Kiderült, mekkora károkat okoz, hogy nem kapunk uniós forrásokat

5 hónap ezelőtt 10

Varga Mihály pénzügyminiszter a Parlament Költségvetési Bizottsága előtt emlékeztetett, hogy az idei évi költségvetést korábban tavaly tavasszal elkészítette a kormány és az 4,1 százalékos növekedést és 4,2 százalékos inflációt tartalmazott. Ám ezt az energia- és az élelmiszerárak növekedése a külső hatások miatt keresztülhúzta, így a tavaly télen a kabinet átdolgozta az idei költségvetést.

Járnak Magyarországnak az uniós források

A jelenlegi adatok alacsonyabb növekedést és magasabb inflációt mutatnak a vártnál, melyek nagyobb költségvetési terhet és kamatkiadásokat jelentenek. Az államadósság finanszírozása a GDP 4 százaléka lehet. „Jelentősen nőttek a kamatkiadások” – hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Csökkent a kormány gazdasági mozgástere, mert Magyarország még mindig nem kapta meg a brüsszeli a forrásokat: „Pedig ezek járnak nekünk” – tette hozzá Varga Mihály, majd emlékeztetett arra, hogy

5,2 százalékra kellett korrigálni az idei költségvetési hiánycélt.

Ám ez még így is 1 százalékpontos javulás az előző évhez képest. „Az államadósságnál egyszerűbb a helyzet, év végére a GDP 70 százaléka körül alakulhat.” Majd kitért arra is, hogy a kormány tavaly számos olyan intézkedést eszközölt, melyek még idén is hatást gyakorolnak a költségvetésre, többek között az extraprofitadó bevezetése.

Ám a kormány ebben a rendkívüli helyzetben sem tett megszorító intézkedéseket. A csok magasabb összegben indul, maradt a teljes foglalkoztatás, a munkaerőpiac stabil. Így igazából nem válságról, hanem technikai recesszióról beszélhetünk, amely lezárult és négy negyedévig tartott.

Varga Mihály azt is leszögezte, a költségvetés a terveknek megfelelően biztosítja a forrásokat a béremelések és a nyugdíjak fedezésére, és a kormány „nem lépett hátrébb az ország fizikai védelmében sem, hiszen szomszédunkban egy háború dúl”. Aláhúzta, hogy megtörtént a megállapodás a béremelésekről: „a minimálbér és garantált bérminimum nagyobb mértékben emelkedett, mint ahogy a kormány várta.” Előbbi 15, míg az utóbbi 10 százalékkal lesz magasabb december elsejétől.

Órákon át faggatták

Az ellenzéki képviselők kérdéseire Varga Mihály elmondta, hogy az elmúlt években egy jelentős fogyasztás-bővülés történt, hiszen a technikai recesszió előtt folyamatos volt a reálbér-emelkedés. „Az emberek az elmúlt 10 évben olyan mértékű reálbér- és fogyasztásnövekedést könyvelhettek el, amelyre az elmúlt 100 évben nem volt példa.

A pedagógusbérekkel kapcsolatban emlékeztetett, hogy akár érkezik uniós támogatás, akár nem, 10 százalékkal emelik jövőre a béreket.

„Ha az uniós források megérkeznek, akkor még nagyobb arányban növeljük a tanárok bérét”. Majd egy másik ellenzéki kérdésre leszögezte, az infláció hátterében a 100 év alatt sem tapasztalt aszály és energetikai kérdések állnak. Utóbbiról úgy nyilatkozott a tárcavezető, hogy jelenleg a legnagyobb a kérdés az energiaszuverenitás, az uniós források jelentős részét a kormány erre költi. Bár a képviselők sokszor felvetették a jegybank kamatpolitikáját, Varga Mihály diplomatikusan rendre csak odáig ment el, hogy szerinte is egy kedvezőbb kamatkörnyezet segítené a vállalkozásokat.

Többször hangsúlyozta, hogy az Európai Unió károkat okoz Magyarországnak azzal, hogy a nekünk járó forrásokat nem folyósítja. Mert egyrészt nem kapjuk meg a forrásokat és a költségvetés ezt előre finanszíroznia, másrészt erre az állampapír-kibocsájtások adnak likviditást.

durván 1000 milliárd forint fölött van az az összeg, amit a kormánynak biztosítani kell, az uniós források hiánya miatt.

„Brüsszel ezzel a magatartással károkat okoz a magyar embereknek” – mondta Varga Mihály. Később Matolcsy György jegybankelnök kritikus nyilatkozataival kapcsolatban is kapott kérdéseket Varga Mihály, külön terítékre került az Index által ismertetett könyv, melyet a jegybankelnök írt és előszavában keményen bírálta a kormányt. Ugyanakkor a pénzügyminiszter ebben az esetben is leszögezte, hogy a monetáris politikai döntéseket nem kívánja értékelni, „döntésüket szuverén módon hozzák”.

A Budapest Airport megvásárlásáról úgy nyilatkozott, az egy stratégiai döntés. „A korábbi tulajdonosok nem fejlesztették kellő mértékben a repteret, ahogy az egy világvárosban elvárható” – húzta alá, majd hozzátette, a vásárlást a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gondozza, így erről Nagy Márton kell faggatniuk az ellenzéki képviselőknek.

Parragh László az Indexnek korábban azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi monetáris politika tönkretette Magyarország következő tíz évét. Ellenzéki képviselők erről is kérdezték a pénzügyminisztert. Vajda Zoltán arra is kitért, hogy szerinte Nagy Márton, Varga Mihály és Matolcsy György között „háború” zajlik: „a drámai gazdasági problémák hátterében az önök háborúja húzódik meg” – tette hozzá az ellenzéki képviselő.

Varga Mihály erre így válaszolt: „A kérdések és szidalmak mellett azon gondolkodtam, hogy mi lehet az oka a frusztráltságának. Aztán a végére rájöttem: az zavarja, hogy a gazdaság javul és fejlődik.” Majd azt is kiemelte, hogy a kamarai elnök kijelentéseinek értékelése nem tartozik a munkakörébe.

A veszélyek korában

Később Varga Mihályra a Gazdasági Bizottság várt, itt a prezentációját úgy kezdte, hogy a világjárvány és a háború együttes hatásával kell megbirkóznia a gazdaságnak. „Az idei év ráadásul már egyre inkább az izraeli háborúról szól. Ezek mellett kell a gazdaságot növekedési pályára állítani” – mondta a nemzetközi gazdasági klímával kapcsolatban a pénzügyminiszter.

Majd emlékeztetett, hogy a legutóbbi negyedévben (harmadik negyedévében) már 0,9 százalékkal növekedett a gazdaság az előző negyedévhez képest, a foglalkoztatási adatok a válságok korában is kedvezőek. „Szeptemberben már újra emelkedtek a reálbérek”. A tárcavezető szerint töretlen a magyar gazdaságba vetett befektetői bizalom, ezt bizonyítja a hazai és külső befektetések mértéke. Kitért arra, hogy több hitelminősítőknél is stabil az ország besorolása.

„Európa egyik legnagyobb adócsökkentését és gazdaságfehérítését hajtottuk végre az elmúlt években” – majd a pénzügyminiszter aláhúzta, soha nem látott forrás áll rendelkezésre a nyugdíjak védelmére úgy, hogy visszaállították a 13. havi nyugdíjakat, a nyugdíjemelés mellett. Varga Mihály aláhúzta:

650 milliárd forintot fordított a kormány a határok védelmére.

A tárcavezető szerint a költségvetés biztosítja a rendkívüli kiadásokat, „a költségvetési helyzet stabil, hiába magasabb az infláció és alacsonyabb a gazdaság teljesítménye”. Végezetül hangsúlyozta, hogy az adósság szerkezete is 2010-hez képest pozitív irányba fordult.

Majd ismét ellenzéki reakciók következtek (Dávid Ferenc - Demokratikus Koalíció, Csárdi Antal LMP, Torda Bence  Párbeszéd, Orosz Anna  Momentum, Z. Kárpát Dániel  Jobbik). A pénzügyminiszter a kérdésekre és a felvetésekre úgy reagált,

  • nem kíván a kormány azon változtatni, hogy rendszeresen tavasszal fogadják el a következő évi költségvetést: „így fél éve van mindenkinek felkészülnie”,
  • a magyarországi hiánycél nem kivételes az uniós országok között,
  • a Prémium Magyar Állampapírral (PMÁP) kapcsolatosan kiemelte, soha nem volt olyan az elmúlt 30 évben, hogy bármelyik kormány utólagosan belenyúlt volna a kondíciókba: „teljes mértékben illegitimek” ezek a felvetések,
  • a kormány annak ellenére sem szeretné az autóipart leépíteni, hogy az unió úgy döntött 2035-től robbanómotoros autókat nem lehet üzembe helyezni. A tárcavezető szerint ezért szükségesek az akkumulátoripari beruházások, majd kitért arra, hogy 120 ezer ember közvetlen megélhetését biztosítják a szektor.
  • A Fővárosi Önkormányzattal kapcsolatban leszögezte, a szolidaritási hozzájárulást azért fizetik a gazdagabb települések, hogy a szegényebbeket lehessen támogatni. „A főváros bejelentette, hogy ezt nem hajlandó fizetni.” Majd a főváros bírósághoz fordult három kéréssel – innen indult a jogi rész. Az elsőfok a keresetet elutasította, majd a másodfok úgy határozott, hogy amíg nincs döntés az ügyben, nem lehet inkasszálni a főváros számláját. Ám megszületett a másodfokú határozat, eltelt 20 nap, így lehetőség volt az intézkedésre. „A fővárosra is ugyanúgy vonatkoznak a jogszabályok, mint bárki másra” – mondta a tárcavezető.

(Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter 2023. november 28-án. Fotó:  Balogh Zoltán  / MTI)