Kémháború tört ki Zágráb és Belgrád között

5 hónap ezelőtt 14

Hrvoje Šnajdernek tulajdonképpen csak fedőtevékenysége volt a diplomácia – ezt állítja róla a szerb kormányközeli napilap. A horvát nagykövetség első titkára a Večernje novosti „jól értesült” forrásai szerint a szerb főváros különböző helyszínein találkozott ellenzéki politikusokkal és celebekkel egyaránt, akikkel a szerb belpolitikát, a koszovói kérdést, az orosz és kínai kapcsolatokat, a gazdasági helyzetet és a szerb hadsereg állapotát boncolgatták.

Sok beszélgetőtársa – a politika, az újságírás, az üzleti élet és a civil szervezetek világából – idővel tudomást szerzett arról, hogy egy horvát hálózatba került. Ennek ellenére továbbra is ellátták a kért információkkal.

Šnajdernek irigylésre méltó költségvetése volt, ezért azt is vizsgálják, hogy fizetett-e magánszemélyeknek a kapott információkért. Korábban, 2017-ben Koszovóban szolgált, ahol még korábban horvát oktatók képezték ki a koszovói hadsereg tagjait – idézte fel kissé összefüggéstelenül a belgrádi lap.

Pristina után Šnajder 2020-ban költözött Belgrádba, ahonnan a gyanú szerint értesüléseit nemcsak Zágrábba, hanem a NATO-központba is továbbította.

A Novosti szerint az amerikai, német és brit hírszerzés gyakran alkalmaz „alvállalkozókat”, ebben az esetben egy horvát „diplomatát”.

„Šnajder durván megszegte a diplomáciai normákat, és megsértette a Bécsi Egyezményt” – tudatta a szerb külügyminisztérium, amit Zágrábban határozottan elutasítottak ugyan, de cserébe persona non grata, nemkívánatos személyként kiutasították a zágrábi szerb nagykövetség tanácsadói minőségben szolgáló diplomatáját, Petar Novakovicsot.

Nem az első eset

A kölcsönös kiutasítás nagy visszhangot váltott ki a két szomszédos, korábban egymással háborúzó országban, amelyeknek amúgy is ingatag kapcsolata az állítólagos „titkosszolgálati akciókkal” tovább romlott.

Nem ez volt az első, ilyen jellegű botrány Horvátország és Szerbia között – emlékeztetett a horvát Index.

Hét éve, 2016 szeptemberében Čedo Čolovićot azzal a váddal tartóztatták le Belgrádban, hogy Horvátországnak kémkedett. A szerb-horvát kettős állampolgárságú férfi korábban a szakadár krajinai köztársaság seregének tisztje volt.

A szerb államvédelmi hatóság, a Biztonsági és Információs Szolgálat, a BIA Čolović őrizetbe vétele után közölte: hosszú időn át megfigyelték és dokumentálták kapcsolatait katonákkal, rendőrökkel és állami intézmények alkalmazottaival.

A szerb sajtó szerint a szerb fegyverexport szerződései után kutakodott, és az volt a feladata, hogy a háborús bűnökkel gyanúsított horvátok elleni bírósági tárgyalásra beidézett tanúkat rábírja vallomásaik megváltoztatására.

Szinte rögtönítélő bíróság marasztalta el.

Alig öt nappal letartóztatása után ugyanis három évre ítélték – az indoklás szerint azért, mert vádalkut kötött az ügyészséggel, és beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Ismétlődő forgatókönyv

Zágráb szerint hasonló forgatókönyv ismétlődik most is, egy hónappal a szerbiai parlamenti választások előtt. A lényeges különbség csupán az, hogy a gyanúsított nem szerb állampolgár, hanem horvát diplomata.

Semmilyen információ nem derült ki arról, hogy a most kiutasított horvát diplomata, milyen „felforgató tevékenységet” végzett, és mivel veszélyeztette Szerbia biztonságát. Csak annyit közöltek, hogy beszélt néhány emberrel Szerbiában, és néhány meglehetősen gyakori téma érdekelte – emlékeztetnek Horvátországban.

Ezek jóindulatú vádak a korábbi ügyhöz képest annak ellenére, hogy azzal vádolják: visszaélt diplomáciai státuszával.

A horvát diplomata kiutasításának egyik indítéka, hogy „a Nyugat minden erejével szorgalmazta a BIA frissen kinevezett igazgatójának, Aleksandar Vulinnak a menesztését” – idézték Zágrábban a belgrádi lapokat.

Vulint azonban az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta a „rosszindulatú orosz tevékenység ösztönzéséért”, és azért, mert kapcsolatban állt a fegyver- és kábítószercsempészekkel.

Nemrégiben maga jelentette be lemondását, és azt állította: az államfő, Aleksandar Vucsics védelmében teszi, akit a „nyugati hatalmak meg akarnak buktatni.

Zágrábban nem tartják kizártnak, hogy a diplomáciai háborúnak lesz folytatása.

(Borítókép: A szerb Külügyminisztérium épülete. Fotó: Keren Su / Getty Images)