Késes ámokfutó végzett hat emberrel, súlyosan megsebesített egy anyát és a csecsemőjét is Sydney-ben

3 hét ezelőtt 8


[sz]Fischer Gábor[sz]

Késeléses támadás volt Sydneyben, a Bondi Junctionnél lévő Westfield bevásárlóközpontban. A The Guardian elő hírfolyama szerint helyi idő szerint 16 óra tájt érkezett az első bejelentés arról, hogy „egy férfi késsel szaladgált Westfield körül”.

A rendőrség nem sokkal később lelőtte a támadót, aki addig hat emberrel végzett.

Egy fiatal anyát és csecsemőjével is súlyosan megsebesített. Erről szemtanúk számoltak be. A 9 News által megkérdezett egyik férfi azt állította, hogy vásárlótársai megpróbáltak segíteni egy anyának és gyermekének, akit megkéseltek. A férfi azt mondta, hogy tartotta a babát, miközben

ő és mások megpróbálták összenyomni a sebet.

Azt mondta, hogy mások megpróbálták ellátni az anyát, akinek jelentősebb vérzése volt.

Ezt megelőzően a helyi televíziók élő adásában állig felfegyverzett rendőri egységeket lehetett látni, ahogy az egyik épület tetején készülnek az akcióra.

A legfrissebb jelentések szerint a halottak száma időközben hétre emelkedett.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök „szörnyű erőszakos cselekménynek” nevezte a szombati támadást.

[kapcsolodo]/elengedtek-a-magyar-ferfit-akit-fogva-tartottak-a-gdanski-keses-tamadas-kapcsan/[kapcsolodo]