ugyanúgy nem tudták egy jó ideig megállítani, mint Erzsébet anyakirályné esetében.

A bulvárlap cikke William Shawcross Erzsébet, az anyakirálynő című könyvére hivatkozva viszont azt is megemlíti, hogy amikor az anyakirálynöt 1984-ben mellrákkal operálták, akkor csak annyit tettek publikussá, hogy a királynő édesanyján 3 napon át kórházi vizsgálatokat végeztek.

[kapcsolodo]/kina-oroszorszag-es-iran-is-benne-lehet-a-katalin-hercegne-egeszsegi-allapotat-erinto-osszeeskuves-elmeletekben/[kapcsolodo]