Keveházi Lili másodszorra is kiesett a Next Top Model Hungary műsorából

2 hét ezelőtt 13

[sz]H. M. – Fotó: TV2[sz]

Vasárnap este folytatódott a Next Top Model Hungary, ahol a lányoknak ismét fotózáson és vonuláson kellett részt venniük – foglalta össze a 24.hu.

A feladatok között volt az is, hogy egzotikus állatokkal fotózták a versenyzőket, így volt, akinek skorpió, és valakinek tarantula került az arcára.

A következő munkát a vonulás adta, ahol a modellaspiránsok kaptak maguk mellé rakoncátlan kutyákat, és velük kellett úgy végigsétálni a zsűri előtt, hogy közben ne váljon teljesen nevetségessé a feladat.

Az adás végén szokásos módon a zsűri értékelte a feladatokat, és ezúttal Keveházi Lilit találták a leggyengébbnek. Ő volt az a versenyző, akit korábban már hazaküldtek a műsorból, de akkor visszahozták hibás döntésre hivatkozva.

[kapcsolodo]kevehazi-lili-beleesett-a-medencebe-a-next-top-model-hungary-forgatasan/[kapcsolodo]