Ketten is kiléptek a Beatricéből, az egyikük éppen Nagy Feró fia

4 hónap ezelőtt 24

Kilép a Beatrice zenekarból Nagy Hunor Attila, Nagy Feró fia. A dobos a Facebookon jelentette be a hírt, ahol azt írta, saját döntéséből, tudatosan, barátsággal, tisztelettel távozik a zenekarból 13 év után.

„Az okokról szeretnék nektek beszélni mélyebben, amint megtalálom a megfelelő módot és csatornát, hogy ezt kellőképpen át tudjam adni” – írta még bejegyzésében Nagy Hunor Attila, aki nemcsak a zenekar dobosa volt, hanem ő kezelte a Beatrice közösségimédia-felületeit és producerként is tevékenykedik.

Ezzel egy időben a zenekar másik tagja, Kékkői Zalán gitáros is bejelentette, hogy öt év után elhagyja a Beatricét.

A két kilépő zenész üzenetéhez a Beatrice végül annyit fűzött hozzá saját oldalán, hogy a zenekar 2024-ben megújult formában folytatja a koncertezést.